Botrányok a Balaton vize körül
- Dátum: 2014.06.29., 21:34
- Balaton, calici, fertőzés, hal, halhullás, halpusztulás, halszaporulat, horgász, strand, szennyvíz, tó, turizmus, ürülék, vitorláshajó, víz, vízfelület, vizsgálat
Az utóbbi időben sok ijesztő híresztelést hallhattunk a Balaton vizéről. Fertőzött, szennyezett? Vajon mi az igazság, és mit mondanak a helyiek?
A Balaton körül élők és dolgozók szomorúan veszik tudomásul a Balatonról szóló negatív híreket, amelyek egyértelműen rossz hatással vannak a turizmusra. A szezon az idén egyébként sem az igazi a változékony időjárás miatt. Ha még jogosak lennének az aggodalmak, akkor érthető lenne. De úgy érzik, hogy nem azok, és a szakértők is ezt a véleményt támasztják alá. Az úszók calici vírussal fertőződtek júniusban, és emiatt kerültek kórházba. Sajnos ez a vírus nagyon makacs, és jellege miatt könnyen kiszáradást okozhat. Mivel nagyon könnyen, akár érintéssel terjed, így már egyetlen beteg is nagy létszámban fertőzhet. A Balatonban a vírust konkrétan nem sikerült kimutatni, de valóban elképzelhető, hogy ez volt a fertőzés felülete. Csakhogy ha vírushordozó van a közelünkben, akkor akár egyetlen kilincs közös érintésével is elkaphatjuk a betegséget.
Próbálták összehozni a tömeges halhullást és az úszók megbetegedését, pedig szinte biztos, hogy nincs összefüggés. A tavaszi halpusztulás természetes, évszázadok óta fennálló folyamat, és ez az idén az időjárási körülmények miatt elhúzódhatott. A vizsgálatok semmilyen problémát nem mutattak ki. Ráadásul teljesen más baktériumok, vírusok veszélyesek a halakra és az emberekre. A helyi horgászok inkább a túlzottan tiszta vízre „panaszkodnak”: azt mondják, a kristálytiszta víz nem kedvez a halszaporulatnak. Márpedig a víz az utóbbi években, az ideit is beleértve olyan tiszta, hogy inni lehet belőle. Sajnos ezt a fürdőzők nem látják, hiszen a strandokon felkeveredik az iszap. Ott viszont, ahol kisebb az embermozgás, látszik, hogy a víz átlátszó, mélyen lelátni a vízfelszín alatt.

Igen, tény, hogy a vitorlázók esetenként szennyvizet ürítenek a tóba, de nehogy azt higgyük, hogy ez újkeletű jelenség. Régen még nem is voltak elérhetőek ilyen modern kémiai illemhelyiségek a hajókon, mint manapság. Ráadásul a Balaton vízfelülete olyan nagy, hogy komolyabb fertőzés nem tud életben maradni nagyobb területen. Nem kell tehát aggódni: a Balaton vize kiváló, amit a strandokon külön ellenőriznek. Gyerekes családoknak sem kell lemondaniuk emiatt a nyaralásukat.
Fotó:
pixabay.com
Az inzula aktiválódása, az agy rejtett központja, amely összeköti a testet és az érzelmeket
Az emberi agy egyik különösen érdekes, mégis kevésbé ismert területe az inzula (insula), más néven szigetkéreg. Ez az agykéreg mélyén elhelyezkedő struktúra meghatározó szerepet játszik az érzelmek, a testi érzékelés, az öntudat és a társas kapcsolatok feldolgozásában. Aktiválódása számos hétköznapi élményhez kapcsolódik, a szorongástól és a félelemtől kezdve az empátián át az érzelmi tudatosságig.
NEAT-faktor, hallottál már róla?
Akkor is mozgunk, ha nem sportolunk, vagy edzünk, de kiszámol ezekkel valójában?
Amikor az orrunk kiszárad: a dugulás mögött nem mindig a váladék áll
A hidegebb hónapok beköszöntével egyre többen tapasztalják, hogy nehezebben kapnak levegőt az orrukon keresztül. Ilyenkor sokan automatikusan náthára vagy allergiára gyanakodnak, pedig előfordulhat, hogy egészen más áll a háttérben: az orrnyálkahártya kiszáradása. A kellemetlen érzés akár jelentős orrdugulást is okozhat, még akkor is, ha alig van váladék az orrban.
Miért fontos a kismedencei terület egészsége?
A medencefenék izomzata láthatatlanul dolgozik a háttérben, mégis alapvetően meghatározza a mindennapi magabiztosságot és a szexuális élet minőségét. Ideje félretenni a tabukat, megérteni ennek a zónának a valódi működését, és elsajátítani azokat a mindennapi szokásokat, amelyekkel hosszú távon is megőrizhető az intim egészség.
Hasmasszázs, az emésztés érdekében
Évezredek óra tudjuk, hogy a masszázs mennyire egészséges, hát miért ne alkalmazhatnánk a hasunkon is.