Elengedés – Hogyan engedd el az elengedhetetlent?

Életünk során gyakran kerülünk olyan helyzetekbe, amikor úgy érezzük, el kéne már engedni valamit, de egyszerűen képtelenek vagyunk rá. Nem segít az a kedves “jó tanács” sem, amit az ismerősök -akik már unják hallgatni a ventillációnkat- “kedvesen” rávilágítanak arra, hogy csak el kéne engednünk a dolgot és minden problémánk megoldódna.

Na de mégis hogyan engedjünk el valamit, amit annyira erősen szorítunk olyan nagyon régóta?

Számtalan dolog lehet, amibe erősen kapaszkodunk és képtelenek vagyunk elengedni, mint például a gyerekkori traumáink, múltbéli sérelmeink, régi hibáink, tettek, amiket meg kellett volna tennünk, de nem tettünk meg, régi szerelmünk, véget ért párkapcsolatunk, régi álmaink, önmagunkkal kapcsolatos hiedelmeink, tárgyaink és a másoknak való megfelelést.

Miért olyan nehéz az elengedés?

Az agyunk arra van programozva, hogy ami ismerős számára, azt jobbnak értékelje, míg az ismeretlent veszélyesnek, amitől tartani kell. A való életben viszont nagyon gyakran előfordul, hogy az ismerős helyzet rossz (pl. nem működő párkapcsolat vagy fejlődésünket gátló emberek), viszont az ismeretlentől való félelmünk miatt képtelenek vagyunk kiszállni ezekből a helyzetekből és elengedni ezeket az embereket.

Ráadásul, ha valamit nagyon régóta cipelünk (pl. gyerekkori traumák, korlátozó hiedelmek), gyakran már az identitásunk részét képezi, így azzal, hogy elengedjük, azt érezzük, magunkból vesztettünk el egy darabot.

Előfordulhat viszont az is, hogy összemossuk az elengedés és az elvesztés fogalmát. Nézzük meg ezt egy példán keresztül: Egy magas sziklafalon mászunk, kezünkben egy nagyon nehéz tárgy, aminek a súlya lefúz minket, emiatt sokkal nehezebben és lassabban tudunk felfelé mászni, ráadásul folyton attól félünk, hogy leesünk. Azonban mégsem akarjuk elengedni ezt a tárgyat, nagyon erősen ragaszkodunk hozzá. Mivel összemossuk az elengedés és az elvesztés fogalmát, csak azt a következményt látjuk, hogy ha elengedjük ezt a tárgyat, akkor leesik a mélybe és nem lesz nálunk, tehát olyan, mintha elveszítettük volna.

Azonban, ha különválasztjuk a két fogalmat, a kontroll különbségét fedezzük fel köztük. Ugyanis amikor szétnyitjuk az ujjainkat és leesik a nehéz tárgy, mi hoztuk meg ezt a döntést, szándékosan engedtük el. Viszont amikor elveszítünk valamit, nem a mi kezünkben van a kontroll, nincs beleszólásunk a dologba.

Paradox, hogy sokszor pont a kontroll érzete miatt nem engedjük el a dolgokat, amik lehúznak, mert így úgy érezzük, hogy a mienk, hatalmunk van felettük, pedig valójában akkor van hatalmunk felettük, ha meghozzuk azt a döntést, hogy elengedjük őket, mivel egészen addig a tárgynak van hatalma felettünk, hiszen a súlya erősen húz minket lefelé.

Hogyan nyilvánul meg, ha nem tudunk valamit elengedni?

Ruminációnak, azaz rágódásnak nevezzük azt, amikor újrajátsszuk fejben a megtörtént eseményeket, amikor azon rágódunk, hogy mit kellett volna máshogy csinálnunk, mit kellett volna mondanunk, amikor megerősítjük a korlátozó hiedelmeinket, amikor újraéljük a múltbéli sérelmeinket.

A rumináció létezésének egyszerű oka van: az agyunk problémamegoldásra lett kitalálva, ezért tanulni akar a hibákból és újra feleleveníti a megtörtént eseményeket. A gyakorlatban viszont ez káros, hiszen, ami már megtörtént, az már a múlt, nem tudunk rajta változtatni.

Hogyan tudod gyakorolni az elengedést?

A dolgok elengedése tudatos döntés, magától nem fog megtörténni, Neked kell elhatároznod magad és meghoznod ezt a döntést. Azonban van számos lépés, amit megtehetsz annak érdekében, hogy ez könnyebb legyen.

Fogadd el, ami történt!

Ha valaki bántott Téged, tudatosítsd, hogy emberből van, az emberek pedig hibáznak, de ez még nem jelenti a világ végét, akármennyire is súlyos a hiba. Ha pedig Te hibáztál, szintén tudatosítsd, hogy Te is emberből vagy, követhetsz el hibákat, és nem a hibád határoz meg Téged, nem a hibád vagy, ez csak egyetlen cselekedeted.

Bocsáss meg!

Bocsáss meg a másiknak és bocsáss meg magadnak is. Nem kell, hogy egyik pillanatról a másikra történjen, ez egy folyamat és nem is kell rögtön sikerülnie. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy ezután elfelejted, ami történt és úgy teszel, mintha mindez meg sem történt volna. A megbocsátás ahhoz kell, hogy tovább tudj lépni, hogy ne emésszen belülről a harag, akár saját magad, akár egy másik ember felé táplálod.

Ehhez tudatosítsd, hogy mind a múltbeli Te, mind a múltbeli másik ember az akkori legjobb tudása szerint cselekedett, és amit ma hibának látsz, a múltban az lehetett az egyetlen olyan megoldás, amit akkor ismertél/ismert.