Menü

Mit tehetünk szétnyílt hasizom ellen?

Nagyon sok nőt, anyukát érint a szétnyílt hasfal problémája, mégis keveset beszélünk erről. A magam részéről túl vagyok három terhességen és egy szétnyílt hasfal miatti sérvműtéten. Természetesen nemcsak a nőknek írom, a férjek, apukák is tájékozódhatnak erről, de szerintem ők most inkább olvassanak valami mást.

Nagyon sokan küzdenek a szétnyílt has okozta gondokkal, mely főleg a terhesség következtében alakul ki, s nemcsak esztétikailag zavaró, de egészségügyileg is gondot okozhat, például köldöksérv.

A szétnyílt hasfal a terhesség velejárója lenne? Sajnos azt kell, hogy mondjam, többedik terhességnél igen nagy az esély rá. Az egyenes hasizmok eltávolodása a terhesség alatt alapvetően egy teljesen természetes folyamat, ha a magzat növekedésére gondolunk, akkor nyilvánvaló következménye a terhességnek. Normális esetben ez a szülést követő néhány héten belül elmúlik, ahogy a test regenerálódik, de többedik terhességnél, ikerterhességnél előfordul, hogy nem múlik el.

Ha az izmok közötti távolság két ujjnál szélesebb, vagy problémákat okoz, érdemes szakemberhez fordulni.

A szétnyílt hasizom legjellemzőbb tünete a hasfal elődomborodása. Terhes pocakhoz hasonlít, s nemcsak esztétikaliag zavaró, hanem hosszútávon hátfájást, sérvet, inkontinenciát, gerinc- és derékfájást okozhat.

A szétnyílt hasizom nem egy rejtett probléma, bárki észreveheti magán. A leggyakoribb tünete, hogy a has hónapokkal a szülés után sem húzódik vissza, továbbra is kidudorodik.

Hogy mennyire nyílt szét a hasizom és hogy lehet megállapítani, az teljes részletességgel fent van az interneten, rá lehet keresni, meg lehet magunkat vizsgálni, érdemes elvégezni a rövid megfigyelését annak, hasunk mennyire regenerálódott a szülés után.

Mivel a harmadik terhességem már egy sérvműtét után vállaltam, így nagyobb hangsúlyt fektettem a megelőzésre, gyógytornász által összeállított speciális, a légzéssel is összehangolt mozdulatokból álló tornára.

A szétnyílt hasizom legtöbb esetben funkcionális hasizom tréninggel kiválóan kezelhető, türelem és gyakorlás kell hozzá és egy jó gyógytornász, aki helyesen mutatja meg a mozdulatokat.

A megelőzés mindig jobb, mint a műtét, de ha nincs más megoldás, akkor a műtét a járható út, mely során összevarrják a hasfalat, szükség esetén hálót is ültethetnek be. A szülést követően akkor végezhető el a műtét, ha a kismama leadta a súlyfelesleget és körülbelül 6 hónapig tartja is a súlyát.

Martinka Dia

Az inzula aktiválódása, az agy rejtett központja, amely összeköti a testet és az érzelmeket

Az emberi agy egyik különösen érdekes, mégis kevésbé ismert területe az inzula (insula), más néven szigetkéreg. Ez az agykéreg mélyén elhelyezkedő struktúra meghatározó szerepet játszik az érzelmek, a testi érzékelés, az öntudat és a társas kapcsolatok feldolgozásában. Aktiválódása számos hétköznapi élményhez kapcsolódik, a szorongástól és a félelemtől kezdve az empátián át az érzelmi tudatosságig.

NEAT-faktor, hallottál már róla?

Akkor is mozgunk, ha nem sportolunk, vagy edzünk, de kiszámol ezekkel valójában?

Amikor az orrunk kiszárad: a dugulás mögött nem mindig a váladék áll

A hidegebb hónapok beköszöntével egyre többen tapasztalják, hogy nehezebben kapnak levegőt az orrukon keresztül. Ilyenkor sokan automatikusan náthára vagy allergiára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy egészen más áll a háttérben: az orrnyálkahártya kiszáradása. A kellemetlen érzés akár jelentős orrdugulást is okozhat, még akkor is, ha alig van váladék az orrban.

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.