Pán Péter-szindróma

Pán Péter az a mesehős, aki minden helyzetben kerüli a felelősségvállalást a tettei után, aki csak gyerekként akar élni és soha nem akar felnőni. Ám ez a karakter jellem nem csak a mesékben fordul elő, hanem a való életben is.

A Pán Péter szindróma kissé viccesen hangzik, de sajnos mégsem annyira komikus a mögötte rejlő jelentés. Azon férfiakat sorolhatjuk ide, akik úgy élik életüket, hogy nem hajlandóak felnőttként viselkedni, avagy felnőni. Fizikailag természetesen minden rendben, de lelkileg inkább a gondtalan, gyermeki- vagy tinédzserkori életükben ragadnak.

Általában hamar kiderül egy másik ember számára, hogy a vele szemben álló ilyen beállítottsággal él. Jellemzően szereti magát kiszolgáltatni, nem érti, hogy a mindennapi élethez szükség van keresetre, ezért állandóan váltogatja munkahelyét. Nem tervez hosszútávú kapcsolatot kialakítani, mindent elvár a női féltől, de ő általában semmit nem ad cserébe, legfőképpen úgy kezeli a párkapcsolatában a női nemet, mint második anyát, aki babusgatja, ellátja, kiszolgálja. He ez nem lenne elég, sokszor kapja el dühkitörés és benne van a pakliban, hogy nincs is rá semmi oka, kicsit egy dackorszakos totyogóra hajaz, aki még nem tudja kezelni érzelmeit.

Sajnos ebben a korban már társulhat mellé agresszivitás, önsajnálat, manipuláció is. Nem érdekli, hogy másnak rosszat tesz, mindig úgy tekeri a történések szálait, hogy a másik oldal legyen a hibás. Ennek következményeképpen nagyobb az esélye, hogy élvezeti szerekhez nyúl, alkoholba vagy drogozásba fojtja frusztrált érzéseit. Ő az a „kisgyerek”, akit nem ért meg a felnőttvilág.

Ne gondoljuk, hogy ennek nincs párja a női oldalon. Náluk ezt Wendy-szindrómának hívják. Ő az, aki támogatja és kiszolgálja a Pán Pétert, miközben ezzel megerősíti őt gyermeki viselkedésében. Többségében az anya az, aki így neveli fiát, ezzel is magához kötve őt a végletekig, szoktuk mondani, hogy „mamahotelben” lakik még a férfi, de nem minden esetben van ez így. A problémát minden esetben a környezeti hatások alakítják ki, szóval semmilyen degeneratív gond nem áll a háttérben, viszont több kutatás is arra mutatott rá, hogy sok esetben összeköthető egy nárcisztikus személyiségzavarral. Egy viszont biztos, hogy minden Pán Péterben van egy belső félelem a felnőtté válás miatt.

A szindróma kezelésére a legjobb út az, ha tudatosítjuk az egyénben, hogy az életvitel és az életfelfogás nem helyes. Fokozatosan kezdjük el terhelni, vagyis először csak kisebb feladatokat bízunk rá, például csekkbefizetés, bevásárlás, aztán egyre több feladatot kap, lehet ez munkahelyi vagy házimunka is. Végül, amikor ezek a dolgok már begyakorlottan mennek, akkor jöhet a mélyebb víz, azaz a saját lakásba költözés és az önálló egzisztencia kialakítása.

A Pán Péter-szindrómások szeretik a gondtalan, felelősségmentes életet, élvezik, hogy bármit megtehetnek, de a környezetük csak hátrányát éli meg. Amennyiben ez a gond felmerül, kérjük szakszerű segítséget, hogy egy egészséges, önálló és boldog életet alakíthassanak ki maguknak.