Megváltozott mozgás-motivácók

Edzésnapló, újabb fejezet, pezsgőbontás (ja, azt nem ihatok) és heuréka: megvettem a következő havi bérletemet a konditerembe! Őszintén megmondom, nem gondoltam, hogy ez bekövetkezik. S egy kicsit viszketett is az ujjam, hogy kiposztoljam a facebook-ra azok kedvéért, akik nem hittek bennem, és soha de soha nem gondolták volna rólam, hogy huzamosabb ideig (nem nevet, nálam ez annak számít) látogatom majd a mozgás céljára létrehozott épületet. De kérem szépen, megtörtént, és még azt is kibírtam, hogy ne tegyem közzé az üzenőfalon. Majd akkor, ha kockás lesz a hasam, és izmos a lábam…

Ha egyáltalán ez a pillanat valaha bekövetkezik. Az elején nagyon lelkes voltam, ugyanis olyan testalkatúnak gondoltam magam, akin hamar látszani fognak az izmos vonalak. Nos, be kell látnom, hogy esetleg tévedtem. Látszik a szép kockahas – ha még aznap nem ettem SEMMIT. Látszik, hogy a combomról kezd eltűnni az a gyűlölt kis kitüremkedés, háromszög – nagyítóval. Tudom, hogy csak én látom.

Sebaj, a lelki változás így is elindult, és látványos jelenségek nélkül is sokkal jobban elfogadom magam. Egyszerűen a tudattól, hogy nem csak punnyadok a székemen, miközben lelkiismeret-furdalásom van, hogy tennem kéne valamit, és csodálva nézem azokat, akik sportolnak, hanem végre teszek én is. Beálltam közéjük, még ha egyelőre csak kis idő telt el, és nem látszik rajtam. Az is lehet, hogy később sem leszek izomlady. Sajnálni fogom, ha így alakul, de tudom: legalább szinten tartok, s dolgozom az egészségemért.

Már az is felmerült bennem, hogy a kisebbik lánykámmal elmenjünk strandra. Magamra sem ismertem, hiszen évek óta nem volt kedvem bikinis helyre merészkedni a kietlen tengerpartokon kívül. Pedig a BMI-m a normál alatt van egy hajszállal, mégis a kivitel a csomagolás alatt „nénis”. Nem állítom, hogy tényleg elmentünk strandra – de ki tudja, mit hoz még a nyár?

S egyszer csak azon kaptam magam, hogy én ezt az egészet, az edzést szeretem, és hiányozna, ha nem lenne. Amikor számolom a gyakorlatokat, amikor újabb és újabb kihívásokat teljesítek, amikor új ismerősökkel futok össze a teremben és az öltözőben, amikor a fejemben lévő két kizárólagos csoportból (mozognak, tehát hősök; vagy nem mozognak, tehát olyanok, mint én) az első, sokkal kecsegtetőbbe tartozom, és a „mint én” összehasonlítás hamissá válik.

Van egy barátnőm, aki edzőként dolgozik, és drukkol nekem. Amikor megvettem az első bérletemet, küldött erről egy kedves, szívmelengető üzenetet, ami sokszor eszembe jut és motivál. Mit nekem facebook poszt meg kételkedők, ez jóval többet jelent számomra!

De azért úgysem fogom kibírni, hogy ne tegyek ki egy mocsok, reggeli szinte kockahas fotót arról az állapotról, amikor még a kakaómat sem ittam meg… Csak várjátok ki :D

(A kép illusztráció)