Önfejlesztés – Igény az értelmi fejlődésre

Habár elménk szép minőségben engedélyezi számunkra az élményeket és emberségünk kifejezését, ez korlátokkal és kihívásokkal jár együtt. Az elme az énközpontúság helye, nem tudja megvizsgálni az okokat, nem tudja értékelni a bizonyítékokat. Nem tudja kritikusan megítélni a különböző kimeneteleket, nem tud stratégiákat létrehozni a különleges célokért, nem tudja megjósolni a következményeket. Az elme négy alapvető aspektussal rendelkezik, amelyeket, ha nem gondoznak, káros hatással lehetnek az emberi életre:

- tetszés és nem tetszés,
- kalandozás a múltban és a jövőben,
- vágyak,
- kötődés.

Ha a tetszések és nem tetszések befolyása alatt élünk, az elme nem reális elvárásokat gyárt. Ha ezek az állandó elvárások találkoznak az örökké változó világgal, az elme megtapasztalja az elkerülhetetlen súrlódást és csalódást. Továbbá, amit szeretünk vagy nem szeretünk, nincs semmilyen elengedhetetlen kapcsolattal a valódi és legkedvesebb érdeklődésünkkel. Ha megengedjük, hogy a választásainkat egyedül a tetszés-nem tetszés alapján hozzuk létre, az a saját boldogságunk megzavarását fogja eredményezni.

Az elme természetes hajlandósága, hogy kalandozik a múltban és a jövőben. Így előfordulhat, hogy nem tudunk maximális odafigyeléssel koncentrálni a jelen feladatra. Továbbá értékes mentális energiákat fordítunk terméketlen gondolatokra, érzésekre, cselekvésekre. A kalandozó elmével való együttélés frusztráló, fáradttá tesz minket.

A vágy egy általunk értékelt tárgytól való szeparáció érzését jelenti, így egyfajta mentális izgatottság érzését kelti. A beteljesületlen vágyat a stressz vagy szenvedés definíciójának is gondolhatjuk. A vágy emellett még végtelen is. A vágy beteljesülése nem csendesíti el a vágyat – az mindig újraéled. Ezáltal, ha engedjük, hogy az életünket az irányíthatatlan vágyak vezessék, állandó stresszt okozunk magunknak.

A kötődés mentális kötelék egy tárgyhoz vagy egy személyhez. Az elme függni kezd a tárgytól vagy a személytől azért, hogy a biztonság és stabilitás érzését tudhassa magáénak. A pszichológiai szabadság így elveszett, ahogy megengedjük, hogy érzelmeinket a külső körülményekben bekövetkező változások határozzák meg. Az elme azonban nem képes arra, hogy a szomorúságot mint változást befogadja.

A legfontosabb kihívás tehát, amivel találkozunk, hogy dűlőre jussunk a saját elménkkel. Az elmét nem tudjuk „önkorrigálni” vagy „önkormányozni”. Csak egy fejlett értelem értheti meg az elme természetét, figyelheti meg a működését, és vezetheti megfelelően. Ugyanolyan egészségtelen hagyni, hogy az elménk féktelen befolyást gyakoroljon az életünkre, mint gátolni vagy agresszíven lecsendesíteni azt. Az elme és az értelem közötti kapcsolatot úgy mutathatnánk be, mint a szülő és a gyermek kapcsolatát. A gyermek természetével alapvetően nincs semmi gond, viszont nem rendelkezik önkormányozásra vagy önellátásra való képességgel. Ha magára hagyjuk, rengeteg káros cselekvést fog magáénak tudni. A gyermeknek egy felnőtt megfigyelése és gondoskodó vezetése alatt kell maradnia. Ugyanígy, ha az elme értelmi vezetés nélkül marad, szellemi zavartság alakulhat ki, amely kapcsolatba lép a gondolkodásra való képességgel, a stratégia kialakítására alkalmas képességgel, a választási képességgel; gátolja a cselekvések gyakorlott végrehajtását, és gyengíti a kapcsolatot és az empátiára való képességet másokkal.

Forrás: vedantala.org