Menü

Az énerő miértje és fejlesztése

  • Dátum: 2024.02.23., 06:25
  • Szabó Máté
  • képek: pexels.com

Az életben számos olyan kérdés van miszerint: milyen tulajdonságokat szeretünk leginkább magunkban? Mely képességeinkre támaszkodhatunk a nehéz helyzetekben? Úgymond mindenki életében vannak krízisek, mélypontok, amelyekkel akkor is meg kell küzdeni, ha az számunkra nem komfortos. Ehhez a küzdéshez énerőre van szükség, amelyet leggyakrabban a múltbéli helyzetekből, és tapasztalatokból merítünk. Ebben a cikkben arra kaphatunk választ, hogy miből táplálkozhat a belső énünk, vagyis miből meríthetünk erőt a mindennapi stresszhelyzetekkel való megküzdéshez.

Mi az az énerő?

Az énerő olyan képességek összessége, amik megmutatkoznak egyfajta lelki (védelmi) készségként. Ezek segítenek abban, hogy a mindennapokban döntéseket hozzunk és elviseljük azok súlyát, valamint, hogy érzelmileg jelen tudjunk lenni bizonytalan helyzetekben is, és reálisan lássuk a lehetőségeket. Azon tulajdonságok, tapasztalatok és lelkiállapotok együttese, amik által elbírjuk a mindennapi stresszt úgy, hogy azok jelentősen kibillentenének az egyensúlyunkból, vagy megbénítanának bennünket. Ennek segítségével van mire építenünk a mindennapokban, tehát emiatt nem esünk kétségbe az első akadállyal szembesülve. Mindez kapcsolódik a rugalmassághoz, és a személyiségfejlődéshez is, amelyek által alakulnak ki jellemvonásaink, meggyőződéseink, tapasztalataink.

Az énerő „eredete”

Sigmund Freud elmélete szerint az énerő mértéke arra utal, hogy mennyire képes a személy az önkéntelen késztetései és a belső szabályrendszere, az erkölcsi normák közötti egyensúly megteremtésére. Az ideális személy képes szabályozni az érzelmeit és a vágyait, amellett, hogy tudatában van ezeknek és megfelelően gondoskodik magáról. Úgy is mondhatjuk, hogy érzelmeit megéli és kezeli is. Nagyjából ez feleltethető meg a jól működő felnőtt képének, mondhatni, hogy ilyen az ideális felnőtt énállapot.

A modern gondolkodás szerint ismert egyfajta több szakaszos személyiségfejlődési modell is, amelyben az énerő az úgynevezett normatív krízissel, az adott életszakaszban rejlő (fejlődési) feladatokkal való megküzdésnek az eredménye. Ilyen többek közt a csecsemőkorban elsajátított bizalom, a serdülő- majd fiatal felnőttkorban megdolgozott identitás, vagy az időskorban, az életút összegzésével megszerzett bölcsesség. Mondhatni, hogy az énerőt soha nem készen kapjuk, hanem mindig az aktuálisan fontos kihívások, elakadások és az ezekkel folytatott küzdelmek árán szerezhetjük meg.

Az egyes tényezők a tapasztalatok által válnak olyan belső erőforrássá, amik segítenek minket a későbbi kihívásokban. Ez a folyamat azzal kezdődik, hogy a kisbaba megtapasztalja a gondoskodást, majd bukdácsolva, de már önállóan elkezdi felfedezni a körülötte lévő világot, gyakorolja új képességeit, megtanul járni. A kisiskolás gyerek megtanul írni, a serdülő új szerepeket, a húszas éveiben járó fiatal különféle munkákat, tanulmányokat próbálgat, esetleg több helyre elutazik, párkapcsolata lesz.

Mindezekben a tanulási folyamatokban megjelenik valamiféle keresés vagy próbálkozás, és ezek közül sokszor pont a sikerteleneknek van a legnagyobb tanító szerepe. Azzal, hogy a fiatal megtapasztalja a kudarc okozta frusztrációt, az elutasítottság fájdalmát is, megismer új lehetőségeket, ötleteket, kapcsolatokat. Majd ezen tapasztalatok által lesz képes a későbbi elköteleződésre.

Belső erőforrásaink nyomában

Belső erőforrásainkban azt kell megnézni, hogy mennyire vagyunk képesek az érzelmi feszültségek tolerálására, valamint, hogy hogyan reagálunk különböző nehéz élethelyzetekre. Fel kell ismernünk önmagunkban, hogy mik azok a tényezők, vagyis erőforrások, amikből töltekezni tudunk egy-egy stresszhelyzet esetén. Az erőforrásaink lehetnek külsők: úgymond képzeletbeli helyek, helyzetek, kapcsolatok, társas háló, örömteli tevékenységek, tárgyak. Ide sorolhatjuk értelemszerűen az időt és a pénzt is. Emellett vannak olyan erőforrások, amik nem a külső környezetünkben találhatóak, hanem bennünk, értelemszerűen ezek a belső erőforrások. Ilyenek a hit – vallásos vagy spirituális értelemben –, érzelmi- és testi állapotok, készségek, képességek. Ezek a tényezők folyamatosan változnak, cserélődnek, hiszen személyiségvonásaink, képességeink és tapasztalataink is egyediek, úgy a megküzdési stratégiáink módja is. Míg bizonyos dolgok egy ember életében mindennaposak, addig könnyen lehet, hogy az más embereknél alig, vagy csak havi rendszerességgel van jelen.

