Az ember, aki az USA-ban született
Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című: Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.
A nagy kérdés, hogy annyira sablonos lett-e, mint a Bohém Rapszódia vagy esetleg túlontúl steril, mint a Dylan-film nemrég. Hála istennek saját útját járja a Springsteen-mozi, ami a remek színészeinek is köszönhető. A szerepeik nincsenek nagyon megírva, de amit kell azt remekül hozzák. A főhőst alakító Jeremy Allen White (Vaskarom, A mackó) mesteri, mint mindig, de sajnos ő sem tudja visszafogott játékával feloldani a film két komoly hibáját. Az egyik, hogy a megtört kisfiúként bolyongó zenész szembenézése az apja árnyékával nincs teljesen kidolgozva, kissé ütemtelenek a múltbeli jelenetek az egyébként is vontatott felvezetésű filmnél. Nem érezzük elég mélynek a látottakat, még ha érezzük is a súlyukat.
A másik, hogy a zenész producere (Jeremy Strong) helyenként didaktikusan a szánkba rágja a lelki eseményeket, ez elég direkten hat és kissé mesterkélt lenne, ha a mozi második fele nem vett volna meg kilóra, mint nézőt. A szálak összeérnek és zenetörténeti érdekességek mellett a depresszióval küzdő Bruce Springsteen is valahogy szerethetővé válik. Még akkor is, ha a zenészekről szóló életrajzi filmek Achilles sarka nem elkerülhető, jelesül, hogy már tudható a végkifejlet, és az igazi feszültséget szinte lehetetlen elérni egy ilyen mozival.
A film kellemes kikapcsolódás lehet mindenkinek, a komoly kérdései mellett bemutatja a Főnök becenevű énekes Nebraska című komor „vezeklésalbumának” születését, és egy sérült kisfiú felnőtté és zenei szupersztárrá válását. Visszafogott vonalvezetés, lelki, érzelmi töltet és remek nóták szegélyezik ezt a vászonbeli történelemórát, ahol komoly hibának éltem meg, hogy a dalok nincsenek feliratozva, mint anno a Dylan-filmnél, így sajnos az angolul nem anyanyelvi szinten tudók, csak tippelhetik a zenei betétek mondanivalóját. A lassan a plázákból kifutó mozi, tehát nem egy kihagyott ziccer, inkább egy kellemes meglepetés, amely emberi életszerű témákat vázol fel és a Főnök zenei világába enged bepillantást a teljesség igénye nélkül.
Izland a melankólia szigete is
A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.
Imposztorra várva
Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.
Piramisjátékra épült a magyar álom
Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.
Lázadni kell, ennyi az egész?
Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.
Daryl Dixon Spanyolországban
A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.