Menü

Három lépés, ami segít túllendülni az imposztorszindrómán

Mindannyiunk számára ismerős az a gondolat, hogy nem vagyunk elég jók, hogy az elért eredményeink nem érdemelnek ünneplést, vagy éppen az, hogy mások életéhez képest a miénk lemaradásban van. A szakirodalom ezt az érzést imposztorszindrómának hívja, és sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk. Azonban ahhoz, hogy visszanyerjük az önbizalmunkat, másképpen kell látnunk a világot.

A folyamat elindításához három lépést kell megtennünk – cikkünkben összegyűjtöttük őket, hogy ezzel könnyebbé tegyük minden sikeres nő helyzetét, aki ebben a típusú önbizalomhiányban szenved.

Az imposztorszindróma az önértékelési zavar egyik fajtája, ilyenkor valaki úgy gondolja, hogy a sikerei nem a saját érdemei, hanem azokat csupán a véletlen szerencsének vagy egyéb külső, tőle független tényezőnek köszönheti (például a külsejének vagy a kapcsolatainak). Amiatt, hogy az imposztorszindrómában szenvedő ember alábecsüli a saját képességeit, folyamatosan attól fél, hogy lebukik mások előtt, és előbb‑utóbb a többiek rájönnek, hogy a valóságban ő értéktelenebb és tehetségtelenebb, mint amilyennek hitték, az elért teljesítménye mögött pedig nem is az ő képességei állnak. Ezek a gondolkodási minták növelhetik a depresszió vagy szorongás esélyeit, és komolyan károsíthatják a személyes és szakmai életünket.

Ezt a jelenséget mindkét nem tagjai átélhetik, de magasabb arányban mégis a képzett nők körében van jelen. Mi nők, akkor hogyan küzdhetünk az imposztorszindróma ellen?

Azzal, hogy beépítjük a gondolkodásunkba a következő három egyszerű lépést, máris változtatunk a saját életünkön.

1. lépés: Ünnepeljük a saját sikereinket, mindenféle összehasonlítás nélkül!

Az összehasonlítás nemcsak az öröm tolvajának számít, hanem magának az imposztorszindróma gyökerének is. Különösen akkor, ha a közösségi média is érintett a kérdésben, mert azon keresztül hasonlítgatjuk magunkat leggyakrabban másokhoz. A közösségi média bemutatja ugyan az ismerőseink, barátaink életének egyes részleteit, de szigorúan csak azokat, amelyeket ők meg akarnak mutatni a világnak. Nem teszik közszemlére a hullámvölgyeket, csak azt, amikor a csúcson vannak és természetesen azt is valamilyen szűrővel, filterrel ellátva. Éppen ezért ne vegyünk komolyan mindent, amit az online térben látunk!

Az összehasonlítás elhagyása mellett fontos megtanulnunk, hogyan ünnepeljük a saját sikereinket. Szánjunk először csak apró pillanatokat arra, hogy büszkék legyünk magunkra az elért sikerért, ez segíteni fog nekünk abban, hogy fokozatosan visszaépítsük az önbizalmunkat. Ha szükségét érezzük, akkor vezessünk egy naplót, amelyben leírunk minden sikert, amit az életünk során elértünk, és ha kell, olvasgassuk azokat, amikor úgy érezzük, hogy a kétségek eluralkodtak a gondolatainkon. Végső soron nem az a lényeg, hogy mások hogyan látnak minket, hanem az, hogy mi hogyan látjuk önmagunkat.

2. lépés: Engedjük el a perfekcionizmust!

Amikor rájövünk, hogy egy helyzetben megtettünk mindent, amit lehetett és az eredményt csakis saját magunknak köszönhetjük, akkor szűnik meg a perfekcionizmus. A továbbiakban már nem a tökéletes lesz a minimum, amit szeretnénk nyújtani. Azok az emberek, akik nagy teljesítményt nyújtanak, vagy nagyon magas mércét állítanak fel magukkal szemben, jellemzően nem fogadják el a sikereiket sajátjukként.