Hogyan fejleszthető az énerő?

Az alábbi önmagunkra irányuló technikák és módszerek – természetesen ezerféle más lehetőség is van – segíthetnek abban, hogy jobban megismerjük belső erőforrásainkat. Vagyis, hogy ne (csak) kívülről várjunk segítséget, amikor egy élethelyzetben elakadtunk vagy bizonytalanná váltunk, hanem hagyatkozhassunk a saját belső erőforrásainkra. Egyszerű és sokszor hallott tanács, hogy keressünk két olyan dolgot amiben jónak érezzük magunkat, és gondoljuk végig, hogy mi ezeknek a története. Honnan indultunk, és mi minden segített hozzá ahhoz, hogy fejlődjünk ezekben a készségekben? Milyen akadályokkal szembesültünk és volt-e olyan, hogy megrekedtünk?

Majd nézzük meg azt, hogy mi mozdított ki bennünket egy-egy nehezebb élethelyzetből. Személyes tapasztalat, sőt még korábbi tanáraimtól is hallottam azt a tanácsot, hogy nap végén csak tegyük fel azt a kérdést önmagunknak, hogy: Mi sikerült ma jól? A választ nem is feltétlenül kell leírni, csak 1-2 percig gondolkozzunk azon, hogy a mai napon milyen pozitív dolgok történtek velünk. Emellett idézzünk fel egy olyan élményt amiben magabiztosnak, boldognak, vagy éppen nagyvonalúnak éreztük magunkat. Vizsgáljuk ezt meg: milyennek látjuk benne magunkat, milyen környezetben voltunk. Mi az ami ekkor különbözött az általunk megszokottnak vélt dolgoktól? És vizsgáljuk meg azt, hogy hogyan tudunk ezen változtatni.

Létezik az úgynevezett “előhívás technika” is, ebben az esetben gondoljunk egy megoldásra váró helyzetre, ami jelenleg foglalkoztat minket. Majd válasszunk ki három képességet, belső tulajdonságot amire szükségünk lesz a sikeres megoldáshoz. Lehet, hogy ezek nem kézzelfogható, konkrét dolgok, de ettől függetlenül próbáljunk magunkban tudatosítani egy olyan pillanatot vagy helyzetet, amikor megvolt bennünk az adott erőforrás. Ezután ezt az egész helyzetet próbáljuk átültetni a pillanatnyi szituációba.

Végül vegyük számba az életünk nehéz eseményeit, kríziseit, és veszteségeit is, majd rájöhetünk arra is, hogy mit nyertünk ezen helyzetek által. Mi változott az életünkben pozitív irányba a konkrét nehézségek következtében? Milyen plusz dolgokat kaptunk egy-egy helyzettől? Az élet korábbi tapasztalatai segíthetnek megküzdeni egy aktuális nehézséggel is. Kríziseink, ha feldolgozzuk és tanulunk belőlük, akkor a belső énerőnk részévé válnak, amellyel eredményesebben küzdhetünk meg az előttünk álló problémákkal.

A társasjátékok fejlesztő hatása

A sok pozitív hatása mellett a társasjáték türelemre és együttműködésre is megtanít, ráadásul szórakoztató formában, arról nem is beszélve, hogy sok szülő számára mintegy joker tevékenység a borús, esős napokon, amikor nem lehet szabadtéri programokkal lekötni a gyerekeket.

Az egyéni boldogság kérdése. Tanulható-e a pozitivitás?

A boldogságkeresés napjaink egyik legaktuálisabb témája, jóllehet sokszor nem a legideálisabb helyen és módon keressük ezt az állapotot. A pozitív pszichológia irányzata tudományos módszereket alkalmazva foglalkozik az elégedettség témakörével. Viszont egyéni szempontból mindez jóval kevésbé elméleti dolgokon múlik, mintsem a mindennapi cselekedeteinken, interakciókon.

Az emberi nyitottság és kultúránk összefüggése

Sokszor érezhetjük úgy a mindennapokban, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy olyan emberekkel alakítsunk ki kapcsolatokat, akiket nem kedvelünk. Vannak, akik fontosak az életünkben, van olyan, akihez kötődünk, és van olyan, akiket nem kedvelünk. Az alábbi cikkben arról tudhatunk meg többet, hogy hogyan képezi a személyiségünk részét a mások iránti előítéletek tömkelege, és a nyitottság.

Létezik-e a matekszorongás?

Létezik-e olyan jelenség, hogy szorongunk a középiskolai matematikától? Jelenleg már elvégeztem az egyetemet, eltelt 5 év az életemből, de a tárggyal kapcsolatos rengeteg stressz, “fájdalom” mind a mai napig aktívan él bennem. Ehhez társultak a megírhatatlan vizsgák, a folyamatos katonás érdemjegyek, nem véletlen, hogy végül bölcsész lettem. Viszont most már tudom, nem vagyok egyedül a matematikától való szorongással.

Jóban maradni a korábbi párunkkal. Érdemes vagy soha?

A szakítás nehéz, de vitathatatlanul még nehezebb, ha még mindig nagyon szeretjük a másikat, vagy sok közös barátunk van. Nincs minden veszve, nem kell minden szálat elvarrni, de közben fenntartani a további kapcsolatot majdhogynem lehetetlen. Hogyan és milyen formában lehet egy párkapcsolat után fenntartani a korábbi viszonyt, lehet-e kapcsolatból barátság?