Menü

Miért épp a súlyzós edzés?

Ahogy elhagyjuk az óévet és köszöntjük az újat, sokakban megfogalmazódik, hogy mit várnak az elkövetkezendő hónapoktól, milyen terveik vannak és milyen fogadalmaik. A leggyakoribb fogadalom ilyenkor a fogyással és az edzésekkel kapcsolatos. Ez természetes, hiszen télen egy kicsit mindig elengedjük magunkat és többet pihenünk a szokásosnál, így januárra úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk a legjobb formánkban, esetleg már egy jó ideje halogatjuk a testmozgás elkezdését és az újév egy tökéletes alkalom arra, hogy végre belevágjunk.

Több mozgásforma közül is választhatunk. Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy milyen a fizikai állapotunk, milyen terheléshez szoktunk és azt is, hogy mik a céljaink az edzéssel? Esetleg nagyobb súlyfeleslegtől szeretnék megszabadulni, vagy csak egy kicsit fogyni szeretnénk és formába hozni magunkat? Talán csak egy egészségesebb életmód a cél, de az is lehet, hogy valaki épp egy kis izmot szeretne építeni, nem pedig fogyni. Ha korábban már edzettünk, talán van elképzelésünk arról, milyen mozgásforma való nekünk a leginkább, azonban érdemes megfontolni a súlyzós edzést ilyen esetben is, hiszen akár ez lehet az előre lépésünk kulcsa.

A súlyzós edzés egyik előnye a fokozott zsírvesztés. Amikor súlyokat emelünk, izomzatot építünk, és minél több az izmunk, annál gyorsabban fog működni az anyagcserénk. Ne ijedjünk meg, ha azt érezzük, egy kicsivel több tápanyagra van szükségünk és többet eszünk egy picit a szokásosnál. Ez természetes, hiszen az izmoknak energiára van szüksége. Azonban ennek jó oldala is van. Több izomzattal több kalóriát égethetünk el, ráadásul mindeközben folyamatosan csökken a testzsírszázalékunk, ami nem csak formásabb idomokat jelent, hanem egészségesebb szervezetet.

Ha nőként szeretnénk belevágni, attól sem kell tartanunk, hogy ’túl nagyok’ lennénk a súlyzós edzéstől. Egyrészt ahhoz, hogy látványosan nagyobbak legyenek az izmaink, rengeteg és kemény edzés szükséges, ráadásul a nők jellemzően nem nőnek olyan könnyen az erősítő edzésektől, mivel a tesztoszteronszintjük mindössze 10%-a a férfiakénak. Az eredmény a nők esetében sokkal inkább tónusosabb izmok és formásabb idomok.

Nőként gyakori egészségügyi probléma a csontritkulás, különösen menopauza után. Ennek főként hormonális okai vannak, azonban a súlyzós edzések ezen is javíthatnak. Nem csak az izmaink növekednek, ha erősítő edzéseket is beiktatunk a napjainkba, hanem a csontsűrűség is. A nagyobb csontsűrűségnek köszönhetően kisebb a törések kockázata, valamint az ízületek is stabilabbak.

Ha nem izomépítés, erősítés vagy fogyás a cél, hanem csak egy egészségesebb életmódot szeretnénk kialakítani, akkor is hasznos lehet a súlyzós edzés. Az ilyenfajta testmozgás bizonyítottan csökkenti a rossz koleszterinszintet, aminek köszönhetően jó hatással van a szív- és érrendszerre. Ezen kívül a cukorbetegség megelőzésében is segít, mivel az erősítő edzések hatására javul a szervezet cukorfeldolgozása, ami az inzulinszint stabilan tartásában különösen fontos.

Így szervezzetek emlékezetes legénybúcsút – a tervezéstől a megvalósításig

A legénybúcsú ma már szinte elmaradhatatlan része az esküvői készülődésnek. Az esemény célja, hogy a vőlegény a számára fontos emberekkel ünnepelhesse meg életének egyik legfontosabb mérföldkövét. A megfelelő társaság, a jól megválasztott programok és az előre átgondolt részletek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkalom hosszú időre emlékezetes maradjon.

Nyári locsolási tippek – így óvhatjuk meg növényeinket a hőségtől

A kánikula komoly próbatétel elé állítja a növényeket. A megfelelő öntözés ilyenkor kulcsfontosságú, ám a bőséges vízmennyiség önmagában még nem garantálja a sikert. Az időzítés és az egyes növények igényeinek figyelembevétele egyaránt fontos ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek.

Ezek a lakás legnagyobb por- és pollengyűjtői

Biztosan mindenki találkozott már azzal, hogy kinyitja az ablakot és áll a por a párkányon. Az a rossz hírem van, hogy ez a por a lakásban is ott van, csak észrevétlenül.

Feng Shui és a színek: ezért érdemes óvatosan bánni a pirossal az otthonodban

Amikor otthonunk berendezéséről döntünk, legtöbbször az ízlésünk, a divat vagy a praktikusság vezérel bennünket. A falak színe, a bútorok stílusa és a dekorációk kiválasztása azonban egy ősi kínai szemlélet szerint ennél sokkal többről is szól.

Zónás takarítás, egy trükk, amivel könnyebb rendben tartani az otthonunkat

Mennyien küzdünk azzal, hogy próbáljuk életterünket rendezetten és tisztán tartani, de nem mindig sikerül? Íme, egy tipp, hogy könnyebb legyen.