Menü

Az imposztor szindróma 2 típusa

Hiába tűnik valaki sikeresnek, a magabiztosság látszata mögött sokszor folytonos félelem lakozik: ezek az emberek mélyen belül egyáltalán nem hisznek magukban és folyton megkérdőjelezik, hogy valóban megérdemlik-e mindazt, amit elértek. Azaz valamiféle csalónak, ‘imposztornak’ érzik magukat és úgy gondolják csak idő kérdése, hogy lelepleződjenek.

Az imposztor szindróma egy valós pszichológiai jelenség. Azt jelenti, hogy hiába sikeres valaki és van annak számtalan, maga és a környezete számára is látható bizonyítéka mégis úgy érzi, hogy valójában csalás és ámítás az egész és érdemtelen erre a dicsőségre. Szóval ahelyett, hogy örülnének annak, amit elértek, folytonos aggodalmaskodással töltik az időt félve attól, hogy egyszer majd lebuknak és kiderül, hogy nem is olyan okosak/jók/sikeresek/stb. amilyennek hiszik őket.

Superwoman/Superman
– Egészen addig bent maradsz a munkahelyeden amíg be nem fejezed a feladataidat – nem számít, hogy az milyen későn van.
– Ha éppen nem teszel valami hasznosat akkor úgy érzed, hogy elvesztegeted az idődet.
– Nem elég, hogy a munkában/tanulásban a maximumot várod el magadtól emellett a sportban, a társasági életben és minden egyéb másban is kiválónak kell lenned.
– Úgy érzed, hogy hiába kapsz visszajelzéseket például a munkában vagy léptettek elő úgy érzed, hogy soha nem nyugodhatsz meg és folyamatosan bizonyítanod kell?
Ha igen, akkor te is az a szupernő- vagy férfi vagy, aki mindenki másnál többet és keményebben dolgozik, nem kímélve magát. Hiszen ha mind többet és többet dolgozol, akkor nem derül ki, hogy valójában nem is vagy olyan jó, amint amilyennek hisznek. Éppen ezért az élet minden területén megpróbálod a maximumot nyújtani, ami amellett, hogy lehetetlen és fenntarthatatlan egy idő után kimerültséghez és akár depresszióhoz is vezethet.

A Perfekcionista

A maximalizmus az imposztor-szindróma egyik jellemző megnyilvánulása. Ha úgy érzed, hogy:

Nem szívesen adod ki a kezedből a munkát mert más úgysem tudja olyan pontosan megcsinálni.
Nagyon rosszul viseled azokat a helyzeteket, amelyekkel kapcsolatban nem érzed úgy, hogy a te kezdben van a kontroll.
Sosem érzed elégnek amit megtettél, mindig úgy gondolod, hogy lehetett volna sokkal jobban is?
És hajlamos vagy halogatni is, mondván, hogy ’még mindig nem elég jó az időzítés, nincs elég információ, stb’ , és végül előfordul az is, hogy bele sem kezdesz?

Akkor valószínűleg te is veszélyeztetett vagy:) A fentiek mindegyike utalhat arra, hogy valahol mélyen belül kételkedsz magadban és úgy érzed, hogy meg sem érdemled az elismerést (és ezért csiszolgatod akár a végsőkig is a munkádat).

Hol kezdődik a munkamánia? – Amikor a munka átveszi az irányítást

A munka a legtöbb ember életében fontos szerepet tölt be: biztonságot ad, önmegvalósítást nyújt, keretet ad a mindennapoknak. Problémáról azonban akkor beszélünk, amikor a munka nem egy életterület a sok közül, hanem kizárólagos értékmérővé válik.

Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint

Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.

Amikor a test állandó készenlétben van

Az állandó feszültség, a készenléti állapot szép lassan felőröli a testet és ennek komoly következményei is lehetnek. Nézzük, miről is van szó.

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.