Menü

Vita vagy veszekedés?

Az, hogy valaki vitába vagy veszekedésbe kezd, csupán döntés kérdése. Nem az ember jellemzője, hanem egy viselkedés: hogyan reagálunk a nézeteltérésekre. Megpróbálunk-e érveket felsorakozatni, magyarázatot adni, vagy kizárólag a másik fél támadásában merül ki a fegyverkészletünk? Értelmes vagy értelmetlen gondolatmenetre akarjuk terelni az események sorozatát?

Ha eltérő véleményen vagyunk a partnerünktől, választhatunk, hogy miként állunk a helyzethez: kompromisszumos megoldást akarunk, elmondani a saját véleményünket és meghallgatni a másikét, vagy kizárólag az a célunk, hogy a másikon felülkerekedjünk? Ez a választás jelenti a különbséget vita és veszekedés között.

A vita, bármennyire is hihetetlenül hangzik, pozitív hatással van ránk. Az érvek felsorakoztatása ugyanis frissítően hat az agyra. A másik fél meghallgatása pedig növeli a toleranciás képességünket. Ez ugyanis egy kis akarattal rendkívül jól fejleszthető. A jó vita lényege, hogy normál hangerőn, a másik felé kifejezett tisztelettel elmondjuk a saját véleményünket, érveinket, majd a másik fél meghallgatása után az esetleges ellenérveinket. A végén pedig hozhatunk egy kompromisszumos megoldást, de ez nem kötelező. Egy hétköznapi vitában nem fontos a másik nézetének teljes megváltoztatása, elég, ha mindkét fél elfogadja a partnere véleményét, és hogy nem létezik teljes egyetértés.

Vannak olyanok, akiket eufórikus érzéssel tölt el a vita. Ennek oka az, hogy több adrenalin termelődik, ami felpörgeti a pulzust, megemeli a vércukorszintet, az agy vérellátása jobb lesz, ezáltal az agy aktívabb. Így, ha valaki egy tartalmas és izgalmas vitában vesz részt, az majdnem olyan, mintha egy nagyon kiélezett verseny szereplője lenne.

A veszekedés, ezzel ellentétben, káros hatású. Nem fejleszti úgy az agyat, mivel az észérvek szerepe egyáltalán nem jelentős, ráadásul negatív érzelmeket és stresszt okoznak, ami alvászavarokhoz is vezethet. Egy veszekedés általában csak úgy érhet véget, hogy egyik fél sem érez toleranciát a másik iránt, egyik fél sem kerül ki győztesen, és mindketten nagyon rosszul érzik magukat. Ezért, ha veszekedés van a levegőben, tiéd a választás, hogy melyik irányba szeretnél elmozdulni: az értelmes vita, vagy az értelmetlen veszekedés irányába. Az egészséged érdekében pedig, válaszd mindig az értelmes vitát.

A túlzott engedékenység nem tesz jót

Mennyi engedékenység fér össze a gyerekneveléssel? A humánus nevelésnek része a „megengedés”, tehát az a szülői magatartás, hogy nem teljes mértékben kontroll nélkül, de viszonylagos rugalmassággal engedjük érvényre jutni a gyerek akaratát. Az engedékenység nem egyenlő a megengedéssel. A „megengedés” önmagában még nem valami nagylelkű dolog, hanem elvárható valakitől, aki nem kívánja rabságban tartani a másikat.

A disszociatív személyiségzavar jellemzői

Az általános eset az a disszociatív személyiségzavar esetén, hogy az egyik személyiség tisztában van a másik jelenlétével, ismeri, és ezzel együtt tud élni. A másik kialakult személyiség a legtöbb esetben teljesen mások a személyiségjegyei is.

Vattacukor szülők – egy családi viselkedésminta

Sokféleképpen módon nevelhetjük gyerekeinket, lehetünk szigorúak, engedékenyek, megalkuvók, igazából bármilyenek. Általában gyereke válogatja, hogy mi a legjobb, de vannak viselkedésminta típusok, amibe általában beleillünk. Nézzük, mit jelent, ha valaki vattacukor szülő típus!

A társasjátékok fejlesztő hatása

A sok pozitív hatása mellett a társasjáték türelemre és együttműködésre is megtanít, ráadásul szórakoztató formában, arról nem is beszélve, hogy sok szülő számára mintegy joker tevékenység a borús, esős napokon, amikor nem lehet szabadtéri programokkal lekötni a gyerekeket.

Az egyéni boldogság kérdése. Tanulható-e a pozitivitás?

A boldogságkeresés napjaink egyik legaktuálisabb témája, jóllehet sokszor nem a legideálisabb helyen és módon keressük ezt az állapotot. A pozitív pszichológia irányzata tudományos módszereket alkalmazva foglalkozik az elégedettség témakörével. Viszont egyéni szempontból mindez jóval kevésbé elméleti dolgokon múlik, mintsem a mindennapi cselekedeteinken, interakciókon.