Csapategység, meditáció
- Dátum: 2012.01.12., 22:43
- Vaskó Gábor
- Szalai Renáta
Mi a helyzet akkor, ha nincs mód szavakra? Akkor megmaradnak a gesztusok, a mozdulatok, egyszóval a testbeszéd. Bonyolódik azonban a képlet, ha rohanva, futtában kell olvasnunk a másik mozgását. Egy közösség, egy csapat tagjaként a pályán nem lehet gondolkozni. Az együttműködésnek olyan automatikusnak kell lennie, mint a levegővételnek. Nem lehet számítani semmilyen jelre, hogy mit fog csinálni a csapattárs. Ha jelezne, azt az ellenfél is észrevenné, és azonnal reagálna. Sokan sokféleképp megfogalmazták már a jó csapat titkát, melyek szerint három elem nélkülözhetetlen: összeszokottság, kiváló képességű emberek, és egy értő vezető. Ez a három az alap. Azt gondolhatnánk, hogy ha ebből a háromból kettő, az emberi „komponensek” megvannak, az már elég a sikerhez. Ám ez nem így működik. Hiába válogatjuk össze a világ legjobb játékosait egy csapatba, és adjuk meg nekik a legjobb edzőt, nem lesznek verhetetlenek. Sőt.
Összhang nélkül hamvában halt kísérlet nagy babérokra törni. Attól csapat a csapat, hogy együtt mozog, és együtt gondolkodik. Ez az egység azonban nem a semmiből születik. Épp úgy kell dolgozni érte, mint a fizikai állóképességért, vagy a legjobb technika elsajátításáért. Ennek a munkának jó lépése, ha a csapattagok összegyűlnek, és közösen meditálnak, relaxálnak.
A csoportos meditáció a magánemberek körében is ugyanazért közkedvelt, mint amiért világszínvonalú csapatok is gyakran alkalmazzák. A csapattagok itt szembesülhetnek a másikéhoz hasonló problémáikkal, tükröt tarthatnak egymásnak és erőt meríthetnek egyéni sikereikből. Ez náluk még sokkal hangsúlyosabb, hisz állandó teljesítési kényszer alatt élnek. Egyszerűen kellenek egymásnak, hogy ki tudják húzni magukat a gödörből, ha arra van szükség. Gödör pedig mindig akad.
Fontos, hogy a csoportos meditációt a csoport közös problémáihoz, kéréseihez, igényeihez és fejlődési menetéhez igazítják a szakemberek. Nincs tehát olyan, hogy egy módszer mindig, minden közösség esetében működőképes. Általánosságban véve legalább heti egy órára ajánlott összegyűlni, feloldani a feszültségeket, összekovácsolódni kicsit.
Nem kell túl messzire menni, hogy példát találjunk, és bizonyítsuk az elmondottakat. A veszprémi férfi kézilabda csapat is él ezzel a lehetőséggel, és elmondásuk szerint érzik a hasznát. Erőt képesek meríteni a többiekből, és kihozni magukból a maximumot. Mi több kellhet még?
Mit jelent a tudatos jelenlét, és miért érdemes gyakorolni?
Nagyon sokat hallani azt, hogy mennyire fontos a tudatos hójelenlét az életünk minden területén, de ez vajon mit jelent és miért van szükségünk rá?
Időtlen csavargás – Hogyan veszítjük el az időérzékünket vásárlás közben?
Tegnap a barátnőimmel igazi csajos napot tartottunk: kávé, nevetés, turizás, egy kis plázázás, aztán még „csak egy utolsó bolt”. Ismerős? Dél körül indultunk, és mire észbe kaptunk, már sötét volt. Meglepődve néztünk össze: hová tűnt az idő? A vásárlás sokszor úgy szippant be, hogy szinte megszűnik a külvilág. Ez nem véletlen.
Az edzőtermi szorongás lélektana
Januárban alig lehet mozdulni a konditermekben, az újévi fogadalmak miatt minden gép foglalt. Pár hét múlva viszont már alábbhagy a lelkesedés. A kettő között pedig ott vannak azok, akik elindultak, de végül legyőzték őket a saját félelmeik. Ugyanis az év eleje nemcsak a lendületről szól, hanem a szorongásról és arról a nehezen megfogható „edzőtermi varázsról” is, amely jó esetben magával ragad.
Mit jelent ma az elköteleződés a Z generációnak?
A jelenlegi huszonéveseket gyakran bélyegzik magányosnak vagy túlzottan individualistának. Még ha egyéni szinten elő is fordul a tartós egyedüllét, a kötődés és a párkapcsolat igénye megmaradt, csak más formát öltött. A fiatalok ma már nem szerepeket vagy társadalmi elvárásokat keresnek egy házasságban, hanem biztonságot, partnerséget és kölcsönös felelősségvállalást.
„Nincs időm semmire” – Miért válik bűntudattá a pihenés?
Dolgozunk, hazamegyünk és eszünk, majd minden kezdődik elölről. A hétköznapok végén ott az a furcsa érzés, hogy megint eltelt egy nap, és semmi sem történt, ami igazán a miénk lett volna. A hobbikkal való foglalatoskodás nem luxusnak indult, mégis annak érezzük a mindennapi teendők mellett. Azonban miért alakult ki ez az állapot, és hogyan jutottunk el odáig, hogy az önmagunkra fordított alkalmakat rossz érzéssel társítjuk?