Ezerszínű társadalmi közöny

Válságok egész sora zajlik a szemünk előtt úgy, hogy közben látszólag semmit sem tehetünk ellenük, és van, hogy nem is teszünk. Ráadásul gyakran már nem is nevezzük őket válságnak, mert szinte a mindennapjaink részévé váltak és olyannyira összefüggnek egymással, hogy külön-külön nem is lehet róluk beszélni. Ezek pedig történhetnek mind egyéni, mind társadalmi szinten.

A tanult tehetetlenség effektusa

Az emberi életben több helyen elképzelhető a társulás olyan torzulása, melynek következtében tanult tehetetlenség alakul ki: az ember hozzászokik a cselekedetei feletti kontroll hiányához, és végül feladja az önálló cselekvés igényét. Az emberi élet különböző területei hatással vannak egymásra, tehát ha valaki rossz családi, iskolai közegben van, az a közösségi életben betöltött életére is kihat. Egy idő után eljuthat valaki arra a szintre, hogy már nem akar tenni a mindennapi apró dolgok ellen, úgymond belefárad a dolgokba. Az eltérő társadalmi terek ellenére az egyén problémái mindig hasonlóak lesznek, legyen az éppen a magány, anyagi gondok, párkapcsolati problémák.

A szolidaritás persze egyre inkább a modern világ része lesz, de valahogy senki sem érzi igazán az ezzel járó előnyöket. A társadalom tagjainak nemcsak, hogy nincs közös nevezőjük, de nem is igen keresnek ilyet. Így annak ellenére, hogy számtalan lehetőség lenne rá, csak ritkán történik kísérlet közös érdekérvényesítésre. Társadalmi érdekérvényesítés történhet politikai szinten, de akár munkahelyen is, viszont valójában ezek is keretek között zajlanak. Tehát a célok általában csak apró változásokat jelentenek az egyéni életben. Ma már nem azt érezzük, hogy ezzel új kapcsolatokat alakítunk ki, hanem sokkal inkább azt, hogy a meglévőket erősítjük meg.

A szolidaritás, és az apró kommunikációk egyre intézményesítettebbek

Arról nincs szó, hogy sehol ne esne szó a közönyről, kirekesztésről a nyilvános térben. Lényegében véve a kamaszkor után a felnőtt létben a piszkálásokat, beszólásokat sok helyzetben a közöny, és az elkerülés váltja fel. Egyszerűen nem állhatunk meg az utcán minden bennünket megszólító embernek, nem beszélünk a bevásárlóközpontban a pénztárossal 5 percet. Ezek a helyzetek ma már nincsenek jelen a mindennapokban, és ez akár a fiatalabb generáció körében is hiányozhat. Ezeket a kommunikációs hiányokat pedig próbáljuk bepótolni az életünkben, vagy a családi, vagy a munkahelyi környezetben.

Az intézményi kereteken túl az emberek vágynak más emberi kapcsolatokra, amelyet sokszor nem kapnak meg, és ezek folyamatosan konfliktusokat, hiányérzést okoznak. Persze vannak kivételek, valamint fontos, hogy a magánéletben a társadalmi közöny máshogy, vagy egyáltalán nem érvényesül. Viszont a széles társadalomra egyre inkább az jellemző, hogy mindenki különböző intézmények között éli az életét, és ezeknek megfelelően viselkedik, cselekszik. Sokszor nincs idő arra, hogy az emberek a nyilvános terekben hosszasan beszélgessenek egymással.

Több kell a mögöttes intézménynél

A modern világban a többségi társadalom nem szenvedésben él, vagy legalábbis nem anyagi szempontból, persze sajnos van a társadalomnak egy olyan része, akik mélyszegénységben, vagy folyamatos anyagi bizonytalanságban élnek, viszont egyéni szempontból az ő életük is különbözik. Úgymond hiába változnak az állami funkciók, – bármilyen mindenkori államban – attól még a problémák megmaradnak, és a segítésre, empátiára vonatkozó döntési helyzetekkel ugyanúgy szembetalálkoznak az emberek mindennapi életükben.

Egyszerűen az intézmények csak keretet adnak az életnek, ezeken túl az egyének mindig keresik a saját boldogságukat, helyzetüket egy adott közösségben. Folyamatos kérdés, hogy milyen utat jár be egy-egy ember a társadalmi térben: melyek azok a helyzetek és társadalmi pozíciók, melyekben magukra maradnak az emberek, és melyek azok amelyekben jól érzik magukat. Illetve kérdéses, hogy milyen hivatalos és egyéni lehetőségei jönnek létre a segítségnyújtásnak, az empátia kimutatásának.

A társadalmi közöny érdekes jelenség, persze lehetne erről több tanulmányt is írni, viszont az egész effektus lényege, hogy a személyes közegek mennyire nagy hatással vannak a nyilvános térben betöltött szerepünkre. A magánéleti gondok, önértékelési zavarok kihatnak ránk a közösségi terekben is, és egyszerűen az egyének mindig próbálnak valamilyen pozitív megerősítést kapni másoktól, amelyek egy idő után hiányoznak. Összességében a világ folyamatosan fejlődik és a különböző intézményeken belül az egyén mindig próbálja megtalálni a saját helyét, boldogságát az életben, ha segítjük, támogatjuk egymást, és empátiával fordulunk a másik felé, akkor van esély az egyéni boldogságra. Viszont ennek az egyéni boldogságnak a fenntartása egy folyamatos küzdelem.