A sikertől való félelem pszichológiája

Gyakran találhatjuk szembe magunkat azzal, hogy mikor elérünk valamit, amit nagyon szeretnénk, akkor egy rövid időre megijedünk a saját eredményünktől, sikerünktől. Egyfajta negatív forgatókönyv lebeg néha a szemünk előtt, amivel szinte készülünk az esetleges fájdalmas kudarcra. Kérdéses, hogy miért lehet nehéz azzal az opcióval azonosulnunk, hogy a dolgok úgy is alakulhatnak, ahogy azt elképzeltük, és tényleg minden összejön.

Sikerek alatt nem csak teljesítményhelyzeteket vagy nagyobb megmérettetéseket érthetünk, hanem egyszerűen annak az eshetőségét, hogy bekövetkezhet az amit szeretnénk, amire igazából vágyunk. Ezzel szemben a kudarc felett érzett öröm annak a jele is lehet, hogy valójában nem éreztük magunkénak az adott dolgot, vagy úgy érezzük, hogy nem értünk még meg a sikerre, mert annak a gondolata is elviselhetetlen stresszt okoz. Így nem élünk meg veszteséget, inkább jár megkönnyebbüléssel az adott helyzet elengedése. Erre egy jó példa lehet egy elutasított állásajánlat egy olyan cégtől, amellyel alapból nem tudtunk azonosulni, vagy éppen a rosszul elsült randi egy olyan emberrel, akivel alapból nem tudtunk beszélgetni.

Mi van, ha tényleg sikerül?

Egy állásinterjú, egy randi, egy egyetemi jelentkezés, egy új munkahelyi ötlet, és még ezernyi más helyzet is olyan szituációkat teremt amelyben döntéseket kell hoznunk. A siker felé vezető út sokszor áldozatokat követel tőlünk, legyen az kisebb, vagy nagyobb, és útközben annyi kérdés merül fel, hogy a saját válaszaink megtalálása sem mindig egyszerű feladat. Ennek egyik oka, hogy gyerekként előbb tanítják meg nekünk, hogy „ne csináld”, mint azt, hogy „csináld”. A szülőktől, vagy tanároktól jövő dicséretekre kevésbé emlékszünk, mint a kritikákra, tiltásokra. Önértékelésünk részét képezik a saját képességeinkről alkotott elképzeléseink, beleértve ebbe a korlátainkat is. A belsővé tett tiltások azonban sokszor irreális korlátainkká is válhatnak.

A sikertől való félelem kettőssége

A sikertől való félelem valójában kettős, mivel ilyenkor a vele járó érzelmektől és a következményektől is félünk. Emiatt úgymond képesek lennénk elviselni a siker érzelmi „súlyát”, valamint vállalni a felelősséget azért is ami úgymond utána változik. Kételyeink teljesen természetesek. Hiszen a sikereink gyakran változást is hoznak egy-egy életterületünkön, ami nagy stresszel is járhat. Hallottunk már ugye nem egy olyan történetet, hogy valaki „képtelen volt megemészteni a gyors sikert”, vagy „összeroppant a hírnév súlya alatt”, ez az egyik legismertebb filmes “klisé”. Annak megválaszolásában, hogy hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket tehát nagyon fontos lehet, hogy aktuálisan hogy érezzük: van-e érzelmi kapacitásunk a sikernek és következményeinek a lehetőségét is vállalni?

Másrészt a sikertől való félelem egyik “zsigeri” alapja a halogatás jelensége. Lényegében véve a halogatás legtöbbször egyfajta kommunikációs kitérés, “kegyes hazugság”, valamint egyfajta kudarckerülés is. A negatív érzések, érzelmek hátterében egyértelműen ez jelenik meg. Azonban a sikerrel járó érzések, az öröm, a lelkesedés, a büszkeség, az elégedettség, a hála is lehet megterhelő, még akár akkor is ha fel vagyunk rá készülve. Persze az elismerések, mint szinte minden az életben az egyéntől függ. Ennek megélése függ a kortól, a kulturális környezettől, a társas környezettől, családtól is. Azonban a sikereinkkel sokszor nem akarunk kérkedni, a fejlett országok kultúrája valahol az, hogy: a folyamatos büszkélkedés a nagyképűséggel egyenlő. Azonban a büszkeség valahol természetes reakció arra ha összejön valami, azok az üzenetek, hogy ne legyünk valamely sikerünkre büszkék, sugallhatják azt, hogy ezt az érzését nem szabad felvállalni, hiszen mások kárával jár. Valamint ott van az a jelenség is, hogy hiába a jó teljesítmény, igazából ezeket folyamatosan fenn kell tartani.

