Menü

Nem érezhetik magukat biztonságban a magyar nők

Egy kissé esős, nyár eleji hajnalon sétáltam hazafelé Budapest IX. kerületében, a Nehru-parton, ahol egy Dunára néző, polgári lakásban laktam albérletben. Csinos voltam végülis, mert buliban voltam előtte, szűk fekete nadrágot viseltem, és félig magas sarkú szandált, de nem voltam különösebben kihívó, mert nem szeretem a kényelmetlen öltözéket. Vidékiként mindig is volt fenntartásom fővárosunk biztonságáról, de azért reménykedtem, hogy ez nem egy rossz környék, és az utcánk egy része kamerával felszerelt. Ettől függetlenül igyekeztem vigyázni magamra, és figyeltem a körülöttem lévő embereket az esti, vagy éjszakai időpontokban. Ezen a kora reggelen még alig voltak az utcán, csak egy idős férfi sétált tőlem távolabbra a bevásárlótáskájával. Ez is megnyugtatott egy kicsit - jobb, mint a semmi. Egyszer csak azt éreztem, mintha mögöttem jönne valaki, és arrébb léptem, hogy elengedjem. Ő is ugyanígy tett. Majd a másik oldalra léptem, a férfi szintén. Akkor már a lépcsőházamnál voltam szerencsére, beléptem a kapualjba, de megpróbált elkapni. Hogy úgy mondjam,alsó madárfogással taperolt. Láttam az arcát, amolyan rockerféle volt, de ha más szituációban találkozunk, nem gondoltam volna bűnözőnek. Érthetően nagyon megijedtem, elkezdtem püffölni az egyébként borzasztóan gyenge esernyőmmel, és hatalmasat sikítottam. Akkorát, hogy a hangomtól jobban megijedtem, mint a férfitól. Talán meglephette a határozottságom, mert inkább elengedett, és nevetve továbbállt, eltűnt a következő sarkon. Nem kétséges, hogy szerencsém volt. Álltam a kapualjban, és bámultam a távoli idős férfit, nem nagyon foglalkozott a hajnali sikollyal, ahogy senki a lépcsőházunkban és a környéken. - Ezek az esetek mindennaposak, csakhogy nem mindenki ússza meg ennyivel. No és mi a közvélemény reakciója az ilyen esetekre? Hogy miért öltözködöm így, valamint hogy minek mászkálok egyedül ilyen időpontokban. Az utóbbi történetesen azért volt, mert a fizetésemből épphogy futotta albérletre, de taxira már nem. A villamos pedig semmivel sem jobb, ott rendszeresek voltak a tapizós-dörgölőzős férfiak.

Nem csak a bűnügyi statisztikákon múlik, hogy valaki milyennek értékeli a közbiztonságot, valamint a saját személyes biztonságát. Inkább az egyedi tapasztalatokon, valamint a politika és a média által közvetített információkon. Hazánkban ez a helyzet elkeserítő. Az áldozathibáztatás mindennapos, de arról valamiért mégsem kiabálnak hangosan, hogy mi az, amit megoldásként találhatnánk. Plakátok, oktatási programok, támogató törvények - a hazai nők lassan bármilyen támogató, figyelemfelhívó programnak örülnének, de nem történik semmi. Ehelyett napota szembetaláljuk magunkat valamilyen nőkkel szembeni erőszakról szóló hírrel, és ehhez kapcsolódóan a teljesen irreális és tévúton járó, még az erőszakos férfiakat védelmező hozzáállással.

Lassan szinte már megszoknánk a helyzetet, ha ilyen borzalmakat meg lehetne szokni. De a legszomorúbb, hogy ez a szituáció nem csak a nőkre van hatással, hanem a férfiakra is. Az erőszakos, hatalmi vágyat támogatja, és az ilyen hajlamú emberben egyre kevésbé dereng fel egy ilyen társadalomban, hogy esetleg rossz úton jár, s a gondolkodása egészségtelen, sőt ártalmatlan, amely életeket tehet tönkre.

