Menü

Öntsünk tiszta kávét a pohárba! – Kávézás okosan

A kávézás kényes téma. Élvezetét beárnyékolja, hogy ártalmas és egészségtelen szokásnak kiáltotta ki a táplálkozástudomány.Részben igazuk van, azonban máig sem egységes a szakemberek álláspontja. Összegyűjtöttem az érveket, ellenérveket.

Általában azt javasolják az orvosok, hogy 2-3 csésze kávénál többet, egy nap ne fogyasszunk, s azt gondolom, ha nem lépjük túl a fogyasztással az ajánlott mértéket, akkor az egészséges életmódba is beilleszthető.

Az egészségre gyakorolt jótékony hatásairól számtalan tanulmány jelent már meg, említik gyakran, hogy a kávé kedélyjavító, hatásos a depresszió ellen. Tudományos kutatások sora mutatta ki, hogy napi 2-3 csésze kávé csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét. Érdekes, de ez valószínűleg nem a koffeinnek köszönhető, hiszen ez a hipotézis a koffeinmentes kávét fogyasztóknál is beigazolódott.

Aki szereti a kávét, s megadja a módját, annak igazi rituálé lehet a kávézás élménye.

Fogyasszuk forrón! A kávé kizárólag akkor mutatja meg minden értékét, ha friss és meleg, és csakis így tesz jót az egészségnek! Állítólag, amikor kihűl, olyan kémiai reakciók indulnak el benne, amelyek már nem jótékonyak a szervezetünkre. (Pedig velem gyakran előfordul, hogy elkészítem a forró italom, de csak egy órával később jutok el oda, hogy meg is igyam, ekkor már persze hideg.)

Az egészséges életmódra rákattant énem, nem tenne soha cukrot a kávéba, ezt másnak sem ajánlom! Többféle egészséges és természetes édesítőszer létezik, melyek mellékíz nélkül édesítik meg az életünket, válasszunk ezek közül a kávénk ízesítéséhez! Én nem kávézom gyakran, s legtöbbször koffeinmentes kávét fogyasztok, de nincs is jobb reggeli ital számomra, mint egy csésze koffeinmentes kávé édesítővel és kókusz- vagy mandulatejjel, esetleg kókusztejszínnel.

Fontos szabály, hogy mindenképp igyunk meg egy pohár vizet a feketénk mellé, ugyanis a kávé vízhajtó tulajdonsága miatt vizet von el, amit feltétlen pótolni kell. A legtöbb kávézóban már egy kis pohár víz is jár a kávé mellé. Nem árt rászoktatni magunkat erre a kis kísérőre.

Van, aki fahéjjal szórja meg a capuccinóját, nincs is ezzel baj, azonban aki ezzel teszi finomabbá az italát, számoljon azzal, hogy a kávé mellett, a fahéj is erősen vízhajtó hatású. A kettő együttes fogyasztása pedig, gyakori mellékhelység-látogatást fog előidézni.

A mértékletes kávéfogyasztás egészségre gyakorolt jótékony hatásai közül kiemelendő az antioxidáns tartalma, hogy élénkít, hogy elűzi a fáradtságot, hogy a koffein hatására javul a teljesítő- és koncentrálóképességünk. Állítólag fejfájás csökkentő is, de a mérleg másik oldalán pedig épp vízhajtó hatása miatti dehidratáltság okozhat fejfájást, ezt könnyen kiküszöbölhetjük elegendő vízfogyasztással. Tagadhatatlan, hogy a kávé emésztésjavító. Mint általában a meleg italok, egy csésze kávé is erőteljesebb bélmozgást idéz elő, ezért egy reggeli kávé ebből a szempontból jól jöhet. A másik jó hír, hogy a fogyókúrázóknak sem kell lemondaniuk a kávé élvezetéről. Merthogy ennek a fekete italnak a kalóriatartalma csekély, azonban emésztést elősegítő tulajdonsága miatt, ajánlott része a fogyókúrának. (Igaz ebben az esetbe,n pláne hagyjuk el belőle a két kanál cukrot, a tejet és a tejszínhabot!)

Egy csésze reggeli kávéval nemcsak a napunk indul jobban, de számos jótékony hatását is élvezhetjük a szervezetünkre nézve, azonban nem mindegy, hogy napi hány adag kávét fogyasztunk. Ki kell emelni, hogy csak a mérsékelt kávéfogyasztás jótékony számunkra. S nem utolsó szempont, hogy tök jó dolog a barátokkal beülni valahová egy kávéra ebédszünetben, vagy munka után. Én ma délután találkozom is velük. Nem baj, ha estébe nyúlik a társalgás, majd koffeinmenteset fogok kérni.

Hidratálás okosan: mit igyunk, mennyit és mire figyeljünk a nyári hőségben?

A nyári hőség nemcsak kellemetlen, hanem komoly megterhelést is jelent a szervezet számára. Amikor a hőmérő tartósan 30 Celsius-fok fölé emelkedik, testünk fokozott izzadással próbálja fenntartani a megfelelő testhőmérsékletet.

Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?

Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.

D-vitamin nyáron is? Igen, és ennek több oka van, mint gondolnánk

Sokan úgy gondolják, hogy a D-vitamin pótlására kizárólag ősszel és télen van szükség, hiszen a nyári napsütés bőségesen fedezi szervezetünk igényeit. Bár valóban a napfény a D-vitamin legfontosabb természetes forrása, a valóság ennél jóval összetettebb. A szakemberek szerint még a legmelegebb hónapokban sem biztos, hogy mindenki elegendő D-vitaminhoz jut.

Kevesebb hús, könnyedebb nyári étrend

A hőségben a szervezet gyakran a kevésbé megterhelő ételeket kívánja a nehezebb fogások helyett. Ez az időszak ideális arra, hogy átgondoljuk húsfogyasztási szokásainkat, és több szezonális zöldséget, gyümölcsöt, illetve növényi fehérjeforrást építsünk az étrendünkbe.

Noni – a trópusok különleges gyümölcse

A fejlődő világgal az is együtt jár, hogy a hazai boltok polcairól is leemelhetjük akár egy trópusi ország gyümölcseit valamilyen formában is. A noni is ide tartozik, lessük meg, mi is ez.