Menü

Kik szenvednek társfüggőségben?

A társfüggőség egy másik embernek, a másik véleményének való kóros alárendeltség. Függőség ez is, amely lehetetlenné teszi az egyenlőségen alapuló emberi kapcsolatok kialakítását. A társfüggő személy másoktól teszi függővé önértékelését, véleményét, hangulatát, problémái miatt másokat okol, nem vállalja a felelősséget a tetteiért.

A társfüggőség következménye egyfajta manipuláció, amit a másik fél kihasználhat, hiszen a társfüggőséghez két ember kell. A társfüggős viselkedés megakadályozza az egészséges és egyenrangú emberi kapcsolatok kialakítását.

Mi lehet a társfüggőség oka? Mitől alakul ki?

Lehet egy gyermekkori trauma következménye, hiszen, ha egy gyermek élete kezdetén függ a szüleitől, különösen édesanyjától, ha pedig a gyermek ezt nem kapja meg, folyamatosan keresni fogja, felnőttként is.

Ezért lehet e társfüggőség oka gyerekkori trauma, mely akadályozhat a felnövés, a felnőtté válás folyamatában. A társfüggő személy tehát azt várja a másik embertől, amit gyermekként szüleitől nem kapott meg.

Társfüggő vagyok? Miről ismerhető fel?

A társfüggő ember nem akarja felvállalni a teljes felelősséget véleményéért, érzéseiért, tetteiért, életéért, hanem inkább másoktól függ. Nem önmaga alapján, hanem mindig mások és a körülmények által határozza meg magát.

Önbizalomhiányos, átteszi a felelősséget is a másikra, ezenkívül jellemző rá a megfelelési kényszer. Mivel nem tud kapcsolatai nélkül élni, ezért mindent megtesz azért, hogy ezek fennmaradjanak, ettől válik manipulálhatóvá, befolyásolhatóvá.

Társfüggő az, akinek mások figyelmére, jóváhagyására van szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, ha folyton másoknak akar megfelelni, ha nincs saját akarata, ha bizonyítani akarja folyton, hogy ő is értékes ember, ha nem tartja magát elég jónak és aggódik kapcsolatai elvesztéséért. A társfüggők egyik rossz kapcsolatból a másikba lépnek

A társfüggő társadalom sajnos kulturális jelenség. A mai kor embere számára a társfüggő gondolkodás- és viselkedésminták olyannyira természetesek és maguktól értetődnek, hogy általában fel sem ismeri az említett problémát. Az előfordulási gyakoriságok nem ismertek, de tapasztalati alapon ki lehet jelenteni, hogy a nők veszélyeztetettebbek. Ennek hátterében valószínűleg régi, férfiaknak alárendelt szerepükből áll.

Hogyan kezelhető ez a betegség, függőség?

A kezelés minden esetben pszichoterápia, kognitív viselkedésterápia, mely hosszú folyamat, gyakran több hónapig, évekig is eltarthat. A megelőzés a legjobb megoldás: a jó szülői kapcsolat, a szeretet, az önállóságra való nevelés és a gyerek önbizalmának erősítése.

A fotók mögötti valóság – miért idegenkedünk a rólunk készült képektől?

Egy jól sikerült portré önbizalmat adhat, míg egy előnytelen pillanatkép akár órákra elronthatja a hangulatunkat. Sokan ismerik azt az érzést, amikor izgatottan várják a fotókat egy esemény után, majd csalódottan görgetik végig a galériát. Adódik a kérdés, hogy miért reagálunk ennyire erősen a saját képmásunkra.

A mindfulness ereje a mindennapokban

Az állandó online jelenlét és a megfelelési kényszer miatt egyre többen érzik úgy, hogy mentálisan kimerültek. Akkor is zakatol az agyunk, amikor végre lenne időnk pihenni. A tudatos jelenlét ebben nyújthat kapaszkodót, ugyanis segít visszatalálni a jelen pillanathoz, lelassítani a belső zajt és nyugodtabban kezelni a mentális túlterheltséget.

A passzív-agresszív viselkedés 7 tipikus jele

A passzív-agresszív viselkedés sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, mégis nehéz felismerni. Az ilyen emberek általában nem nyíltan fejezik ki a haragjukat vagy sértettségüket, hanem burkolt módon kommunikálnak. Emiatt a másik fél sokszor csak azt érzi, hogy valami nincs rendben, mégsem tudja pontosan megfogalmazni, mi bántja. A passzív-agresszió párkapcsolatokban, családon belül és munkahelyen is komoly feszültséget okozhat.

„Valami rosszat mondtam?” – a szégyenérzet fogságában

A szégyenérzet szinte észrevétlenül épül be a mindennapokba, mégis képes alapjaiban meghatározni, hogyan látjuk önmagunkat és a világot. Legtöbbször csendes érzésként van jelen – egyfajta belső hangként, amely idővel mindent felülír. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor korlátok közé szorítja az életünket.

A motiváció nem előfeltétel, hanem következmény

Gyakran beszélünk úgy a motivációról, mintha egyfajta belső üzemanyag lenne, amelynek jelenléte elindít bennünket, hiánya pedig megbénít. „Majd ha lesz kedvem”, „ma nincs motivációm” – ezek a mondatok is azt sugallják, hogy a cselekvés feltétele egy előzetesen megérkező lelkiállapot.