Szükségünk van rá – D-vitamin
Talán ma még kevésbé népszerű, mint néhány másik társa, a D-vitamin nagyon fontos szervezetünk immunrendszerének védekezőképességét tekintve és számos más fontos hatása is jól ismert.
Ma már bizonyított, hogy a megfelelő D-vitamin szint hatékonyabbá teszi szervezetünk betegségekkel szembeni ellenállását. Ez már életünk korai szakaszában is nagyon fontos, a kisgyermekeknek különösen szükségük van a megfelelő bevitelre, azért, hogy immunrendszerük megfelelően tudjon védekezni például az influenza ellen. A csontképeződésben, a csontok egészséges fejlődésében és jó állapotának megőrzésében is kiemelt szerep hárul a vitaminra, amely a kalcium és a foszfor beépülését segíti.
A D-vitamin segít megelőzni a magas vérnyomás kialakulását, valamint véd a rák és különböző autoimmun betegségek ellen.

Persze a D-vitamin nem „gyógyszer”, hanem az emberi szervezet alapvető szükséglete, hiánya számos problémát okozhat, a csontképeződés problémái mellett negatívan hathat az izomfejlődésre, a szívre, valamint nagyobb eséllyel alakulhat ki a cukorbetegség.
A D-vitaminok egyik csoportja napsugárzás hatására a szervezetünkben keletkezik, illetve állati eredetű táplálékok tartalmazzák. Ez a típus nagyon aktív. A másik, szintén hasznos csoportot elsősorban növényi, kisebb részben bizonyos állati eredetű élelmiszerekben találjuk.
Ismert D-vitamin források: halmájolaj, máj, tojás, tej és tejtermékek, méz, élesztő, gomba, margarinok, müzli. A nap D-vitamin „keltető” ultraibolya sugárzása a légkör szennyezettségével csökken.
Fotó:
pixabay.com
5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin
Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.
Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz
A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
Kaktuszfüge – egy különleges gyümölcs a tüskék mögött
Szerencsére már sok polcon megtalálhatóak azok a gyümölcsök, amiket itthon nem termesztünk, így mi is megkóstolhatjuk más vidékek ízeit. Nézzük, mit kell tudni a kaktuszfügéről.
Ételek, amelyeket soha ne tarts a hűtőszekrény ajtajában
A hűtőszekrény ajtaja elsőre praktikus tárolóhelynek tűnik. Könnyen elérhető, jól pakolható, és a legtöbb készülékben külön polcokat, rekeszeket alakítottak ki neki. Nem mindegy azonban, hogy mit teszünk ide. Az ajtóban ugyanis általában magasabb és főleg ingadozóbb a hőmérséklet, mint a hűtő belső részeiben. Minden ajtónyitáskor melegebb levegő jut be, ezért bizonyos élelmiszereknek egyáltalán nem ez az ideális hely.