Önmagunk alábecsülése pusztító szokás

A pszichológiában az atelofóbia egyfajta attitűd, amely gyakran előfordul, de szinte mindig nem tulajdonítanak kellő jelentőséget, mert fokozatosan normalizálódik. Ez a szakzsargon jól példázza a folytatás mechanizmusát alábecsüld magad vezet apusztító szokás ami kóros viselkedéshez vezethet.

A probléma kiváltó okait különböző természetű problémák indukálják, de közös nevezőjükben az alkalmatlanság érzését találjuk a megszokott komfortzónánkon kívüli helyzetek kezelésére. Hogyan kezelhetjük tehát azt a kényelmetlenséget, amely a céljaink útjában álló állandó ismeretlenségekkel és viszontagságokkal szembesül? Az alábbiakban néhány javaslatot adunk Önnek, hogy elkerülje a kényelmetlenséget, és könnyen kikerüljön a legrosszabb körülményekből.

Az elégtelenség, mint automatikus és spontán reakció

Önmagunk alábecsülése sokak életében gyakran előforduló élmény: a gazdasági bizonytalanságtól való félelemmel, a képtelenség amikor egy feladattal vagy feladattal szembesül, vagy azzal a meggyőződéssel, hogy egy jelentős probléma miatt nem sikerül a szándéka határozatlanság. Ezért minden olyan helyzet, amely alkalmatlannak*, alkalmatlannak*, alkalmatlannak* érezzük magunkat. Amikor azonban ezek a diszfunkcionális gondolatok mélyebb gyökereket eresztenek, és veszélyeztetik életünk minőségét, vissza kell lépnünk.

A személyes ítélőképesség fokozatos megromlása önmagunkra irányuló fegyverré válhat. Ha mások véleményére bízzuk prioritásainkat, mindig igyekszünk a kedvükre járni, önelégültnek tűnünk, anélkül, hogy vitát részesítenénk előnyben, olyan e állapothoz vezet, amely aláássa önbecsülésünket, és kárt tesz minden kapcsolatunkban. A leértékelés egy megfertőző erő, amely hajlamos felemészteni mindazt, amit fáradságosan felépítettünk: elnyeli az álmokat és törekvéseket, megbénítja a tehetségeket és a potenciált, és hozzászoktat bennünket ahhoz, hogy elhiggyük, nem rendelkezünk megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy méltó életet éljünk.

Azáltal, hogy önkéntelenül elkezdjük szabotálni az önmegerősítési lehetőségeket és menekülünk a lehetőségek elől, az önmegerősítés mechanizmusa beindul. védelem attól tartva, hogy át kell venniük az irányítást az életük felett, és cselekvésre kényszerülniük kell. Mert végső soron jobban bízik benne, mint a sikerben, és ezt a szürke területet elkezdheti komfortzónaként azonosítani. Az alkalmatlanság érzése ismétlődő kudarcokhoz, szenvedésben való stagnáláshoz vezet.

Ha rossz az énképünk, az észlelések befolyásolják azt a képességünket, hogy objektíven megfigyeljük és értékeljük a helyzeteket, és ennek következtében megváltoztatják a levont következtetéseket. A kudarctól való félelem elvezet bennünket személyes erőforrásaink, emberi potenciálunk és valós képességeink kifejezésének hiányához, és a lehetőségeink alatti életre korlátoz bennünket.

A kisebbrendűségi érzés elfojtja törekvéseinket, a lehetőségek elvesztek, a lehetőségek pedig elpazaroltak. Az attól való félelem, hogy nem fogadnak el*, nem ítélnek el*, nem hagynak jóvá*, makacs és fogyatékos gondolatokká válik, amelyek aláássák társas kapcsolataink minőségét. Emiatt idővel képtelenek vagyunk értékelni másokban a jót.