Menü

Lábgomba, a rémek réme

Nem szeretünk róla beszélni, szégyelljük, még az orvosnak se szívesen valljuk be, ha viszket a lábunk, pedig a lábgomba egy elterjedt betegség, emellett, ha időben elcsípjük, hamar gyógyulhatunk is.

Ezt a fajta kellemetlen elváltozást leggyakrabban egy Trichophyton rubrum nevű gombafaj okozza, mely megtelepedhet a talpon, vagy a lábujjak között is, de előfordul, hogy mindkét helyen egyszerre. Szűnni nem akaró viszketés, bőrpír, sebesedés, hámlás, hólyagok és égő érzés is lehetnek a tünetei. A gombásodás egyik legjobb szó szerinti melegágya a lábujjak közti, meleg, nedves, szellőzés mentes környezet, innen pedig csak egy pár milliméterre van a körmünk, ami alá befészkelődhet és csak hosszadalmas kezeléssel szabadulhatunk meg tőle. Többnyire azoknál az embereknél alakul ki nagyobb eséllyel, akik gumicsizmában dolgoznak, sokat sportolnak és beleizzad a lábuk a cipőbe, vagy sok időt töltenek uszodai vízben.

Egy gombával fertőzött láb zokni és cipő viselése nélkül, vagyis mezítláb minden egyes lépéssel fertőző hámsejteket hagynak maguk után, amivel átadják a következő mezítlábas embernek a fertőzést. Bizonyos immunhiányos állapotokban sokkal nagyobb az esély arra, hogy szervezetünket megtalálják ezek a gombák, melyek később sokkal nehezebben kezelhetőek.

Mit tehetünk a megfertőződés ellen?

Először is mindig vegyünk papucsot az uszodákban, ha nem otthon vagy az utcán vagyunk. Rendszeresen fertőtlenítsük a törölközőket, fürdőszoba szőnyegeket, a zuhanyzót és kádat, valamint a cipőinkre is figyeljünk oda, már kapható sokféle speciális, cipőfertőtlenítő spray. Próbáljunk meg a lehető legtöbb pamutot tartalmazó zoknit viselni, és ha izzadásra hajlamos a lábunk, szerezzünk be lábdezodort, és amikor lehetőségünk van rá, hordjunk nyitott cipőket, hogy szellőzhessen a bőrünk.

Mit csináljunk, ha mégis elkaptuk?

Azon kívül, hogy a fent említett javaslatokra szentírásként tekintünk ez ügyben, nehogy mást is megfertőzzünk, menjünk bőrgyógyászhoz, aki az erre való helyes kezeléshez irányt mutat. Gyógyszertárakban kapható készítményekkel, kenőcsökkel kezelhetjük már a kezdeti szakaszban is. Házi praktikák közül kipróbálhatjuk például, hogy almaecettel kevert vízben naponta kétszer 15 percet áztatjuk lábunkat.

Az ecet elpusztítja a gombát, hűsíti a viszketést. Szuper és kellemes illatú csodaszer még a levendula- és a teafa olaj. Mindkettő fertőtlenítő és nyugtató hatással bír, de használjuk egyiket sem töményen, hanem hígítsuk fel vízzel, majd vattapamaccsal törölgessük át az érintett területet. Mindig mossunk kezet ezek után, nehogy a gomba máshova is eljusson.

Nem kell megijedni, ha gombás fertőzés üti fel fejét talpunkon, gyors kezeléssel és egy kis odafigyeléssel hamar búcsút inthetünk a viszketésnek, de ehhez az kell, hogy mindig ügyeljünk oda a higiéniára és vegyük észre az intő jeleket.

Az inzula aktiválódása, az agy rejtett központja, amely összeköti a testet és az érzelmeket

Az emberi agy egyik különösen érdekes, mégis kevésbé ismert területe az inzula (insula), más néven szigetkéreg. Ez az agykéreg mélyén elhelyezkedő struktúra meghatározó szerepet játszik az érzelmek, a testi érzékelés, az öntudat és a társas kapcsolatok feldolgozásában. Aktiválódása számos hétköznapi élményhez kapcsolódik, a szorongástól és a félelemtől kezdve az empátián át az érzelmi tudatosságig.

NEAT-faktor, hallottál már róla?

Akkor is mozgunk, ha nem sportolunk, vagy edzünk, de kiszámol ezekkel valójában?

Amikor az orrunk kiszárad: a dugulás mögött nem mindig a váladék áll

A hidegebb hónapok beköszöntével egyre többen tapasztalják, hogy nehezebben kapnak levegőt az orrukon keresztül. Ilyenkor sokan automatikusan náthára vagy allergiára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy egészen más áll a háttérben: az orrnyálkahártya kiszáradása. A kellemetlen érzés akár jelentős orrdugulást is okozhat, még akkor is, ha alig van váladék az orrban.

Miért fontos a kismedencei terület egészsége?

A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.

Hasmasszázs, az emésztés érdekében

Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.