Menü

Csatold be!

Nem okoskodónak akarok tűnni, de nehezen állom meg szó nélkül, mikor a közösségi oldalon azt látom, hogy a gyermekével utazó anyuka kiposztolja a gyermekei fényképét, énekelve, pózolva, mosolyogva – csak épp jól láthatóan a biztonsági öv használata nélkül.

Miért? Kérdezem ilyenkor magamban, mint anyuka, mint felelősségteljes ember, mint sokat hallott tűzoltófeleség. Az anyukának megemlítve természetes a sértődés, „mert ő pedig be szokta kötni”. Csak most nem. Meg akkor nem. Meg néha nem. Gondolom, meg úgy egyébként.

Azt mindenki tudja, hogy a biztonsági öv használata a jármű összes ülésében kötelező, teljesen mindegy, hogy lakott területen belül, vagy kívül utazunk.

Ha ezt elmulasztjuk, vagy helytelenül használjuk az övet, akkor sofőrként és utasként is pénzbírságot kaphatunk.

Nézzük a közlekedési szabályokat.

„Magyarországon (is) a biztonsági öv és a gyerekülés használata KÖTELEZŐ.”

Van néhány eset, amikor nem büntethetnek meg azért, ha nem vagyunk bekötve:

„Nem kötelező biztonsági övet használni:

a hátramenetben közlekedő gépkocsik vezetőinek

a szolgálatban lévő taxisofőröknek

a mentőben szállított betegeknek

a lakott területen közlekedő tömegközlekedési eszközök utasainak

azon távolsági autóbuszok utasainak, amelyek álló utasokat is szállíthatnak

az autóbuszban szállított, 3. életévüket be nem töltött gyermekeknek

az egészségügyi okból mentességet élvező személyeknek

Kötelező gyerekülést használni a 3 éven aluli és 150 cm-nél alacsonyabb gyermekeknek.

Nem kötelező gyerekülést használni:

a 3 éven felüli és 135 cm-nél magasabb gyermekeknek, ha a kocsiba szerelt biztonsági öv megfelel a testméretüknek

a taxiban, mentőben, rendőrségi járműben vagy olyan autóbuszban utazó gyermekek esetében, amely álló utasokat is szállíthat

az egészségügyi okból mentességet élvező gyermekeknek.”

Forrás: https://utazas.tanulmanyokeuropaban.eu/s/4108/78564-Biztonsagi-ov.htm

Nagyon sok baleset történik azért, mert nem kötik be magukat az emberek, s ezzel veszélybe sodorják magukat, utasaikat. Hiába jelez az autó, hogy a biztonsági öv bekapcsra vár, néha magam is figyelmeztetnem kell az utasomat, külön felhívni a figyelmét, hogy addig nem indulok el, amíg nem kötötte be magát. Hiszen sofőrként az én felelősségem, és most felnőttekről beszéltem, a gyerekeknél elképzelhetetlen számomra, hogy ne tegyem szülőként számukra biztonságossá az utazást.

Általában egy baleset tényleges kimenetelének súlyosságát jelentősen befolyásolja az, hogy a sértett nem volt övvel rögzítve. Az egész pedig, ha belegondolunk, mindössze egyetlen mozdulat.

Találó idézet és válasz arra vonatkozóan, hogy a biztonsági öv kényelmetlen, ami meglehet, de még mindig komfortosabb, mint a tolószék.

Kössük be magunkat és gyermekeinket! Az ő biztonságuk a mi kezünkben van, járjunk el jó példával és lássák a kicsik, hogy miután őket bekapcsoltuk az övvel, magunkat is a bekötjük, nemcsak mert a KRESZ szabályzata ezt írja elő, hanem mert így tudatos, ésszerű, bölcs, megfontolt és biztonságos.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt

A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.