Menü

Segítség a távkapcsolati problémák leküzdéséhez

Mindenkinek szüksége van az intimitásra, a kötődésre, hiszen társas lények vagyunk, születésünktől erre szocializálódunk. A helyzet azonban jóval komplikáltabbá válik, ha a párkapcsolatunk távkapcsolat.

Egy tanulmány szerint 2018-ban az Egyesült Államokban 14 millióan élnek távkapcsolatban, s az eljegyzett párok 75%-a a kapcsolat során hosszabb-rövidebb időre élt földrajzilag elszeparálva a partnerétől.

A távkapcsolat ellen szóló egyik érv az az, hogy egymásra szánt idő kevés, amely komoly feszültségek forrása lehet, elsősorban azért, mert piciidőbe kell belezsúfolnunk mindent, amit el akarunk mesélni vagy meg akarunk tenni. Másodsorban pedig azért, mert bokros teendőink mellett nyilván magunka és pihenésünkre is szánnánk némi időt, amit kevésbé fáradt társunk esetleg zokon vehet. A testi érintés, a kedves szavak, a bókok, az elégedett pillantás, a huncut mosoly, a közös vicces jelenetek hiánya szakadékot képez, amit nehezebb áthidalni egy távkapcsolatban.

Gondoskodj és érdeklődj!

Nem szabad hagyni, hogy kedvesünk magába forduljon, és elzárkózzon előlünk. Kérdezgessük arról, hogy mi történt vele, ha problémája van, segítsünk megoldani. Legyünk teljes egészében része az életének.

Ha vége szakad a kapcsolatnak, sokszor éppen a távolságot hibáztatják mind a ketten, ami persze részben igaz, ám az is lehet, hogy amikor még naponta találkoztak, akkor sem volt már minden olyan tökéletes.

Bízz a másikban!

Egy távkapcsolat alapvető eleme, amely nélkül biztosan nem működhet, az a bizalom. Kedvesünk egy másik városban él, nélkülözhetetlen a bizalom. Ha tudjuk, hogy féltékeny típusok vagyunk, vagy nem igazán bízunk meg az emberekben, akkor a távkapcsolat nem nekünk való, mert csak állandó stresszt kapunk majd tőle. a távolság sokkal nagyobb fegyelmezettséget kíván tőlünk: egy kiadós lelki gyakorlatnak is beillik, amely azonban felkészíthet bennünket a párkapcsolatunk későbbi szakaszában is törvényszerűen jelentkező, egymástól, akár fizikailag, akár lelki értelemben, távol töltött idő felnőtt módon való kezelésére. A bizalmatlanságon, féltékenységen, az intimitás hiányán bukhatnak el elsősorban a távkapcsolatok.

Közös célok

Fontos, hogy mindvégig legyenek közös céljaink, amelyek érdekében könnyebb kitenni magunkat a távkapcsolat megpróbáltatásainak. Ha nem tudjuk megoldani, hogy közösen építsük a jövőnket, akkor egy idő után érdemes elgondolkozni azon, hogy van-e értelme a kapcsolatnak.

„A távollét olyan mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja. A nagyokat fellobbantja…” Szécsi Pál

Rendszeres találkozások

Akárhogy csűrjük, csavarjuk, érett kapcsolat nem létezhet sokáig közelség, intimitás nélkül. A találkozások kitöltik ezt az űrt, s tagolják a külön töltött időt, hiszen mindig beteljesül a viszontlátás reménye. Lehetséges, hogy találkozásaitokat csalódás felhőzi, hiszen túl sok mindent vártok, túl sokat akartok pótolni. Érdemes ilyenkor megfogalmazni az igényeket újra és bízni abban, hogy később ismét összecsiszolódtok.

A szavak ereje

Ha a párunk értékeli a szavakat, akkor a távkapcsolat nem kifogás. A nap bármelyik szakában küldhetünk neki apró üzeneteket. Azok a férfiak, akik értékelik az ilyen jellegű gesztusokat, örömmel olvassák, ha a kedvesük gondol rá és szavakban is kifejezi, hogy mennyire hálás neki. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy melyik a párunk szeretetnyelve, hogy mit értékelne igazán, akkor nincs más dolgunk, csak apró lépéseket tenni annak érdekében, hogy a másik érezze, milyen fontos nekünk.

Távkapcsolatban élni persze nem egyszerű, sokszor nagyon lassan telnek el a külön töltött napok, ám a havi 1-2 találkozásnak is megvan a maga, különleges, izgalmas varázsa, hiszen minden egyes alkalommal átélhetjük azt az igazi, izgulós első randi hangulatot. Szokták azt mondani, hogy az igaz szerelem ellenáll a távolságnak is.

Egy kis figyelmesség, ami közösségeket melegít – szép példa egy kis településről

Van, amikor nem nagy szavakra, hanem apró, őszinte tettekre van szükség. Hőgyészen most pontosan egy ilyen kezdeményezés született: az egyik virágműhely előtt elhelyezett közösségi kabátponttal a település rászoruló családjain szeretnének segíteni.

Tükrök a lakásban – ezekre a helyekre a feng shui szerint inkább ne tedd

A tükör különleges lakberendezési elem: tágítja a teret, világosabbá teszi a szobát, és praktikus is. A feng shui szerint azonban nem mindegy, hova kerül, mert a tükrök nemcsak a fényt, hanem az energiákat is „visszaverik” és megsokszorozzák. Nézzük, hol érdemes inkább elkerülni őket!

Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen

A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.

Digitális nagytakarítás az év elején

A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.

Így használd fel a maradék szaloncukrot

Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.