A válásról

Az általános frusztráció, amely a házasságot és a válást övezi, napról napra növekszik bennünk, noha mint tudjuk, hogy nincs két egyforma házasság. Hogyan jutottunk odáig, hogy problémáink megoldásainak sorában elsők közt foglal helyet a válás? Miért nem próbálunk tenni ellene?

Minden házasság úgy kezdődik, hogy „mi majd máshogy csináljuk”. Azután előkerül néhány probléma, ami újabbakat generál, mi pedig az aprócska szikrából hatalmas tüzet csiholva égetjük fel a nyugalmat, biztonságot jelentő otthoni légkört. Mindenki annak tudatában vág bele a közös életbe, hogy tisztán látja a válást, mint lehetőséget, és ha nem is gondol bele, környezete gyakran figyelmezteti rá. Ki ne hallott volna esküvő előtt olyan mondatokat, hogy „tudtátok, hogy 40 éves korukra a legtöbben már egyszer elválnak?” – mindezzel még nagyobbra növelve a bizonytalanságot.

Nem érheti kritika ugyanakkor azokat, akik óva intenek minket a kétes helyzetektől, de ezáltal nem leszünk-e mi magunk a saját problémáink generátorai? Ha sokáig mondjuk magunknak, hogy milyen katasztrofális a helyzet, akkor egy idő után hiába vagyunk szilárdan meggyőződve arról, hogy mi mások vagyunk. Lényegében a folyamat önmagát gerjeszti azzal, hogy félelembe hajszolja az embert, akiben egy hevesebb vita után azonnal megfogalmazódik a gondolat, hogy „mi van, ha igazuk volt, és nincs jó házasság, és én is el fogok válni?” Az érdekesség ebben, hogy a végén néhányan már annyira félnek egy esetleges traumától, hogy inkább elválnak békében, nehogy lelki sérülés legyen a vége.

És mi az, ami miatt nem akarjuk elkerülni ezt? Főképp azért, mert megtehetjük. Lehetőségünk van arra, hogy egy rossz kapcsolatból kilépve akármennyi újba belevágjunk, kiélvezve az előnyeit, majd időben megszabadulva a hátrányaitól. Ez pedig állandó kísértés. Csakhogy a világon nagyon sok dologra van lehetőség, amely lehetőségek azért teremtettek, hogy szükség esetén alkalmazhassuk őket. Ilyen a válás is. Csak azért, mert lehet, nem mindig szükséges. És csak azért, mert megtehetjük, és mások megteszik, nekünk nem muszáj. Persze, ha csak ez az egy lehetőség maradt, nem érdemes vállalni minden szenvedést csak azért, hogy ne kelljen elszenvednünk egy válást. Van, hogy az embernek nincs más választása.

Akkor miről is szólt ez a cikk, ha nem arra biztat, hogy ne váljunk el? A válasz nem is olyan bonyolult: mert igazából arra biztat, hogy gondolkodjunk. Gondoljuk végig a helyzetünket a házasság előtt és a házasság során is mindig! Szelektáljunk a vélemények között, hiszen egymást és a kapcsolatunkat mi magunk ismerjük legjobban! És, ami a legfontosabb, se célnak, se eszköznek ne tekintsük a válást, amelyben önmagunkat megvalósítjuk! Maradjon ez egy végső megoldás, amelyet el szeretnénk kerülni. De ha mégis rá kerül a sor, akkor ismerjük fel az általa kínált lehetőségeket, és próbáljunk helyesen élni azokkal. Ezzel magunkat és társunkat is sok kellemetlenségtől mentjük meg.

Varga Ágnes Kata