Menü

A televíziós mesék és a gyerekek

Gyerekkoromban nagyon szerettem tévét nézni, úgy emlékszem akkoriban nagyon kedves mesék voltak, ma is gyakran keresem meg gyermekeimnek a Pumuklit, vagy a Hupikék Törpikéket, Mézga családot, Pom-pom kalandjait, Hófehérkét, Tom és Jerryt vagy a Magyar Népmeséket. Nem vagyok egy mai gyártmány, de a Süsüt és a Kockásfülű nyúl mellett az Atom Antit és a Gumimacik meséit is nagyon élveztem.

Ehhez képest ha most kapcsolok mesét a tévében, néha meglepődöm. Nagyon ritkán találok olyat, amelyet nyugodt szívvel a gyerekekre hagyhatok és nem kell időnként benéznem a konyhából, vajon miről is szól a történet, mennyit verekednek benne, milyen kardozós, lövöldözős jelenetekkel van tele, vagy netán valami túl modern animációs rettenetet néznek ennyire csendben?

Közhely, de épp ezért is igaz: manapság a televízió neveli a gyerekeket. Sok szülő borzasztóan leterhelt, vagy fáradt, vagy épp "nemtörődöm" és azért ülteti a készülék elé a lurkókat, de sok esetben a gyerekek megnövekedett igényei is közrejátszanak. Megértem azt a szülőt is, akinek hosszú munkanap után kevésbé fárasztó a televíziós mese bekapcsolása, mint saját történeteket kitalálni, filmet vetíteni, mondókázni a gyerekekkel, mindig izgalmas játékot keresni, folyton megújulni. Alkalmanként nem rossz dolog, ha kéznél van a tévékapcsoló.

A baj az, hogy a készüléken keresztül a gyerekek nem tudják megfelelően megszűrni a látott információkat, s az esetek többségében segítséget sem kapnak az információk helyes értelmezéséhez. A rosszul megválasztott mesék pedig szorongást, magatartási zavarokat, agressziót szülhetnek a későbbiekben.

A régi mesékben is voltak nyilván félelmetesebb elemek, de azokban mindig volt a végén levonható tanulság, s nem tartalmaztak annyi gonosz részt, mint némelyik modern mai történet, melyben nem biztos, hogy a "jó győz és elnyeri jutalmát".

A kisgyerekek még nem elég érettek a műsorok megválasztására, ez a felelősség a szülőket terheli. Megoldás lehet, ha folyamatosan teszteljük a gyermekműsorokat, legyünk naprakészek a mese világában, figyeljük meg a szövegét, szókincsét, van-e benne agresszív tartalom és főleg: a mese végén hogy érzi magát a gyermekünk, miként értelmezi a látottakat.

Hogy a televíziós mesenézésnek vajon vannak-e káros hatásai a gyerekek számára, erről hosszan lehetne érvelni és ellenérvelni. Azt gondolom, amíg a mértékletesség a fő szempont és a jól megválogatott meséket tartjuk szem előtt, - melyet a szülővel közösen meg lehet vitatni -, nem ártalmas a gyerekekre nézve.

A televízió sosem lehet központi hely, de alkalmanként nagyon jó szolgálatot tehet.

Ha pedig úgy gondoljuk, további élményekre vágyunk a mesék világát illetően s még naprakészebbek szeretnénk lenni, vagy engedni szeretnénk a gyermekünk nyomásának, válasszunk egy mindenkinek, minden szempontból megfelelő mesefilmet (ha van ilyen) és menjünk el közösen a családdal hétvégén az egyik moziba.

Mi megtettük, s míg a nagyfiam és apukája nagyon élvezte a mesét, addig a négyévesemmel a vetítés felénél kijöttünk, őt ugyanis sokkal jobban érdekelte a mozgólépcső.

A karácsony üzenete a rohanó világban

A karácsony minden évben különleges megállót jelent az idő sodrásában. Miközben a hétköznapokban határidők, értesítések és elvárások irányítják figyelmünket, az ünnep csendes, mégis határozott módon emlékeztet arra, hogy léteznek értékek, amelyek túlmutatnak a mindennapi teljesítménykényszeren.

Karácsony, az emberi kapcsolatok tükrében

A karácsony nem csupán egy dátum a naptárban, hanem egy morális és érzelmi origó, amelyhez évről évre visszatérünk, hogy újraértelmezzük kapcsolatainkat és önmagunkat

Pár nap karácsonyig – amikor már minden kicsit másképp számít

Három nap van karácsonyig. Mikor ezt írom már csak - vagy még - három nap. Ez az a furcsa időszak, amikor a naptár szerint még dolgozunk, a fejünkben viszont már rég a mézeskalács és a csillagszóró pattog. Az utcákon siető emberek kezében egyszerre van jelen a kapkodás és az ünnep ígérete, a boltokban pedig ugyanaz a kérdés kering: „Vajon még van időm mindent beszerezni?”

Az ünnepi asztal csapdái

Karácsonykor sokan tapasztalják meg a túlevést, amit gyakran bűntudat és önvád követ, pedig a jelenség jóval összetettebb annál, mint hogy „nem tudtunk megállni”. Az ünnepi időszak érzelmi terhei, a felborult rutin és a hagyományok mind szerepet játszanak abban, miért eszünk ilyenkor többet a megszokottnál. A kérdés nem az, hogy hibáztunk-e, hanem az, mit üzen számunkra a testünk és a lelkünk.

Kiegyensúlyozottság a karácsony előtti hetekben

Az év végi hajtás sokszor úgy ránt magával, mintha versenyt futnánk egy láthatatlan stopperrel. Pedig ezen időszaknak nem a rohanásról kellene szólni, hanem arról a csendes, mégis erős harmóniáról, amit mindenki meg tud teremteni magának, ha ráhangolódik az ünnepi időszakra. A kérdés az, hogyan tudunk közben egyensúlyban maradni önmagunkkal és a környezetünkkel.