Pluviofobia (esőtől való félelem): tünetek, okok és kezelés

Pluviofobia, más néven ombrofobia, az esős esedékesség és a hozzájuk kapcsolódó események (mennydörgés, villámlás stb.) tartós és intenzív félelme. Ez egy specifikus fóbia egy környezeti ingerre, amelyet számos tényező okozhat.

Pluviofobia: tartós félelem az esőtől

A pluviofobia szó a "pluvial" jelzőből áll, ami azt jelenti, hogy "az esőhöz viszonyítva" (latin "pluvialis"), és a "fóbia" szó, amely a görög "fobos" -ból származik, és félelmet jelent. Tehát a pluviofobia az eső és az ezekhez kapcsolódó elemek tartós és intenzív félelme. Ez a félelem gyermekkorban előfordulhat , bár ez is előfordulhat serdülőkorban és felnőttkorban.

De ez nem az egyetlen olyan kifejezés, amely leírja az esőtől való tartós félelmet. A "pluviofobia" egyik szinonimája az "ombrofobia" kifejezés, amely összekapcsolja a görög "ombro" (azaz "eső") és a "fobos" szót.

A betegség általános jellemzői

Bár a pluviofobia jellegzetes félelmét egy környezeti elem (eső) okozza, ez a természeti környezetre jellemző fóbia típusnak tekinthető . Az ilyen típusú fóbiák kialakulásának becsült életkora körülbelül 23 év, és a leggyakrabban előforduló esetek a magasságoktól való félelem.

A károsnak tekintett inger, ebben az esetben az eső, elveszítheti a tudatos vagy nem tudatos veszélyek elvárásait. Vagyis az emberek az izgatottsággal kapcsolatos aggodalmakat akkor is lereagálhatják, ha csak közvetetten jelennek meg. Továbbá, amikor felnőtteknél fordul elő, felismerik, hogy az inger önmagában nem jelent veszélyt; éppen ellenkezőleg, ha gyermekkorban fordul elő, akkor ez a tudatosság általában hiányzik.

Az eső azonban egy légköri jelenség, amely a felhőkben található vízgőz kondenzációjából ered. De vajon az eső egy nagyon rossz esemény? Miért veszélyezteti egyes embereket és nem másoknak? Milyen mértékű kellemetlenséget okozhat?

Általánosságban elmondható, hogy a fóbiákkal kapcsolatos félelem olyan késztetésnek van kitéve, amely károsnak tekinthető. Az ilyen félelem a szorongás azonnali reakcióját okozza, ami olyan jeleket és tüneteket jelent, mint a tachycardia, hyperventiláció, csökkent gyomor-bélrendszeri aktivitás, emelkedett vérnyomás, palpitáció.

A fentiek mindegyike az autonóm idegrendszer aktivizálásának következménye, melyet kockázati helyzetekben stimulálnak. Másrészről a szorongás válasz önmagában nyilvánulhat meg undorodással vagy repulzióval, cardiovascularis lassulás, szájszárazság, hányinger, szédülés és csökken a testhőmérséklet. Ez utóbbi akkor fordul elő, amikor az autonóm idegrendszer "paraszimpatikus idegrendszer" néven ismert része aktiválódik.

Meg kell jegyezni, hogy az ilyen megnyilvánulások intenzitása nagymértékben függ a káros hatású inger hatásának. Vagyis a válasz intenzitása attól függ, hogy a személy megfigyeli-e az esőt otthonról, vagy ha közvetlenül a viharnak kell kitéve.

Hasonlóképpen a válasz intenzitása a káros ingerek és a kapcsolódó társulások sajátos jellemzői szerint változhat, és a lehetséges menekülési esélyeket (Például ez változhat, ha esős vagy zivatar van).

Ezenkívül egy adott fóbia olyan másodlagos viselkedéshez vezethet, amely jelentősen befolyásolja az ember életminőségét, de amely rendszerint pillanatnyi megkönnyebbülés. Például a káros ingerekkel kapcsolatos bármely helyzet elkerülése.

A pluviofóbia konkrét esetében a félelem a viharokkal, építészeti összeomlással, árvízzel és más természeti katasztrófákkal kapcsolatos korábbi tapasztalatokkal igazolható.

Ezzel különleges fóbiák keletkeznek, ha kölcsönhatásba lépnek ezekkel a tapasztalatokkal más körülmények között, például a személy biológiai, pszichológiai és társadalmi sebezhetőségével. Úgy értem, magában foglalja mind a neurobiológiai érzékenységet, mind a szembeszállási képességeket és a szociális támogatást a személynek. Továbbá, a fent említett interakció sajátos jellemzőitől függően, az ember képes megtanulni válaszolni az aránytalanul félelmet okozó ingerektől, hogy veszélyt vagy kockázatot társított.

Kezelése:

Először is, ez a fóbia kezelése kikezdheti mind az izgatottságot okozó szorongás mértékét, mind a kapcsolódó negatív negatív élményeket és az egyes személyek sebezhetőségének típusát.

A leggyakrabban vizsgált és a fóbiák felszámolására alkalmazott kezelések a következők: az élő kiállítás a félelmetes helyzetekre, a résztvevő modellre, a képi kiállításra, szisztematikus deszenzitizáció és újrafeldolgozás szemmozgások segítségével. Mindegyik beavatkozás eredményes lehet a kezelt fóbia sajátos jellemzői szerint.