A versenyhelyzet egyfajta bizonyítási kényszer is

Az afelett érzett elégedettség, hogy valamiért megdolgoztunk, a saját fejlődésünk, kompetenciánk, vagy akár önálló döntési képességünk megélése. Egy-egy versenyhelyzetben a siker lehet egyfajta külső, és egy belső érzés is. A sikerek megélése emellett együtt jár egyfajta kényszeres tökéletességgel is, az erre való törekvés miatt indokolatlan nagy energia és idő mehet el tervezgetésre vagy az előkészületekre a cselekvés helyett. Ha kicsit mélyebbre megyünk, ebben a működésmódban erősen megmutatkozik egy kompenzáló, vagyis túlzott helyreállítási törekvés. Ezt nevezhetjük akár kényszeres megfelelésnek, vagy bizonyítási vágynak is, aminek során mindenképp el akarunk érni valamilyen testi-, vagy lelki megelégedést. Azonban a siker ellenére mégsem leszünk elégedettek, mivel az ide vezető “út” is nagyon hosszú, vagy éppen rögös volt.

Valahol a mindennapok velejárója is, hogy kénytelenek vagyunk egymással akár ellentmondó szükségleteink és érzelmeink hullámai között lavírozni. Szeretnénk elrejtőzni és magunkat megmutatni, egyszerre van jelen ilyenkor az elismerés vágya és a negatív kritikától való félelem is. Önbizalmunk a sikeresen legyőzött nehézségekből és meglépett próbatételekből épül, ugyanakkor szükségünk van külső megerősítésekre, mások szeretetére, elfogadására, és a valahová tartozás érzésére is. Ha ezeket nem kapjuk meg egy-egy elismerés után, akkor nem feltétlenül leszünk elégedettek.

Mit lehet tenni a sikerek megéléséért?

Annak felismerése, hogy a sikereinket hogyan milyen érzések kíséretében éljük meg nagyon fontos már egészen kis kortól kezdve. Az, hogy érzelmileg helyesen kezeljünk egy-egy sikeres élethelyzetet szintén fontos, a szórakozás és a hobbik pedig pedig szintén kellenek egyfajta pihenésként és feltöltődésként. Valamint fontos azt megérezni, hogy egy ideális jövőkép, és annak az elképzelése hogy jól sikerülnek a dolgok az életben még nem számít semmiféle bűnnek, vagy éppen önteltségnek. A társas támogatás, valamint a támogató környezet pedig szintén nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy hogyan éljük meg akár a legapróbb elismeréseket is.

Összességében a kudarcok és a sikerek kezelése tulajdonképpen ugyanannak az éremnek a két oldala. Az érzelmeket ahelyett, hogy elnyomnánk, meg kell tanulni kezelni, hiszen a személyes fejlődésünk hajtóerői is lehetnek. Az önmagunkról alkotott képbe így beleférhet az is, hogy bizonyos dolgok nem jönnek össze elsőre, viszont ez még nem jelenti azt, hogy véglegesen kudarcra vagyunk ítélve. Valamint a sikereink sem kell, hogy beskatulyázzanak minket, mivel azok mértékétől függően nagyon különböző módon éljük meg őket. A befektetett munka, az erőfeszítések, adott esetben a befektetett pénz, és akár a fizikai megerőltetés is befolyásolják ezek megélését. Sikereket pedig elérhetünk akár egy sporteseményen, az iskolában, munkában, otthon is. Amikor már magunkénak érezzük a sikereinket, nem csak a külső elismerésekbe kapaszkodunk, hanem sokkal inkább önmagunkra tudunk koncentrálni.