Menü

Amikor egy tini terhes…

Ma már olyannyira nem tabu, ha egy tini teherbe esik, hogy a tévében már valóság show-kat is láthatunk a témában. Mégsem igazán veszünk tudomást a jelenségről, és nem is nagyon törekszünk, hogy társadalmi szinten foglalkozzunk a kérdéssel. Pedig a tizenéves- terhesség számos társadalmi vonatkozást érint, az okokat és a következményeket tekintve is.

Érdekes, hogy a fejlett országok közül az Egyesült Államokban az egyik legmagasabb a tizenéves- terhesség aránya. Vizsgálatok szerint ennek nem az az oka, hogy az ott élő tinik szexuálisan aktívabbak. A magyarázat inkább abban rejlik, hogy kevésbé védekeznek, amely mögött bizony társadalmi okok állnak. Összességében az ottani közösség valószínű, hogy kevésbé tudja nyíltan kezelni a tinik szexualitását. Ha viszont egy társadalom nem tud szembenézni ezzel a kérdéssel, akkor az olyan témák, mint a szexuális oktatás, felvilágosítás háttérbe szorulnak, és sokszor ellentmondásos közvélemény övezi őket.

Az is köztudott, hogy a leányanyák nagy többsége alacsony jövedelmű családból származik, ugyanakkor ezek a lányok nagyobb valószínűséggel tartják meg a babájukat. Az amerikai statisztikák szerint az iskolázottabb leányanyák általában a terhesség megszakítása mellett döntenek.

Nem olyan nagy titok, hogy a tizenéves- terhességnek számos negatív következménye van, ami az egyént és a társadalmat is érinti. Ha a leányanya eleve alacsonyan iskolázott és szegény családból származik, akkor a terhesség többnyire tovább súlyosbítja a hátrányos helyzetet. Ezek a lányok ugyanis nagyobb valószínűséggel hagyják ott az iskolát, válnak el, és lesznek egyedülálló szülők.

Persze számos pozitív történet is létezik. A társadalomnak nagy a felelőssége abban, hogy hogyan kezeli a kérdést. Mind megelőzés szempontjából, mind a helyzet kezelésében. Amerikában például számos olyan szociális program működik, amely segíti a leányanyákat, megteremtve a lehetőséget arra, hogy elvégezzék az iskolát és gazdaságilag önállóvá váljanak.

Fotó:
pixabay.com

Az okostelefon hatása a gyerekekre – áldás vagy átok a digitális korszakban?

Az okostelefon mára a mindennapi élet elengedhetetlen részévé vált – nemcsak a felnőttek, hanem egyre inkább a gyerekek körében is. A digitális világ nyújtotta lehetőségek kétségtelenül hatalmasak, ugyanakkor a korlátlan hozzáférés komoly kihívásokat is jelent. De vajon hogyan hat az okostelefon a gyerekek testi, lelki és szociális fejlődésére?

Gyerekjóga – harmónia, mozgás és játék egyben

Az ingerekkel teli világban szükségünk van egy kis egyensúlyra és csendre, de nem csak a felnőtteknek, a gyerekeknek különösen, erre is jó a gyerekjóga.

Miért fáj annyira a kamaszok izomzata?

Ha ezt a témát választottam, annak az oka, hogy aggasztónak találtam: a kamaszfiam egyre többször panaszkodik izomfájdalomra. Természetesen felkerestem a gyerekorvost, és utánajártam, miért ilyen gyakori ez a serdülőknél.

Három vészhelyzet, amire fel kell készíteni a 6–10 éves gyerekeket

A világ nem mindig kiszámítható, és bár minden szülő igyekszik megóvni gyermekét a veszélyektől, vannak helyzetek, amikor a gyereknek önállóan kell helytállnia. Nem az a cél, hogy félelmet keltsünk bennük, hanem hogy megtanítsuk: van, amit megtehetnek, ha bajba kerülnek. Három alapvető helyzetre érdemes minden 6–10 éves gyereket felkészíteni – szakértők segítségével.

Szókincsfejlesztés vidáman és természetesen

Amikor a kisgyerek beszélni tanul, minden egyes új szó egy kis csoda. Anyaként pedig mi sem szebb annál, mint hallani, ahogy napról napra ügyesebben fejezi ki magát. A szókincsfejlesztés nemcsak az iskolai sikerhez fontos, hanem az önbizalomhoz, a társas kapcsolatokhoz és a gondolkodás fejlődéséhez is. És ami a legjobb: mindezt játékkal, nevetéssel, közös élményekkel is el lehet érni.