Növénytermesztés a Marson?
Valamikor a jövőben – talán hamarabb, mint gondolnánk – mi, emberek fogunk élni a Marson. Habár vihetjük majd magunkkal a készleteinket, hosszútávon sokkal ésszerűbb lesz a saját terményeinket ott kitermelni. Aki látta a Mentőexpedíció című filmet, azt gondolhatja, ezt könnyen megtehetjük, a valóság azonban ennél egy kicsit árnyaltabb, ugyanis még nagyon kevés kísérletet hajtottak végre e téren a való életben.
Szerencsére holland kutatók már találtak négyféle zöldség- és gabonafélét, melyeket igaz, egyelőre földi körülmények között, de a vörös bolygóéhoz hasonló talajon termelnek, és amelyek emberi fogyasztása biztonságos. Retek, borsó, rozs és paradicsom – ezekben a növényekben nincs az emberi egészségre nézve veszélyes mennyiségű nehézfém, például ólom, réz és kadmium, melyek veszélyt jelenthetnének az emberi szervezet számára.

„Ezek a figyelemre méltó eredmények nagyon ígéretesek” – nyilatkozta a projekt vezető közgazdásza, Wieger Wamelink, a hollandiai Wageningen Egyetem kutatója. „Fontos, hogy annyi terményfélét teszteljünk, amennyit csak tudunk, hogy megbizonyosodhassunk arról, hogy akik a Marson telepednek le, az élelemforrás széles tárházából tudnak majd válogatni.”
Az egyetemen dolgozó kutatóknak 2013 óta 10 különböző terményt sikerült felnevelniük a Mars földjéhez hasonló talajon, melyek közül néhány még nem mondható emberi fogyasztásra alkalmasnak. Ezeken további teszteket végeznek. Melyek ezek a növények? A burgonya, a rukkola és az orvosi vízitorma.
Ezek a vizsgálatok azonban csak egy részét teszik ki annak a nagy erőfeszítésnek, amit a kutatóknak tenniük kell annak érdekében, hogy meg tudják állapítani, elfogadhatóak-e a mezőgazdasági körülmények a Marson. Hosszabb távon, a geomérnökök valószínűleg egy globális felmelegedési programot fognak elindítani a felszínen, aminek célja a légkör felmelegítése, a jégsapkák elolvasztása, és talán a bolygó bizonyos területeinek elárasztása friss és egy kissé sós vízzel.
Azonban még rövidtávon is sok víz előállítására van szükség a vörös bolygón ahhoz, hogy a növények igényei abszolút ki legyenek elégítve. Kis mennyiségben erre számos lehetőség van, de az a legvalószínűbb, hogy az első expedíciók a Marsra, melyek során emberek is utaznak, teherszállítmányként fogják magukkal vinni a vizet. Ez egy lehetőség a sok közül, de ezenkívül felolvaszthatják a jeget a jégsapkákból, esetleg a felszín alatti tartalékokat is kihasználhatják, hogy a fejlesztésekkel tovább tudjanak haladni.
Forrás: www.iflscience.com
Novemberi kertészkedés – ezek a zöldségek télen is jól érzik magukat
A hidegebb hónapok beköszöntével sem kell felhagyni a kertészkedéssel. Több zöldségféle a hűvös időben is szépen fejlődik, és jókor elvetve már kora tavasszal friss termést ad.
Vadgesztenye, az ősz egyik legnagyobb kincse
Ősszel minden tele van a vadgesztenye leveleivel és terméseivel, amit érdemes gyűjteni és felhasználni.
A fák és a természet gyógyító ereje
Nem véletlenül mondják, hogy ha beteg vagy, vagy akár stresszes, menj és sétálj egyet az erdőben.
Nem csak salátára jó – ennyi mindenre használhatjuk az ecetet a háztartásban
Az ecet szinte minden konyhában megtalálható, mégis sokan leginkább csak savanyúságokhoz vagy salátákhoz használják. Pedig ez az egyszerű, olcsó alapanyag a háztartás több területén is hasznos lehet. Takarításnál, vízkőoldásnál, szagtalanításnál és akár a mosás során is bevethetjük. Nem kell hozzá különleges recept vagy drága tisztítószer – sok esetben elég egy üveg ecet és egy kis türelem.
Pár dolgot nézz át a házon még a hideg előtt – így készítsd fel otthonodat a fűtési szezonra
Az ősz nemcsak a színes leveleket és a hűvösebb reggeleket hozza magával, hanem azt is jelzi, hogy hamarosan újra szükség lesz a fűtésre. A hideg beköszönte előtt érdemes egy kicsit körbejárni a házat, és átnézni azokat a részeket, amelyek nyáron talán eszünkbe sem jutottak. Egy kisebb javítás vagy karbantartás most még egyszerűbb lehet, mint akkor, amikor már mínuszok vannak odakint.