Fontos, hogy a mércéinket ne a tökéleteshez mérjük, hanem a fejlődés mértékéhez. Abban az esetben, ha a céljainkkal mégis a tökéletesre hajtunk, az egy irreális elvárás magunkkal szemben és nem hagy teret nekünk a hibázásra, és a növekedésünkre. Nem arról van szó, hogy „elég jók” legyünk, hanem arról, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, és tudjuk, hogy amit akkor, abban a helyzetben nyújtani tudtunk, az akkori legtöbb volt.

3. lépés: Ismerjük fel, hogy nem vagyunk egyedül!

A legfontosabb dolog, amit az imposztorszindrómával kapcsolatban fel kell ismernünk, hogy nem vagyunk vele egyedül. Meglepődnénk, ha tudnánk, hogy hány sikeres ember, például híresség, szenved imposztorszindrómában. Amint felismerjük azt, hogy nem vagyunk egyedül, már csak rajtunk múlik, hogy megbarátkozzunk a gondolattal, hogy ideje változtatni. Keressünk magunknak, olyan módszereket, mint a fentiek annak érdekében, hogy egy új és egészségesebb gondolkodási mintát tudjunk létrehozni.

Tanuljuk meg tehát elfogadni a sikerinket és engedjük el a tökéletességet, mert csak akkor leszünk képesek visszaépíteni az önbizalmunkat. Foglalkozzunk a saját fejlődésünkkel és sokkal kevesebbet azzal, hogy mások mit értek el, mert a sikereinkért csak mi vagyunk a felelősek!

Óvodakezdés: sír, kapaszkodik, nem akar bemenni?

Az óvodakezdés nemcsak a gyermek, hanem az egész család számára nagy változás. Az addig megszokott, biztonságos otthoni környezet helyett új helyszín, ismeretlen felnőttek, új gyerekek és másfajta napirend várja a kicsit. Nem csoda, ha az első reggeleken könnyek között kapaszkodik a szülőbe, tiltakozik az öltözés ellen, vagy határozottan kijelenti: ő bizony nem akar óvodába menni.

A túlkompenzálás jelei

A túlkompenzálás olyan pszichológiai működésmód, amely során az ember egy számára kellemetlen bizonytalanságot, hiányérzetet vagy gyengeséget úgy próbál elfedni, hogy az ellenkező irányba túlzott viselkedést mutat. Sok esetben ez nem tudatos. Az érintett személy valóban úgy érezheti, hogy határozott, erős vagy magabiztos, miközben viselkedésének hátterében valójában félelem, kisebbrendűségi érzés vagy az elutasítástól való szorongás áll.

Mitől leszel azonnal szimpatikusabb másoknak?

Vajon mi alapján döntjük el néhány perc, sőt olykor néhány másodperc alatt, hogy valaki szimpatikus-e számunkra? Természetesen a külső megjelenés is szerepet játszhat az első benyomásban, de hosszú távon sokkal inkább azok az apró gesztusok, viselkedési formák és kommunikációs szokások számítanak.

Impulzusvásárlás: miért veszünk meg olyasmit is, amire valójában nincs szükségünk?

Bemész a boltba egyetlen dologért, aztán néhány perccel később már egy új bögrével, egy akciós édességgel és egy olyan ruhadarabbal állsz a pénztárnál, amelyről indulás előtt még azt sem tudtad, hogy létezik? Ha ismerős a helyzet, valószínűleg te is megtapasztaltad már az impulzusvásárlás erejét.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat?

Van egy kedvenc bögréd, amelyhez szinte minden reggel automatikusan nyúlsz? Lehet, hogy már kopott egy kicsit a mintája, talán nem is ez a legszebb darab a konyhaszekrényben, mégis valahogy „ebből esik a legjobban” a kávé. Másoknak több tucat bögréjük van, mégis újra és újra ugyanaz kerül elő. Vajon egyszerű megszokásról van szó, vagy a választásunk valóban árulhat el valamit a személyiségünkről?