Menü

A férfiak érzelmi kifejezőeszközei

A férfiaknak azért is nehezebb a magánnyal, az egyedülléttel megküzdeniük – noha ez az állapot nemtől független –, mert sokkal nehezebben beszélnek az érzéseikről, sérelmeikről, csalódásaikról, mivel erre nevelték őket. A fiúknak már gyermekkorban azt mondja sok szülő: „Nehogy sírni kezdj, mert kinevetnek a lányok!” vagy „Egy igazi fiú nem nyafog, nem panaszkodik, tessék hősiesen viselkedni!” vagy „Ha elestél a biciklivel, nekem ne panaszkodj, fiú létedre ügyesebb is lehetnél!”

Nos, ezek a gyermekkori mondatok belevésődnek a kisfiú lelkébe, sejtszinten nyomot hagynak, és sajnos ezt cipelik tovább kamaszként, ifjúként, majd felnőttként. Ez a szülői magatartás végtelenül helytelen és hatalmas törést okoz a személyiségfejlődésben, derékba törheti az önbecsülést, illetve erősíti az elszigetelődést, a társtalansággal való elégedettséget. Minden kisfiúnak, vagy felnőttnek joga van elsírni a bánat könnyeit, joga van szomorúnak lenni és ezt megélni, majd épp a helyes szülői támogatással, mintával megtalálni azt az utat, ami a valódi „erősebb nem” kifejezést jelenti.

Az elfojtásból, a megfelelési kényszerből egyetlen életkorban sem születnek pozitív, kellemes, megoldás felé vezető érzések, élmények. Ugyancsak ilyen maradandó traumát okozhat, ha az anya túlságosan sokáig magához láncolja a fiát, bűntudatra ébreszti, ha nem a kívánságának megfelelően alkalmazkodik az elvárásaihoz felnőtt korában. Noha egy valamirevaló felnőtt férfi soha nem hagyja cserben az őt szeretettel felnevelő szülőt. Ha mégis megteszi, akkor valamilyen rossz minta állhat a háttérben, aminek mindenképpen meg akar felelni, vagy olyan, amit „lekövet”, mert épp abban az élethelyzetében helyesnek véli, de a következményekre csak később döbben rá.

Joggal merül fel az a kérdés, hogy egy helyes, intelligens, jó megjelenésű, a nők számára vonzó férfi miért válik „magányos farkassá”, és válik képtelenné a párkapcsolat kialakítására. A válasz egyszerűnek tűnik, de megélni sokkal nehezebb. Ha egy férfinak ugyanis gyermekkorában, a stabilitásban, a szülőkhöz való kötődésben hiánya keletkezett, tudattalanul is azt figyeli felnőttkorában, hogy képes-e őt bármely számára kedves nő elfogadni.

A gyerekkori rossz minta szerint, sokan ma is úgy vélik, hogy nem férfias, nem domináns viselkedés panaszkodni, a fájó érzésekről másokkal beszélgetni. Ez egy téves és veszélyes szemlélet.

Szerző: Udvari Fanni

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.

Miért hallgatunk az érzelmeinkről?

Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.

Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál

A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.