Nem akarok felmondani, de nem akarok dolgozni sem

A koronavírus-járványhelyzet után kezdett előjönni az egyre növekvő munkaerőhiány világszerte, közöttük Magyarországon is. Mindez pedig a a gazdasági jelenségeken túl, azzal is magyarázható, hogy megváltozott a munkához való hozzáállásunk. A fiatal munkavállalók között a „quiet quitting” jelenség egyre inkább jelen van – azaz amikor valaki nem mond fel, de a minimumot hajlandó csak elvégezni. A cikkben arra keresem a választ, hogy a fiatal munkavállalóknak miért változott meg a hozzáállásuk a munkához, mint a korábbi generációnak.

Egy fogaskerék vagyok a gépezetben

A mai ember sokszor találkozik azzal a jelenséggel, hogy a munkája oly keveset ér a nagy egészben. A munkánk strukturálttá válik, mindent tematizálni, rendszerszerűvé akarunk tenni, manapság már mindenre van valamilyen bevett forma, amelyhez tartjuk magunkat. A munkában mindig ugyanaz történik, ugyanazt csináljuk, ugyanazt használjuk, dolgozzunk bármit és bárhol. Például hétköznap dolgozunk, hétvégén pihenünk. Vagy éppen vasárnap csinálok valamilyen munkát, és hétköznap tanulok, meg szórakozok, egy idő után pedig ez is egy struktúrává válik.

A korábbi generációknál a munka könnyedén lehet, hogy nem a szeretetről szólt, de az identitásuk egy részének tekintették. Ezzel szemben manapság érdekes jelenség áll fenn, a mai generáció “mindent is” munkának tekint, munkának tekintjük a szórakozást, a tanulást, a hobbikat, a videójátékozást és az igazi munkát is. Viszont ezáltal a munkaalapú társadalom háttérbe szorul, ahogyan egyre több lesz a szellemi foglalkoztatottságú ember, egyre kevésbé fogjuk a munkát az életünk céljának tekinteni. Természetesen egy kisebb közösségben nagyobb figyelmet szentelünk annak, hogy milyen munkát adunk ki a kezünkből.

Viszont egy “multinál”,–ahol egyre több ember dolgozik – megcsináljuk a minimumot, leülünk a számítógép elé, elvégezzük valamilyen egyszerű szinten a mindennapi dolgokat, utána hazamegyünk, majd ez zajlik le újra és újra, akár évekig is. Tulajdonképpen ez a folyamat vezet a quiet quitting jelenséghez, azaz a csendes felmondáshoz, amikor a munkavállaló kizárólag azokat a feladatokat végzi el, ami a munkakörében kötelező, és teljesíti vele a minimumot. Azonban felmondani nem akar a munkahelyéről, legyen az a pénz, vagy valamilyen más motiváció miatt. Ezt az egész folyamatot pedig a munkaerőhiány még inkább felnagyítja, ahol megmaradtak az emberek, nyilván sokan gondolkodnak azon, hogy vajon más munkahelyen jobb lenne-e.

Miért ábrándulunk ki fiatalon a munkából?

Tulajdonképpen a válasz egyszerű és mégis összetett. Fiatalon mindenki a karrier lehetőségéről álmodozik, hogy hogyan lehet több pénzt keresni, jobb munkát csinálni. Utána rájövünk, hogy különösen egy nagyobb cégnél csak egyszerű erőforrás vagyunk, a felettünk lévő emberek is csak erőforrások, valamint az alattunk lévők szintén. Ezáltal adódik a kérdés, hogy minek erőlködjek mikor úgysem számít. Az elvégzett munkánknak legtöbbször csak minimális jelentősége van. Persze mindenkinek jólesik ha megdicséri a főnöke, hogy jól végzett el valamit, vagy jó statisztikákat produkált a munkában.

Viszont ezt kevesebb erőfeszítéssel is el lehet érni. A fiatal munkavállalók többsége pedig bizonytalan, stresszel, folyamatosan aggódik a dolgok miatt, emiatt egy idő után vagy munkahelyet váltanak, vagy pedig motiválatlanok lesznek. Bizonytalanul, kedvetlenül lehet, hogy akár éveket is lehet dolgozni, viszont egy egész életen át úgy, hogy az a munka ténylegesen jó is legyen nagyon nehéz és semmi jóra sem vezet.

