A másik oldal
- Dátum: 2014.01.26., 18:00
- angol kutatás, műtéti hibák, műtéti komplikációk, orvos
Egy műtéti komplikáció, vagy hiba természetesen megviseli a beteget és nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is. Nyilván az emberek többsége inkább ezzel az oldallal tud azonosulni, ezért a másik fél (orvos) kerül a legtöbb esetben az arctalan, sematizált bűnös szerepébe.
Valahogy úgy gondoljuk, hogy míg a páciens szenved, addig az „elkövető”, az orvos éli tovább életét, neki ezek az esetek csak a munkával járó apró kellemtelenségeknek minősülnek. Nos, ezúttal nem a súlyos mulasztások, következményeik, és a felelősségre vonás kérdéseivel foglalkozunk.
Laikus szemmel, az ember sokszor úgy képzeli el, hogy az orvosok számára a páciensek személytelen darabokat jelentenek csupán, ezt sokszor tapasztalhatjuk az egészségügyi ellátásban, persze azért ellenkezőjére is van szép számmal példa.
Angol kutatások azonban azt bizonyítják, hogy az orvosok általában nem tudnak teljesen hozzászokni a nagy műtéti beavatkozásokkal járó igénybevételhez, és az esetleges komplikáció a legtöbb sebészt érzelmileg erősen megérinti.
Vizsgáltak olyan sebészeket, akik a közelmúltban vétettek műtéti hibát, és közülük a legtöbben mutatták a kimerültség és a depresszió tüneteit. Összességében az eredmények egyértelműen azt jelezték, hogy a műtéti komplikációk az orvosokat is megviselik, bűntudatot éreznek, szorongás tüneteit mutatják, és bizony önbizalmuk is megsínyli ezeket az eseteket.
Egyébként az angol kutatásból az is kiderült, hogy a sebészek kevésnek érzik az intézményi támogatást a komplikációk feldolgozásában. Ez pedig a komolyabb mentori rendszer igényét veti fel.
Fotó:
pixabay.com
A mindfulness ereje a mindennapokban
Az állandó online jelenlét és a megfelelési kényszer miatt egyre többen érzik úgy, hogy mentálisan kimerültek. Akkor is zakatol az agyunk, amikor végre lenne időnk pihenni. A tudatos jelenlét ebben nyújthat kapaszkodót, ugyanis segít visszatalálni a jelen pillanathoz, lelassítani a belső zajt és nyugodtabban kezelni a mentális túlterheltséget.
A passzív-agresszív viselkedés 7 tipikus jele
A passzív-agresszív viselkedés sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, mégis nehéz felismerni. Az ilyen emberek általában nem nyíltan fejezik ki a haragjukat vagy sértettségüket, hanem burkolt módon kommunikálnak. Emiatt a másik fél sokszor csak azt érzi, hogy valami nincs rendben, mégsem tudja pontosan megfogalmazni, mi bántja. A passzív-agresszió párkapcsolatokban, családon belül és munkahelyen is komoly feszültséget okozhat.
„Valami rosszat mondtam?” – a szégyenérzet fogságában
A szégyenérzet szinte észrevétlenül épül be a mindennapokba, mégis képes alapjaiban meghatározni, hogyan látjuk önmagunkat és a világot. Legtöbbször csendes érzésként van jelen – egyfajta belső hangként, amely idővel mindent felülír. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor korlátok közé szorítja az életünket.
A motiváció nem előfeltétel, hanem következmény
Gyakran beszélünk úgy a motivációról, mintha egyfajta belső üzemanyag lenne, amelynek jelenléte elindít bennünket, hiánya pedig megbénít. „Majd ha lesz kedvem”, „ma nincs motivációm” – ezek a mondatok is azt sugallják, hogy a cselekvés feltétele egy előzetesen megérkező lelkiállapot.
A korkülönbség szerepe a párkapcsolatokban
A párkapcsolatok világában a korkülönbség gyakran túlhangsúlyozott tényező, miközben a kapcsolat valódi minőségét sokkal inkább az érzelmi érettség, az értékrend, a kommunikáció és az élethelyzet határozza meg. A társadalom hajlamos kimondott vagy kimondatlan szabályokat felállítani arra vonatkozóan, hogy „mekkora korkülönbség még elfogadható”, azonban ezek a normák nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket. Valójában két ember kapcsolata nem pusztán életkorok találkozása, hanem személyiségek, tapasztalatok és jövőképek összhangja.