Mindeközben próbáljuk fejtegetni a miérteket. Miért van az, hogy egy országban szinte elfogadottnak tekintik a nőkkel szembeni erőszakot a 21. században? Persze, vannak normális hozzáállású emberek. Sőt, a hétköznapokban velük találkozunk többet (amit vélhetően magunknak köszönhetünk). Mégsem az ő szavuk tűnik hangosnak. Tényleg csak az számít, hogy valami nézettséget hozzon, hogy érzelmeket és véleményt kavarjon fel? Bolondosnak tűnhetnek az összeesküvés-elméletek gyártói, de ebben a zűrzavarban már tényleg kezd az az érzése lenni a nőknek és a normális férfiaknak, hogy valami állhat ennek a gondolkodásnak a hátterében. Talán megéri elnyomni a nőket? Van ebben valami kifizetődő?

Nekem úgy tűnik, hogy ők félnek jobban tőlünk, mint fordítva. Mert ha végigfejtjük az érzéseket, akkor kettő az, amire mindet visszavezethetünk: a szeretet és a félelem. A szeretet a pozitív érzelmek támogatója, a félelem pedig a negatívaké. Mivel a témában semmiféle pozitív kinyilvánítást nem találunk, valamint nem kell jól képzett pszichológusnak lenni ahhoz, hogy az erőszaktevő, hatalommániás és kapzsi férfitól eljussunk annak szeretetlen és boldogtalan gyerekkoráig, a későbbi tomboló egót támogató kisebbségi érzéseiig, igenis megkockáztatom: ezek a férfiak félnek. Nem, nem a nőktől, hanem önmaguk kicsiségétől. Egy egészséges lelkületű ember, aki képes a valódi szeretetre, mer egyenrangúként és kellő tisztelettel kezelni nőket. Meglátja, hogy az erőszakos cselekmények betegesek, és semmilyen mértékben sem elfogadhatóak. Ha valóban erősek vagyunk - nem csak fizikailag, hanem lélekben - , akkor egészséges és elfogadható erkölcsi értékeket képviselünk.

A rágógumizás titkai: stresszoldás vagy csak rossz szokás?

A rágógumizás napjaink mindennapjainak szerves része, és sokan úgy vélik, hogy nemcsak az éhség csillapítására szolgál, hanem a stressz csökkentésében is hatékony lehet. De vajon tényleg olyan jótékony hatású a rágózás, mint ahogy a közvélekedés tartja?

Hétköznap vagy mindennap? A munkarendek harca a 21. században

A modern multi cégek korszakában egyre több vita bontakozik ki arról, hogy melyik beosztás szolgálja jobban az ember és a gazdaság érdekeit. A klasszikus, állandó 8–4 és 9–5 rendszer, vagy a rugalmasabb, akár hétvégi műszakokat is magába foglaló struktúra. Bár mindkettő ugyanarra a 8 órára épül, a különbség nemcsak az órák számában, hanem az életstílusban és a mentális hatásokban is rejlik.

Miért kedveljük azt, amit ismerősnek érzünk?

Nap mint nap információk milliói bombáznak bennünket. Hírek, reklámok, arcok, dallamok, bejegyzések és üzenetek váltják egymást a szemünk előtt. A legtöbbre talán nem is figyelünk tudatosan, mégis beépülnek a fejünkbe. Azonban miért van az, hogy egy idő után elkezdünk kötődni azokhoz a dolgokhoz – akár egy tárgyhoz, egy emberhez vagy épp egy zenéhez –, amelyek rendszeresen felbukkannak a mindennapokban?

Mennyibe kerül ma a városi kutyatartás?

Hazánk nagyobb településeinek parkjaiban és kávézóiban egyre több négylábú társ sétál pórázon. A látvány idilli, de a háttérben ott húzódik a valós kérdés, hogy vajon a városi kutyatartás napjainkban már luxusnak számít? Egy szőrmók fenntartása jelenleg havonta átlagosan 20–50 ezer forintba kerül, fajtától és életmódtól függően. A táp, az oltások, a bolha- és kullancsirtók, illetve a felszerelések ma már alapkiadásnak számítanak.

Kell-e ma bölcsőde a gyerekeknek?

A kérdés, hogy meddig érdemes egy babát a saját környezetében nevelni, ma már nem csak a családok pénztárcáján múlik. Társadalmi, munkahelyi, sőt, identitásbeli kérdés is jellemzi ezt a témakört. Egyre több fiatal szülőnek kell eldöntenie, meddig maradjon otthon a kicsivel. Sokan már kétéves kor körül beíratják a bölcsődébe, hogy közösségben fejlődhessen, miközben ők visszatérnek dolgozni.