A legtöbb munka akkor lesz az egyén számára megfelelő ha passzol a személyiségéhez, attitűdjéhez. Ha nem érezzük jól magunkat a munkahelyünkön bármilyen okból is, akkor egy idő után kedvetlenek leszünk, kiégünk és minden nap azt nézzük, hogy mikor telik le a műszak. Egy idő után a pénz, vagy éppen a nagyobb juttatások pedig már nem győzik meg az embert arról, hogy az adott munkát akarja végezni. Egy fiatal akinek nem kell önmagát, vagy a családját eltartania könnyebben vált munkahelyet mint egy idősebb ember. Ma már az is fontos szempont, hogy legyen valamennyi szabadidőnk is napi szinten.

Egyértelmű szempont, hogy a munkavállaló is tudjon időt tölteni a családjával, a barátaival, emiatt nyilván olyan munkahelyet fog választani ahol erre nagyobb lehetősége lesz. A diplomások esetén pedig sokszor megfogalmazódhat az a kérdés, hogy én tényleg ezt akarom-e csinálni. Ma már nem feltétlenül érdemes leragadni egy munkahelyen, ha folyamatosan rosszul érezzük ott magunkat, vagy úgy érezzük, hogy semmi pluszt nem kapunk az adott munkától, mert ez egy idő után az egyén problémáihoz vezethet.

Alternatívák ezrei a pénzkeresésre

Ma már rengeteg alternatíva is létezik a klasszikusan vett munka helyett, és ezen nem feltétlenül az “influencerkedést” kell érteni. Abban szerintem többségében egyetértünk, hogy tanulni kell és tanulással érhetünk el jobb álláslehetőségeket, de manapság ha valaki már fiatal korától vállalkozó, vagy alvállalkozó lesz szintén meg tud élni, és adott esetben boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet él, mint azok akik egy irodában dolgoznak napi 8 órában egy számítógép előtt. Manapság több választási lehetőség van, a szülők pedig szintén jobban élnek, emiatt a legjobbat akarják a gyermeküknek. Ha pedig jó iskolába járunk, jó körülmények között élünk, akkor miért ne választhatnánk jó munkahelyet.

Rengeteg a tékozló fiatal

Jelenleg sem arról van szó, hogy a fiatalok nem akarnak dolgozni vagy, hogy mindenki elmenekül a munkától, csak jelenleg rengeteg fiatal munkavállaló van hazánkban, akik nem tudnak stabilan munkát találni. Előfordul, hogy egy-egy munkahelyen csak néhány hónapot töltenek el, majd hétfőn közlik, hogy péntektől nem jönnek dolgozni. Ezután pedig jobb munkahelyet keresnek. Ezzel párhuzamosan viszont rengeteg a kínálat is, tehát rengeteg tömegmunkára – és nem csak fizikai munkákat kell ideérteni – kellene ember, emiatt jelenleg mondhatni könnyedén lehet állást találni, csak épp pont olyat, amit aztán nem szeretünk. A jó munkához legtöbbször továbbra is nehéz a hozzáférés.

A mai generációt a munkahelyükön sokkal inkább a társadalmi és személyes megbecsültség, adott esetben a fizetésen túli juttatások is motiválják a tényleges pénzszerzés helyett. Az persze továbbra is igaz, hogy egy munkahelyen követelmények, elvárások lesznek. A nap végén ha elrontunk valamit, akkor azt valamilyen formában számonkérik rajtunk, szólni fognak érte. Viszont, hogy ezen mennyire idegeskedünk, mennyire vesszük magunkra a munkában elhangzottakat, mennyire szürkülünk bele a munkába már sokkal inkább egyéni döntés. Nem beszélve arról, hogy sok munka nem ér véget a munkahelyen, hanem otthon folytatódik, ami még inkább összemossa a munkát és a szórakozást.

Az, hogy mennyi kreativitást, energiát fektettünk bele a tényleges munkába szintén meghatározó. Egy támogató közegben, ahol lehet egyeztetni a felettünk lévőkkel, nem félünk a mindennapos stressztől szívesebben és lelkesebben dolgozunk, mint egy beszürkült, hierarchikus rendszerben, ahol sokszor jelentéktelennek is érezhetjük magunkat.