Menü

Kerüld el a nyár végi megfázást!

Az évszakok közti átmenet kockázatot jelent az egészségünkre nézve, ilyenkor ugyanis nagyon könnyű megfázni. Idén a szokásosnál is előbb érkezett a hűvös levegő, amely ráadásul kánikulai időjárással váltakozva nehezíti a helyzetünket. Hisz noha a változatosság gyönyörködtet - az idei nyáron boldogok lehetnek a változékony időjárás kedvelői - , azért nem árt az alapos felkészülés a megfázás ellen. No de mit tehetünk a meghűléses megbetegedések megelőzésére? Íme néhány nyár végi jótanács:

Figyeljünk az érzékelésünkre

A megfázás legtöbbször ott kezdődik, hogy könnyedén vesszük azt az érzést, hogy fázunk. Pedig a testünk jelez ilyenkor - ha pedig a jelzését figyelmen kívül hagyjuk, abból könnyen lehet meghűlés. Nyár végén gyakrabban előfordul, hogy legyintünk arra, hogy fázunk kissé - mondván, hogy meleg évszak van. Sokszor a dátumot figyeljük, nem pedig azt, hogy hány fok van valójában, és mit érzünk. A láb, a hát és a derék különösen érzékeny lehet a hidegre, és a hűs nyáresti szellő is gyorsan megfázást okozhat, ha ezek a testrészeink kihűlnek.

Vegyük figyelembe a tényeket

Az előző pontból következik, hogy jobban járunk, ha figyelembe vesszük az egzakt adatokat: például azt, hogy hány fok van, és milyen a pontos időjárási helyzet. A nyár vége ugyanis csalóka lehet, főleg az ideihez hasonló években, hiszen a lakásokban sokszor hűvösebb van, mint bármely más évszakban. A tomboló nyári hőségben nyilván meleg van, télen, tavasszal pedig fűtünk, ilyenkor viszont alacsonyabbra eshet a hőmérő higanyszála. Tájékozódjunk telefonos alkalmazások, vagy hőmérők segítségével, hogy hány fok van, otthonról való elinduláskor ellenőrizzük az időjárást, valamint a biztonság kedvéért nézzük meg az előrejelzéseket is.

Készüljünk fel sokféle eshetőségre

Igaz azonban, hogy az időjárás-jóslások nem mindig megbízhatóak, így inkább készüljünk fel többféle eshetőségre. Noha nem mindig könnyű sok cuccot cipelve elindulni otthonról, még mindig jobb, mint az esetleges betegség. Vigyünk váltópólót kimelegedés esetére, és vékony sálat, pulóvert, kapucnis széldzsekit. Ha okosan válogatjuk és hajtogatjuk össze ezeket a ruhadarabokat, akkor egy kisebb táskában elférnek.

Erősítsük az immunrendszerünket

Nehezebben érnek el minket a betegségek, ha odafigyelünk az immunvédelemre. Ilyenkor pár hétig emeljük a vitaminbevitelünket, fogyasszunk sok gyümölcsöt, zöldséget, és természetes vitaminkészítményeket. A gyógynövény-teákkal is sokat tehetünk egészségünk védelméért, a lándzsás útifűből készült főzet például immunerősítő hatású. A hársfa, a menta, valamint a kamillatea pedig nem csak gyógyulásra, hanem a meghűlés megelőzésére is kiváló segítség.

Reagáljunk azonnal

Fontos, hogy ha érzékeljük a meghűlés első jeleit, akkor azonnal cselekedjünk! Kezdődő köhögés esetén igyunk vöröshagymahéj, vagy akácvirág teát, kaparó torok esetén pedig rágjunk friss gyömbért, akár egész nap, sőt még éjszaka is a szánkban tarthatjuk. A vitaminkúrát ajánlott azonnal megkezdeni, és sokat pihenni. Továbbá alternatív kezeléseket is kipróbálhatunk, mint mondjuk a Bioptron-lámpa.

Szomjas a szervezetünk? – Ezek a jelei annak, ha nyáron túl keveset iszunk

A nyári hónapokban természetes, hogy szervezetünknek több folyadékra van szüksége. A magas hőmérséklet, a fokozott izzadás, a szabadtéri programok és a sportolás mind növelik a folyadékveszteséget. Ennek ellenére sokan csak akkor nyúlnak a vizespalack után, amikor már szomjúságot éreznek.

Töredezett ajkak: mi áll a háttérben, és hogyan lehet hatékonyan kezelni?

A töredezett, kiszáradt ajkak sokak számára visszatérő problémát jelentenek. Bár elsőre csupán esztétikai kellemetlenségnek tűnhetnek, valójában fájdalmat, égő érzést és akár vérzést is okozhatnak. Az ajkak állapota ráadásul nemcsak az időjárástól függ, hanem az életmódtól, a táplálkozástól, a folyadékbevitel mértékétől, sőt bizonyos betegségek vagy gyógyszerek is szerepet játszhatnak a kialakulásukban.

Strand, utazás, kánikula – hogyan védekezz a nyári betegségek ellen?

A nyár a pihenés, a szabadtéri programok és az utazások időszaka, ugyanakkor ebben az évszakban bizonyos fertőzések kockázata is megnő. A meleg időjárás, a magasabb páratartalom, a strandolás, valamint a gyakori közösségi érintkezések kedvezhetnek a különböző baktériumok, vírusok és gombák terjedésének.

Szandálszezon repedezett sarkak nélkül – Így lesz újra puha és ápolt a lábfejünk

A szandálszezon beköszöntével sokan szembesülnek azzal, hogy a télen elhanyagolt sarkak kiszáradtak, megkeményedtek, sőt akár fájdalmasan ki is repedeztek. A repedezett sarok nem csupán esztétikai probléma: a mélyebb berepedések fájdalmat okozhatnak, és akár fertőzések kialakulásának is utat nyithatnak.

Mit tehetünk a gyorsabb sebgyógyulásért?

Talán nincs olyan ember a Földön, akinek ne lett volna már sebe itt-ott. Néha ezek elég lassan gyógyulnak, de vannak praktikák, amelyekkel kicsit segíthetünk