Tanulj meg beszélgetni közléskényszer helyett

Az információk százai árasztják el életünk minden percét, akár akarjuk, akár nem. Eközben pedig elfelejtjük azt, ami emberré tett bennünket, a társalgás közben másokra odafigyelést.

Hogy ez ne így legyen, kezdjünk el változni és változtatni, tanuljunk újra illemet, és ismerkedjünk meg a valódi társalgás alapszabályaival: Ezeket lehet, hogy nehézkesen alkalmazunk majd, de hamarosan kinyílik a világ, és észrevesszük, hogy hamarosan megszűnnek az unalomból, irigységből, önzésből és gúnyolódásból fakadó súrlódásokat, s egy beszélgetés nem csak kötelező, de kellemes és hasznos szórakozássá válhat.

Beszéljen világosan és érthetően!

A gyors, kapkodó, magas hangfekvésű beszéd képtelen versenyezni a megfontoltan, lassan és természetes tónusban kimondott szavakkal. Ha megfigyelünk bármilyen beszélgető-csoportot, meggyőződhetünk, hogy a megfontolt, jól tagolt beszédű személy kapja mindig a legtöbb figyelmet. A mohó igazságközlőket, a heves vérmérsékletű vitázókat úgy veri vissza az ilyen stílus, mint szikla a rohamozó hullámokat. Egyre azonban ügyeljen: a megfontolt beszéd nem egyenlő a fontoskodó beszéddel. Átütőereje csak a természetes megfontoltságnak van, nem pedig a fontoskodó, kioktatóan „józan” stílusnak.

Ne szakítsa félbe a másikat! Ez nem jelenti azt, hogy ne vethetne közbe rövid olyan rövid megjegyzéseket, hogy „Milyen érdekes!”, „De sajnálom!” stb. Ezek ugyanis nem viszik más irányba a beszélgetés témáját. Ám ha váratlanul közbeszúrja saját véleményét, ez gyakran kellemetlen helyzetbe hozza a másikat, mert mondat közben kell megállnia és várnia. Persze van, hogy kellemetlenül sokáig tart a másik monológja, ilyenkor valóbban udvariasan meg kell próbálni új irányba terelni a beszélgetést.

Beszéljen minél kevesebbet a problémáiról, az egészségéről, az otthoni ügyeiről,– és soha ne tárgyalja ki másokkal a férjét vagy a feleségét (ha csak nem a legbizalmasabb barátjával beszélget). A személyes pletykák, és az önző magamutogatás lehetetlenné teszi a tárgyilagos beszélgetést, legyen szó a művészetekről, tudományokról, történelemről, a napi hírekről, a sportról vagy bármi másról. Az ilyen locsogás csak untatja a hallgatót, aki pedig beszél, az csupán azt ismétli, amit már különben is tud, így semmit sem tanul a másiktól.

Mutasson aktív érdeklődést! Ez arra ösztönzi a beszélőt, hogy igyekezzen a maximumot nyújtani. A figyeléshez nemcsak fülekre van szükség, hanem érdeklődő szemre, és megfelelő testtartásra és gesztusokra. Ha beszélgetés közben a szemük egy falon lévő képre tévedt, vagy dobolni kezdenek ujjukkal a térdükön, akkor biztos, hogy a másik mondanivalója nem köti le a figyelmüket. Semmi sem vált ki az emberekben nagyobb rokonszenvet, mintha érdeklődést mutat olyan dolgok iránt, amik érdeklik őket.

Ne sajátítsa ki a beszélgetés témáját! Lehet bármilyen lehengerlő, vicces, elbűvölő a személyisége, egy idő után a hallgatóság elkezd unatkozni, csak illendőségből mosolyog, s sóvárogva vágyik valami olyan beszédtéma után, melybe esetleg mindenki bekapcsolódhat.

A társaság „középpontja” csak azt éri el, hogy hamarosan mindenki kerülni fogja a vele való érintkezést.