Menü

Nem önzés önmagunkat szeretni

Sokan azt hiszik, hogy csak az önző ember van elfoglalva magával, és hogy aki saját magát szereti, attól bizonyára távol áll az önzetlenség. Pedig nem így van, az egészséges önszeretet alapfeltétele a boldogságunknak, és a másokkal való jó kapcsolatunknak.

A gyermekkori sérülések, negatív élettapasztalatok mind-mind csorbát ejtenek önmagunk elfogadásán. „Már megint hülyeséget csináltam!”; „Már megint az én hibám!”; „Engem biztosan nem lehet szeretni…” – ehhez hasonló mondatok vetik el a magjaikat bennünk, ha komolyabb nehézségekkel, küzdelmes helyzetekkel találkozunk, amiket hajlamosak vagyunk a saját számlánkra írni. Mindez pedig gátat szab annak, hogy később hasonló helyzetekkel találkozva könnyen megoldjuk a problémákat, elfogadjuk a helyzetet, és megküzdjünk a gondjainkkal. Érdekes módon azok az emberek, akik sok hasonló belső gátat halmoztak fel önmagukban, embertársaikkal is nehezebben boldogulnak. A sok fájdalom hatására tudatalattijuk irányítása révén egyszerűbbnek vélik, ha másokat hibáztatnak a problémájukért.

Aki viszont elfogadja saját magát, sőt képes megbocsájtani önmagának, képes magát feltétel nélkül szeretni, az kiegyensúlyozottsága révén embertársaival is jobban boldogul. Türelmesebb, toleránsabb, és sokkal több szeretetet képes adni. Kevésbé van ráutalva embertársaira, nem alakít ki függő viszonyt szeretteivel. Ennél fogva pedig képes azt nyújtani, amire a másiknak valóban szüksége van.

Ígyhát az önszeretet nem önzés, hanem a kapcsolatok és a boldogság alfája és omegája. Az önző ember sokszor azért esik túlzásokba, és azért követel mindent önmagának, azért nem képes figyelembe venni a másik szempontjait, mert annyira szomjazza, hogy neki jó legyen – ezzel valamilyen belső hiányt kell kielégítenie. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy csak magát szereti, pedig a helyzet az, hogy még saját magát sem szereti igazán.

S hogy mit tehetünk azért, hogy minél inkább szeressük önmagunkat? Legelőször is meg kell ismernünk magunkat, ehhez kapcsolódóan már rengeteg önismereti technika létezik a reálistól kezdve a spirituálisig. Ezután léphetünk az önelfogadás útjára. Van, aki képes ezt egyedül is kivitelezni, de a legtöbb ember számára segítséget nyújtanak ehhez a releváns témájú könyvek, előadások, hanganyagok, tréningek és kezelések. Ma már „szerencsére” egyre szélesebb a lehetőségek tárháza. 

Fotó:
pixabay.com

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.

Miért hallgatunk az érzelmeinkről?

Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.

Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál

A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.

Út a szabadságba

A 21. század harmadik évtizedének közepére a függőség fogalma és a felépülés módszertana alapvető átalakuláson ment keresztül. Míg korábban a függőséget morális gyengeségnek vagy pusztán biológiai kórképnek tekintették, 2025-ben a szakma egységesen egy összetett, bio-pszicho-szociális állapotként kezeli. A felépülés ma már nem csupán a szerek elhagyását jelenti, hanem egy radikális identitásváltást és a társadalmi kapcsolódás képességének visszaállítását.