Mi áll az önbizalomhiány hátterében?

Rengetegen küzdenek ezzel a problémával. Talán Ön is? Kevesen gondolnánk, hogy az önbizalomhiány egészen korai időszakra vezethető vissza, és nem feltétlenül belőlünk ered, hanem valaki úgy kapja, mint egy csomagot.

A kamaszkorban megjelenő önbizalomhiány általában abból adódik, hogy a hormonális változások hatására testünk érése megelőzi lelkünk, pszichénk felnőtté válását. Ezért ellentmondás alakul ki bennünk azzal kapcsolatban, hogy a környezetünktől már „felnőttes” visszajelzéseket kapunk, miközben belül még gyerekek vagyunk. Ezt egyensúlyba hozni nem egyszerű feladat, de valahol ennek az életkornak a természetes kihívása.

Viszont a mai világban egyre inkább tapasztalhatjuk, hogy a nők idősebb korban is jelentős önbizalomhiánnyal küszködnek. A szakemberek szerint ennek csak részben az az oka, hogy manapság túl nagy hangsúly van a nők megjelenésén a média révén is. Valójában ez a probléma egészen korai időszakig nyúlik vissza, hiszen már magzatként is érzékeljük édesanyánk viszonyulását önmagához, tehát akár a várandóság állapotáig kell visszanyúlnunk a kutakodásban. Tudattalan folyamatokban rögzül, és hatással van a későbbi énképünkre, hogy mennyire vártak minket a szüleink. Az anya énképe óhatatlanul is kihat a gyerekre, hiszen a szimbiotikus korai szülő-gyerek kapcsolatban a gyermek ezt érzi önmagára is érvényesnek. Ha az anya bizonytalan, kisebbségi komplexusokkal küzd, bármennyire is szereti gyermekét, önmaga nem elfogadása lefordítódik a gyerek el nem fogadására, így önmagát sem tudja elfogadni olyannak, amilyen.

Aztán persze jönnek a kortársak és a szélesebb környezet visszajelzései is. Egy-egy gúnynév hosszútávon kiható sérülést okozhat bennünk, van akinél egyenesen az identitás részévé válik, folyamatosan gátolva ezzel önmagunk elfogadását és szeretetét.

Szülőként nem a túldicséréssel érhetjük el, hogy gyermekünk magabiztos felnőtté váljon. Hanem azzal, ha egyéni képességeit, egyediségét hangsúlyozzuk, vagyis nem úgy erősítjük önbizalmát, hogy mások felé helyezzük.

Illetve először is magunkat kell ez ügyben „tisztába tennünk”. Bármennyire is szeretnénk, hogy gyermekünk ne szenvedjen önbizalomhiányban, ha mi magunk le vagyunk maradva önismeretben és önelfogadásban, gyermekünkre is negatívan hatunk.