Ha november, akkor legyen száraz!
- Dátum: 2020.11.05., 01:31
- Nagypál Bíborka Anna
- adományozás, alkohol, alkoholfogyasztás, függőség, küzdelem, önkontroll, sóvárgás, száraz november
A Száraz November a Kék Pont Alapítvány kezdeményezése, melynek lényege, hogy a résztvevők nem ihatnak semmiféle alkoholtartalmú italt a hónapban. Az úgynevezett „társadalmi öngondoskodó program” leginkább azoknak szól, akik heti rendszerességgel fogyasztanak alkoholos italokat, de még nincsenek kontrollvesztett állapotban.
A Száraz November egy brit kampány (Sober October) nyomán került megrendezésre itthon. Arra is próbálják felhívni a magyar alkoholfogyasztók figyelmét, hogy Magyarországon nagyjából egymillió alkoholbeteg van, és nincsen kidolgozott stratégia, hogy ezt a számot hogyan is lehetne csökkenteni.

Aki a kihívásban részt vesz, sok tapasztalattal gazdagodik, hiszen olykor nagyon nehéz nemet mondani az alkoholfogyasztásra, főleg, ha az már szokássá vált. A sóvárgás is adhat tanulságot a kihívásnak, hiszen a kampány célja az önmagunk megismerése, a testi és lelki egyensúly, a kicsapongás megfékezése. A résztvevőkben megfogalmazódhat az alkoholhoz fűződő viszony jelentősége is.
A kampány már öt éve folyamatosan megy és minden évben másra fókuszálnak: idén arra is felhívják az emberek figyelmét, hogy a világjárványban is nagy a felelősségünk, nem csak az alkoholfogyasztásban. Fontos a józanság a járvány idején, hiszen sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor otthon vagyunk és unatkozunk, vagy a sok munka stressznövelő hatással bír, amit egy idő után ki kell engedni. Ilyenkor előkerülnek a haverok és pár pohár sör esetleg bor. Viszont aki résztvevő, az nem ül be szórakozóhelyekre vagy kocsmákba, ezzel hangsúlyozva a koronavírus elleni harcot.
Aki végig viszi a kampányt, az igazán büszke lehet magára, hiszen legyőzte a vágyait és önkontrollt tanúsított. A sikeres kihívásról akár tanúsítványt is lehet szerezni. Ha nem sikerült, akkor sincs semmi probléma, hiszen máskor is meglehet vele próbálkozni. Ha valaki úgy érzi, hogy nehezebben megy az alkohol „letétele”, akár az alapítványtól is kérhet segítséget. A mozgalomnak viszont nem célcsoportja az alkoholfüggőséggel küzdők, sem azok, akik naponta fogyasztanak szeszes italokat. Azért, mert az ő esetükben az „öngondozás” már nem elégséges, hanem kezelésre szorulnak.

Ha felkeltette az érdeklődésedet a Száraz November, vagy részt vennél a kihívásban, akkor látogasd meg ezt az oldalt: http://kekpont.hu/szaraz-november/. Aki pedig támogatni szeretné az alapítvány munkáját, annak van lehetősége a honlapjukon tetszőleges összeg adományozására.
Nagypál Anna
Nem a jóga, hanem az erdő hódít
Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.
A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja
Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.
5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz
Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.
Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet
Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.
Watson-coaching
A coach szó a mai világban már teljesen mindennapos, de nem mindegy, hogy melyik fajtájáról beszélünk.