Menü

Meghittség magunkkal és másokkal

Mindenki vágyik rá, valaki meg tudja fogalmazni, valaki nem. A meghittség érzése a lelki béke megtalálásával kapcsolatos, de nem kell hatalmas dologra gondolni, egyszerűen csak visszatalálás önmagunkhoz.

Amíg önmagunkkal nem alakítunk ki meghittséget (öntiszteletet) addig másokkal való kapcsolatainkban sem tudjuk megteremteni. Meg kell tanulnunk felismerni testünk jelzésit, és érzelmeink természetét. Az érzelmek kifejezése azt jelenti, hogy viselkedésedet nem indulataid uralják, ezek ugyanis elfojtott, eltemetett érzelmekről szólnak.  A legfőbb akadálya a belső meghittségnek a különböző függőségek, melyek átveszik a kontrollt, és ezáltal kiiktatják a belső információs rendszert, mely meggátolja, hogy jelen legyél önmagad számára.

A másokkal való meghitt kapcsolat kialakításának is számos akadálya lehet. Kezdve azzal, hogy sok ember nem feltétlenül tudatosan, de valójában nem tekinti önálló lénynek társát. E mögött legtöbbször komoly önzőségi szerep áll, sokan hirdetik ugyanis, hogy párjuk iránt felelősséget éreznek, és szívükön viselik a másik fél érdekeit. Ám legtöbbször ez csak egy álarc, és valójában mindent a saját vágyaikhoz, érzelmeikhez, akaratukhoz viszonyítanak és idomítanak.

Az őszintétlenség is komoly gátja lehet a meghittség megtalálásának, fenntartásának. Nem fejezzük ki érzéseinket és hárítjuk a felelősséget is, és olyan magyarázatokkal igazoljuk, mint például: „nem használ csak árt a kapcsolatnak”, „ a béke kedvéért”, „ a gyerekek miatt”. A végeredmény az, hogy nem vállaljuk fel érzelmeinket a másik előtt, ez nem más, mint saját tehetetlenségünk, önbizalom hiányuk hárítása. Az örök „áldozat” sem tud meghittséget teremteni, hiszen ez a szerep arra kényszerít, hogy állandó sértettséget érezz, és közben olyan érzelmeken rágódj, mint a sérelem, harag, becsapás. Ahelyett, hogy valódi érzelmekről szólna az „áldozat” élete, mesterséges érzelmekkel vértezi fel magát, ez jelenti számára egy viszonylagos biztonságot.

Függőségeink felismerése már fél siker, mert így felelősséget vállalhatunk végre, amely egyúttal az irányítás visszavételét is jelenti. Önmagadnak lenni, ez a lényeg. És ennek feltételeit egy párkapcsolatban is ki kell alakítani, hagyni kell, hogy a másik is önmaga lehessen.

Imposztor-szindróma, hallottál már róla?

Vizsgáztál már és volt úgy, hogy nem volt felhőtlen az örömöd, mert úgy érezted, hogy nem biztos, hogy megérdemled? Lehet, hogy találkoztál az imposztor-szindróma jelenségével.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.

Miért hallgatunk az érzelmeinkről?

Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.

Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál

A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.