Környezettudatosabban élni – tedd meg az első lépéseket!
- Dátum: 2021.11.26., 21:15
- Fort Molnár Henriett
- képek:pexels.com
- hulladék, hulladékmentesség, környezet, környezetvédelem, műanyag, újrahasznosítás, üveg
Mondhatjuk, hogy már nemcsak a médiából, de a csapból is az folyik, hogy az unokáinknak valamiből nem lesz elég: a Föld víz-, illetve kőolajtartalékai végesek. Utóbbi nagy valószínűséggel néhány évtizeden belül elfogy. Mit tehetünk a hétköznapokban, hogy kicsit tehermentesítsük a környezetünket?
Gondolkodtál már azon, hogy amit Te nagytakarításként, illetve szelektálásként élsz meg, és egyszerűen kihajítod a kommunális hulladékba, az utána hová kerül? Te már nem látod többé, de a bolygónak még rengeteg idejébe kerül, hogy eltüntesse a felszínről.
Az ember sokszor hajlamos azt gondolni, hogy semmit nem ér azzal, ha ő egyedül tesz valamit a környezet megóvása érdekében, ezért bele sem kezd semmibe. Viszont ha már nemcsak egy, hanem tíz, ezer vagy több millió ember épít be a mindennapjaiba néhány apró lépést, jelentős környezetvédő hatásokat érhetünk el – együtt.
Nem tudod hogyan fogj neki? Most adunk néhány tippet – néhányat közülük biztosan ismersz már, esetleg alkalmazol is.
MINDIG vigyél magaddal bevásárlótáskát!
Legyen ez egy olyan alapfelszerelés a táskádban, mint a telefonod és a bejárati ajtó kulcsa. Igen, a boltban lehet venni papírból, talán újrahasznosított is, de a papír újrahasznosítása is rengeteg energiát és vizet igényel, ezért úgy leszel a leginkább hasznos, ha a saját táskádat használod bevásárláskor.
Zacskók helyett vászonzsákok
A nyugati, főként túlfogyasztó társadalmakban már alapvető, hogy az ember táskájában mindig lapul néhány vászonzsák is. Sok multi sem ad már műanyag zacskót ingyen, de a biológiailag lebomlókért is fizetni kell. Ezért, ha spórolni szeretnél, előre kell gondolkodnod.
Keress egy helyi vállalkozót, aki ilyen termékek varrásával foglalkozik. Legtöbbször megfizethető áron kínálják a termékeiket, és ezek a befektetések később megtérülnek.
Nem is muszáj nagyban kezdeni. Én évekkel ezelőtt egy darab vászonzsákkal kezdtem.
Tartsd meg a befőttes, illetve savanyúságos üvegeket!
Az üveghulladék – habár hatékonyan és többször újrahasznosítható – otthon a legjobban ismét felhasználható eszközök közé tartozik. Töltsd meg cukorral, liszttel, a kisebbeket fűszerekkel, magokkal. Esetleg kacérkodhatsz a befőzés gondolatával is.
Vásárolj tudatosabban, és így kerüld el, hogy étel kerüljön a kukába!
A rohanó hétköznapokban gyakran nehéz előre megtervezni, mikor mit főzz, mégis azt javaslom, a hétvége egyik napján ülj le, és szánj 10-15 percet arra, hogy átgondolod, milyen menü lesz a következő héten. Így nemcsak időt spórolhatsz a bevásárlásnál, de pénzt is, hiszen ésszel fogsz mindent a kosaradba tenni, és ezáltal kibiztosíthatod magad, hogy ne a hűtőben penészedjen rád egy-egy feleslegesen vásárolt termék.
Folpack és alufólia helyett
Nagymamáink öregesnek vélt szokásait idéztük fel a férjemmel, amikor az ételmaradékokat nem folpackkal vagy alufóliával fedtük le, hanem más tányérokkal, kávéscsésze alátétekkel. Sokszor helytakarékosabb megoldás is, mert így egy-egy edény tetejére biztonságosan kerülhet még egy a hűtőben.
Hulladékmentes üzletek felkeresése
Ez egy rendkívül újhullámos kifejezés. Mondanám, hogy keress egyet a környéken – és tedd is ezt! -, de sokan élnek vidéken, ahol nincsenek jelen efféle vállalkozások, vagy nem voltak hosszú életűek, mert kicsi volt a kereslet. Igyekezz háztól vásárolni: a szomszédtól, kisgazdáktól, ismerősöktől. Vidd a saját tojástartódat, edényedet!
Apróságok
Számos apróság van, amit megtehetsz annak érdekében, hogy csökkentsd a megtermelt szemét mennyiségét: elvitelre kérd a saját poharadba a kávét, ásványvíz helyett igyál csapvizet, és mindig vigyél is magaddal egy palackban, iratkozz be a könyvtárba a folyamatos könyvvásárlás helyett, igyekezz kerülni a felesleges műanyagárukat (elviteles dobozok, lufik stb.).
Sokaktól hallom, hogy a környezettudatos életmód drága. Véleményem szerint olyan sok apró, igenis sokat számító lépés van, amivel az ember segíthet magán és a környezetén, hogy ezek felett nem szabad csak úgy elsiklanunk, mert semmibe sem kerülnek! Minden más jöhet idővel: idővel lecserélhetjük a műanyag ételes dobozokat üvegből készültekre, a műanyag palackot üvegpalackra.
Sosem szabad úgy gondolkodnunk, hogy ha valamit nem tudunk ezer százalékosan teljesíteni, akkor bele sem kezdünk, mert minden kis lépés számít.
Fort Molnár Henriett
Budapest rejtett kincsei

A fővárost sokan Európa egyik legszebb településeként ismerik. A legtöbb magyar számára is van egyfajta sajátos érzése a frekventált részeknek. A Parlament, a Lánchíd vagy a Halászbástya képei sorra bejárják az Instagramot és a Facebookot. Azonban mi van a kevésbé ismert helyekkel? Ugyanis a metropolisz tele van félreeső szegletekkel, elfeledett történetekkel és olyan zugokkal, amelyeket még az itt élők közül sem mindenki ismer.
Szüreti mulatságok Magyarországon – hagyomány, közösség és bor ünnepe

Az ősz beköszöntével, amikor a szőlőfürtök megérnek, és a természet színei aranyba, vörösbe és barnába öltöztetik a tájat, elérkezik a szüret ideje. Magyarországon a szőlő és a bor kultúrája évszázadokra nyúlik vissza, így a szüreti időszak nem csupán a termés betakarításáról szól, hanem a közösségek egyik legfontosabb ünnepe is.
Egy filléres csodaszer a konyhában – ez a szegfűszeg

Talán mindenki ismeri a szegfűszeget, főként a tél egyik illataként, pedig az apró kis fűszer egészségünk egyik őre lehet.
Őszi otthonteremtés a négy fal között

A nyár utáni hűvös időszak sokak számára a befelé fordulás ideje. Hosszabb esték, hűvösebb reggelek és lassabb ritmus jellemzi a mindennapokat. Ilyenkor a lakásunk is átalakulhat, hogy igazodjon a természet színeihez és az otthonosság iránti fokozott igényünkhöz. Valójában nem szükséges nagy költségvetés vagy teljes átrendezés, apró változtatásokkal is elérhetjük, hogy a kuckónk melegséget és nyugalmat sugározzon.
Az ősz gyümölcse a szőlő

Az ősz egyik jellegzetes növénye a tőkék ágain ringatózó szőlőfürtök, melyek nem csak finomak, hanem egészségesek is.