Menü

Mindenképpen érdemes megnézni a Toxikomát

Herendi Gábor keze alatt ügyesen futnak a sötét anyagok is: ezt bizonyítja a szeptembertől a mozikban is látható Toxikoma. A Szabó Győző drogmemoárja alapján készült filmet mindenképpen érdemes megnézni.

Bár a könyv valóban egyévtized adrenalinfüggőségét ismerteti az olvasóval, fontos tudnunk – főleg, ha olvastuk a kötetet –, hogy a filmadaptáció Szabó Győző életének csak egy rövid periódusát mutatja be. Ez az időszak, amikor a Molnár Áron által alakított színész beismeri önmagának, hogy drogproblémákkal küzd, így felkeresi a már országosan ismert Csernus doktort, aki ugyan belemegy, hogy segítsen a tisztulni vágyó művésznek, azt is jelzi neki, hogy erre csak akkor hajlandó, ha Szabó képes követni minden utasítását.

Molnár Áron nyújt bravúros alakítást

A zenészként, forradalmárként, kisebb-nagyon szerepekben feltűnő színészként Molnár Áron már jóval korábban felhívta magára a figyelmünket, most azonban olyan kinyilatkoztatást tesz, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Nehéz nem ráismerni benne a fiatal Ewan McGregorra, nehéz nem meglátni a filmbéli Szabó Győzőben Mark Rentont. Ez azonban csak a film első néhány percében van velünk, később Molnár megszerzi saját jogán a helyét ebben a történetben, és úgy általában a magyar film történetében is.

Hol tenyérbemászó, hol vonzó, hol ütni-, máskor szánivaló – az érzelmek teljes skáláján megy végig a karakter, Molnár pedig visz minket magával. Az érme másik oldalán a Csernus dokit alakító Bányai Kelemen Barna méltó partnere Molnárnak. Egy darabig hiányoltam az igazi Csernus jellegzetes flegmatikus hanghordozását, a film végén azonban már hálás voltam Bányainak, hogy egy felismerhető, mégis jóval szerethetőbb figurát rajzold elénk, mint amilyennek Csernus az évek során a médiában mutatta magát. A csapat harmadik tagja az osztály főnővérét alakító Török-Illyés Orsolya, akit, hiába gyakran foglalkoztatott színésznő, rég láttam már ennyire a helyén lenni egy filmszerepben.

A Csernushoz forduló, toronymagas egóval rendelkező, rendkívül pökhendi színész első körben közli, hogy köszi, ő majd kezeli, amit kell, csak a gyógyszert kérné a leszokáshoz. Meg is kapja a naltrexont, ami blokkolja az ópiátreceptorokat, de Csernus felhívja a figyelmét: csak akkor igya ki az üvegcsét, ha egy ideje már nem cuccozott, különben baj lesz. Szabó tökéletesen flegma arccal gyűri be a fiola tartalmát, hogy az egykori Lipótból kifelé menet egy bokorban hányja össze magát egyszerre.

Az alkotók nem fukarkodnak a premier plánban belőtt adagokkal, a valamennyi nyíláson kifolyó testnedvekkel, a drogos állapot elrettentő stádiumaival és a szexualitás explicit ábrázolásával, Herendi bátran bevállalta ezeket a tizennyolckarikás képeket, amelyek azonban sosem öncélúak, mindig a történet szolgálatában állnak, és amelyeket Szatmári Péter operatőr gyakran állít szembe a delírium művészi képsoraival. Molnár Áron külsőre és gesztusaiban sem hasonlít Szabó Győzőre, de a féktelenségét és a nyughatatlanságát megragadva tökéletesen teremti meg a figurát. Bányai Kelemen Barnát viszont a jóisten is arra teremtette, hogy egyszer Csernus Imrét játssza, minden pillantása, mozdulata és szava a pszichiáteré, de mindig patikamérlegen mérve, egyetlen percre sem fordítva át paródiába az alakítást.

A fiktív szerelmi szál hozzá visz közelebb minket, és kissé erőltetett ugyan, de Török-Illyés Orsolya olyan megrázóan hozza a felépülő függőből lett főnővért, Sodró Eliza pedig a terápia egyik résztvevőjét, hogy már csak az ő alakításuk miatt is érdemes beülni a Toxikomára. Meg persze azért, mert a kihagyott lehetőségei ellenére is nagyon jó és fontos élmény Herendi új alkotása, az eddigi filmjei közül valószínűleg a legkiemelkedőbb, az pedig, bár nem dolga, hogy így legyen.

Már csak a hab lenne a tortán, ha a premierje apropóján sok-sok beszélgetés indulna a témáról, vagy egyetlen függő fejébe is beférkőzne a gondolat, hogy bármilyen mélyen van is az ember, mindig van út visszafelé.

Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?

A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!

A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.

Ez itt a Teltház helye!

Aki virtuóz komédiára vágyik, annak egy jó esély lehet a kikapcsolódásra a Játékszín Teltház című darabja, amely egy one-man show. Egy színész, Nagy Sándor alakítja Manhattan legfelkapottabb éttermének telefonos ügyfélszolgálatát, az asztalfoglalások főzsonglőrét. Emellett mivel ez egyszemélyes darab, így minden, közel negyven karaktert is ő elevenít meg. A sok humoros beszólás garantált, de vajon összeállt-e, ez az eredetileg kinn még 99-ben debütált mű egy önmagában is működő egységgé vagy szétfolyik a vicces karakterek bemutatása közepette? Ennek jártam utána.

A család, mint biztos háttér

A család az első közösség, ahová tartozunk. Itt tanuljuk meg az alapvető értékeket, a szeretetet, a támogatást, és azt, hogy mit jelent felelősséget vállalni. Egy támogató családi háttér rengeteget számít az élet más területein is, például a tanulásban vagy a sportban.

Az állásinterjú mint próbatétel

Az állásinterjú, sőt már a munkakeresés is sokakban feszültséget, szorongást generáló élethelyzet. Miért olyan stresszes szituáció ez a legtöbbünk számára? Miért befolyásolhatja – ha akár csak rövid ideig is – önértékelésünket egy sikertelen felvételi beszélgetés élménye? Ebben az írásban az állásinterjúkkal kapcsolatos negatív és stresszes gondolatokról tudhatunk meg többet.