Menü

Átvészelni a forróságot

  • Dátum: 2013.06.19., 10:57

A meglehetősen hűvös és az évszakhoz képest szokatlan hideg idő után végre megérkezett a nyár. Nem is akármilyen dózist kapunk belőle, hiszen minden átmenet nélkül a kora őszből hirtelen váltott át a kánikulára. Igyekezzünk átvészelni a legmelegebb órákat, utána pedig élvezzük a napsütést.

A nyári melegben az egyik legfontosabb tanács, hogy igyekezzünk pótolni az elvesztett folyadékot. A testünk ugyanis a kánikulában fokozottan izzad, s a párologtatással védekezik. Ha nem iszunk eleget, vagy olyan ruházatot viselünk, ami gátolja az izzadást, akkor könnyen előfordulhat, hogy rosszul leszünk.

Kerüljük a cukros, édesítőszerekkel elkészített üdítőket, inkább próbáljunk vizet, langyos, vagy meleg teát fogyasztani. Az csupán egy tévhit, hogy ilyenkor csak a jéghideg folyadék oltja a szomjat. Valóban jobban esik a melegben a hideg folyadék, de a meleg tea, vagy a langyos víz éppen olyan jó szolgálatot tesz.

Üdítő helyet készítsünk citromos, de cukormentes limonádét. Kiváló hűsítő lehet a menta-, vagy a citromfű tea is. Mindkettőnek nagyon egyszerű az elkészítése, a leveket tegyük bele felforralt vízbe és hagyjuk állni benne. Érdemes némi citrommal, lime-val, vagy naranccsal még megbolondítani. Hűtve és melegen, de szigorúan cukor nélkül, egyaránt finom és szomjoltó.

A gyerekek esetében figyeljünk arra, hogy ne csak vízzel próbáljuk pótolni az elvesztett folyadékot. Lehet a gyümölcslevet hígítani, teát készíteni, vagy adjunk nekik levest, tápszert. A tejes dolgoktól jobb, ha tartózkodunk ilyenkor is.

A felnőttek esetében a szükséges folyadék mennyiség 2,5-3 liter. Figyeljenek a táplálkozásukra is, kerüljék a nehéz, gyomrot megterhelő ételeket. Ezen kívül mindig vigyenek magukkal némi vizet, nagyon jó belőle kortyolgatni, bárhol is legyenek.

A legmelegebb órákban lehetőleg ne aktivizáljuk magunkat a szabad ég alatt, ugyanis ebben az időszakban lehet a legkönnyebb napszúrást kapni. Próbáljunk 11 és 15 óra között tartózkodni a kint léttől, a legjobb, ha otthon, a besötétített lakásban tartózkodunk. Nyilván aki dolgozik napközben, annak ez lehetetlen, de az besötétítve, redőnyt, reluxát, függönyt behúzva hagyja otthon a lakást, hogy mire hazaér, a hűvös fogadja. A gyerekekre mindenképpen tegyünk valamilyen nyári kalapot, még 15 óra után is.

Még nem beszéltünk a bőr védelemről, a legmelegebb órákban különösen magas az UV sugárzás, ezért mindenki használjon napvédő krémet, de a nap más szakában is érdemes kenni a bőrünket, mert még az árnyékban is észrevétlenül leéghetünk.

Fotó:
sxc.hu

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert

Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

A nehézlégzés lehetséges lelki okai

A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.