Menü

Ebből nem lehet megélni? De igen!

Munka és család – életünk két legfontosabb területe, tartóoszlopai. Ezek közül a párkapcsolat, a családtagok énünk érzelmi részét jelenítik meg, míg a munkában a kreativitás, az önkiteljesedés valósulhat meg. Éppen ezért a kiteljesedett élethez fontos, hogy olyan munkánk legyen, ami nem csak napi robot. De sokaknak fogalma sincs, mi az a tevékenység, amit szívesen végeznének. Pedig mindenkinek van hivatása – csak nem mindenki találja meg.

A klienseim, akiknek életvezetési, munkaerőpiaci tanácsadással segítek, gyakran panaszkodnak arról, hogy nem szeretik a munkájukat. Sokszor szinte tapintható a belőlük áradó szorongás és stressz, amikor a munkahelyükről beszélnek. Általában azzal indokolják feszültséget, hogy a főnök nehezen viselhető vagy inkorrekt, a munkakör túlterhelő, a fizetés pedig alacsony. Ám a beszélgetések során kiderül: ez csak a megjelenési formája valami sokkal fontosabbnak – konkrétan annak, hogy az illető alapvetően nem szereti jelenlegi foglalkozását. Ezek összessége igencsak lélekölő hatású, és sokakat depresszió-közeli állapotba sodor.

Vajon mitől függ, hogy egyesek rátalálnak arra, ami igazán őket tükrözi, míg másoknak ötlete sincs, hogy milyen lenne az a munka, amely számukra testhez álló? Természetesen sok esetben a gyerekkorba, a szülői neveléshez kell visszamennünk, hogy megfejtsük az akadályokat. A legnagyobb gát ez a mondat lehet: ebből nem lehet megélni! Gyerekek milliói hallják ezt szüleik szájából, amikor bőszen álmodoznának, hogy "mik lesznek, ha nagyok lesznek". A szülők féltése, nevelési törekvése érthető, hiszen ki ne óvná aggódva szeretett gyermekét? De sokszor pont ebből a féltésből, félelemből épülnek azok a falak, melyeket az embernek később le kell bontania, ha szeretné megtalálni a hozzá illeszkedő tevékenységi kört.

Sokat tehetnénk gyermekeinkért, ha nem törnénk le minden álmukat, és nem mindenki jogászt, közgazdászt és orvost szeretne nevelni a gyermekéből. Sok boldogtalan, mégis csodás karrierrel és anyagi háttérrel rendelkező kliens jött már hozzám tanácsadásra, hiszen kiderült: igaz, hogy gazdagok és sikeresek, mégis valami egészen másra vágynak. S ezzel egyetemben aggódó szülők keresnek meg azzal, hogy a gyermek nem tanul, mi lesz így belőle?

Közben pedig azt látjuk, hogy az önbizalom, az érzelmi intelligencia, valamint a hit és a képzelőerő azok a hajtómotorok, amik a sikeres és boldog emberek kulcsai. Ezen tulajdonságokat pedig csak nagyon kis részben sajátíthatjuk el az iskolában, és az a félelem sem segít, hogy "valamiből nem lehet megélni". Ha körbenézünk, olyan eszközökkel vagyunk körülvéve, amiket valamikor balgaságnak tartottak, olyan emberek sikeresek, akik a semmiből indultak, és olyan ötletek váltak világhírűvé, amiket valamikor kinevettek.

Gyakori, hogy az önfejlesztő, önismereti úton elindult emberek felnőttként váltanak szakmát, és valami teljesen másba fognak, mint amivel korábban foglalkoztak, hiszen az új tevékenység az, ami valóban a személyiségüket, kedvtelésüket tükrözi. Pedig hányan hallják közben azt a mondatot: "feladod mindazt, amit eddig elértél"?

Az, hogy olyasmire váltunk, amit igazán szeretünk, nem jelenti korábbi életünk teljes feladását. Hiszen azon tudás- és tapasztalatanyag nélkül ma nem lennénk azok, akik vagyunk. Viszont ha olyan munkánk van, amit igazán szeretünk, az egészséget és boldogságot jelenthet: életünket meghosszabbítja, ha olyan dologgal foglalkozhatunk, amit akár ingyen is végeznénk. Ez az a szituáció, amikor a munka sokszor nem lefáraszt, hanem feltölt energiával. Ugye, jól hangzik?

Való igaz, bátorság szükséges hozzá. Olyan, mint a bungee jumping - őrültnek hathat egy kötéllel a mélybe ereszkedni, de aki próbálta, bizonyíthatja: óriási élmény.

A túlzott engedékenység nem tesz jót

Mennyi engedékenység fér össze a gyerekneveléssel? A humánus nevelésnek része a „megengedés”, tehát az a szülői magatartás, hogy nem teljes mértékben kontroll nélkül, de viszonylagos rugalmassággal engedjük érvényre jutni a gyerek akaratát. Az engedékenység nem egyenlő a megengedéssel. A „megengedés” önmagában még nem valami nagylelkű dolog, hanem elvárható valakitől, aki nem kívánja rabságban tartani a másikat.

A disszociatív személyiségzavar jellemzői

Az általános eset az a disszociatív személyiségzavar esetén, hogy az egyik személyiség tisztában van a másik jelenlétével, ismeri, és ezzel együtt tud élni. A másik kialakult személyiség a legtöbb esetben teljesen mások a személyiségjegyei is.

Vattacukor szülők – egy családi viselkedésminta

Sokféleképpen módon nevelhetjük gyerekeinket, lehetünk szigorúak, engedékenyek, megalkuvók, igazából bármilyenek. Általában gyereke válogatja, hogy mi a legjobb, de vannak viselkedésminta típusok, amibe általában beleillünk. Nézzük, mit jelent, ha valaki vattacukor szülő típus!

A társasjátékok fejlesztő hatása

A sok pozitív hatása mellett a társasjáték türelemre és együttműködésre is megtanít, ráadásul szórakoztató formában, arról nem is beszélve, hogy sok szülő számára mintegy joker tevékenység a borús, esős napokon, amikor nem lehet szabadtéri programokkal lekötni a gyerekeket.

Az egyéni boldogság kérdése. Tanulható-e a pozitivitás?

A boldogságkeresés napjaink egyik legaktuálisabb témája, jóllehet sokszor nem a legideálisabb helyen és módon keressük ezt az állapotot. A pozitív pszichológia irányzata tudományos módszereket alkalmazva foglalkozik az elégedettség témakörével. Viszont egyéni szempontból mindez jóval kevésbé elméleti dolgokon múlik, mintsem a mindennapi cselekedeteinken, interakciókon.