Menü

Mindenképpen érdemes megnézni a Toxikomát

Herendi Gábor keze alatt ügyesen futnak a sötét anyagok is: ezt bizonyítja a szeptembertől a mozikban is látható Toxikoma. A Szabó Győző drogmemoárja alapján készült filmet mindenképpen érdemes megnézni.

Bár a könyv valóban egyévtized adrenalinfüggőségét ismerteti az olvasóval, fontos tudnunk – főleg, ha olvastuk a kötetet –, hogy a filmadaptáció Szabó Győző életének csak egy rövid periódusát mutatja be. Ez az időszak, amikor a Molnár Áron által alakított színész beismeri önmagának, hogy drogproblémákkal küzd, így felkeresi a már országosan ismert Csernus doktort, aki ugyan belemegy, hogy segítsen a tisztulni vágyó művésznek, azt is jelzi neki, hogy erre csak akkor hajlandó, ha Szabó képes követni minden utasítását.

Molnár Áron nyújt bravúros alakítást

A zenészként, forradalmárként, kisebb-nagyon szerepekben feltűnő színészként Molnár Áron már jóval korábban felhívta magára a figyelmünket, most azonban olyan kinyilatkoztatást tesz, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Nehéz nem ráismerni benne a fiatal Ewan McGregorra, nehéz nem meglátni a filmbéli Szabó Győzőben Mark Rentont. Ez azonban csak a film első néhány percében van velünk, később Molnár megszerzi saját jogán a helyét ebben a történetben, és úgy általában a magyar film történetében is.

Hol tenyérbemászó, hol vonzó, hol ütni-, máskor szánivaló – az érzelmek teljes skáláján megy végig a karakter, Molnár pedig visz minket magával. Az érme másik oldalán a Csernus dokit alakító Bányai Kelemen Barna méltó partnere Molnárnak. Egy darabig hiányoltam az igazi Csernus jellegzetes flegmatikus hanghordozását, a film végén azonban már hálás voltam Bányainak, hogy egy felismerhető, mégis jóval szerethetőbb figurát rajzold elénk, mint amilyennek Csernus az évek során a médiában mutatta magát. A csapat harmadik tagja az osztály főnővérét alakító Török-Illyés Orsolya, akit, hiába gyakran foglalkoztatott színésznő, rég láttam már ennyire a helyén lenni egy filmszerepben.

A Csernushoz forduló, toronymagas egóval rendelkező, rendkívül pökhendi színész első körben közli, hogy köszi, ő majd kezeli, amit kell, csak a gyógyszert kérné a leszokáshoz. Meg is kapja a naltrexont, ami blokkolja az ópiátreceptorokat, de Csernus felhívja a figyelmét: csak akkor igya ki az üvegcsét, ha egy ideje már nem cuccozott, különben baj lesz. Szabó tökéletesen flegma arccal gyűri be a fiola tartalmát, hogy az egykori Lipótból kifelé menet egy bokorban hányja össze magát egyszerre.

Az alkotók nem fukarkodnak a premier plánban belőtt adagokkal, a valamennyi nyíláson kifolyó testnedvekkel, a drogos állapot elrettentő stádiumaival és a szexualitás explicit ábrázolásával, Herendi bátran bevállalta ezeket a tizennyolckarikás képeket, amelyek azonban sosem öncélúak, mindig a történet szolgálatában állnak, és amelyeket Szatmári Péter operatőr gyakran állít szembe a delírium művészi képsoraival. Molnár Áron külsőre és gesztusaiban sem hasonlít Szabó Győzőre, de a féktelenségét és a nyughatatlanságát megragadva tökéletesen teremti meg a figurát. Bányai Kelemen Barnát viszont a jóisten is arra teremtette, hogy egyszer Csernus Imrét játssza, minden pillantása, mozdulata és szava a pszichiáteré, de mindig patikamérlegen mérve, egyetlen percre sem fordítva át paródiába az alakítást.

A fiktív szerelmi szál hozzá visz közelebb minket, és kissé erőltetett ugyan, de Török-Illyés Orsolya olyan megrázóan hozza a felépülő függőből lett főnővért, Sodró Eliza pedig a terápia egyik résztvevőjét, hogy már csak az ő alakításuk miatt is érdemes beülni a Toxikomára. Meg persze azért, mert a kihagyott lehetőségei ellenére is nagyon jó és fontos élmény Herendi új alkotása, az eddigi filmjei közül valószínűleg a legkiemelkedőbb, az pedig, bár nem dolga, hogy így legyen.

Már csak a hab lenne a tortán, ha a premierje apropóján sok-sok beszélgetés indulna a témáról, vagy egyetlen függő fejébe is beférkőzne a gondolat, hogy bármilyen mélyen van is az ember, mindig van út visszafelé.

Mindent az aviofóbiáról

A COVID-19 járvány és az azt követő korlátozások óta ismét fellendült a repülőturizmus, különösen az üzleti és szabadidős utak terén. Sokak számára a repülés egy kényelmes és gyors közlekedési mód, ugyanakkor nem mindenki érzi magát komfortosan a fedélzeten. A repüléstől való félelem, az aviofóbia, továbbra is gyakori probléma, különösen azok körében, akik féltik kontrollvesztésüket vagy a kiszolgáltatottság érzését.

Túl sok holmi, túl kevés tér. Így hat ránk az otthoni környezet

A legtöbb ember számára a lakása vagy a háza jelent valamilyen érzést, fogalmat. Helyszínek, tárgyak, kényelmi dolgok és a biztonság jelenhet meg a szemünk előtt. Ebben a cikkben arra keressük a választ, hogy hogyan és milyen szempontok szerint érdemes rendszerezni a dolgainkat, ha azt szeretnénk, hogy az otthonunkban töltött idő örömet hozzon az életünkbe.

A lovasterápia jótékony hatásai

A lovasterápia, hippoterápia és a kapcsolódó állatsegített terápia egyre nagyobb figyelmet kap világszerte, ugyanakkor hazánkban még kevéssé ismert és hozzáférhető módszer. Pedig ezek az eljárások nemcsak érzelmi és pedagógiai előnyökkel járnak, hanem mozgásterápiás hatásuk is jelentős.

Anyaság és nőiesség: miért nem kell választanunk?

Az anyaság az egyik legszebb, legfelelősségteljesebb, és talán leginkább átalakító szerep, amit egy nő az életében betölthet. De miközben az anyai szerepben nap mint nap helytállunk – etetünk, vigasztalunk, szervezünk, altatunk és folyamatosan aggódunk, figyelünk – könnyen elveszhetünk benne. Sok nő felteszi magának a kérdést: „Ki vagyok én most, hogy anya lettem? És hol van az a nő, aki korábban voltam?”

Mikortól számít valaki alkoholistának?

Az alkoholfogyasztás társadalmilag elfogadott része sok kultúrának – egy pohár bor vacsora mellé, sör a barátokkal, pezsgő ünnepléskor. De mikortól válik ez a szokás problémává? Mikortól számít valaki alkoholistának?