Menü

Gyerek edzőcipőben

Mindig csodálkozva nézem azokat a szülőket, akik két edzés és egy meccs után már sztárfocistát akarnak nevelni a gyerekükből. Vagy legalább élsportolót. Egyből a dobogón szeretnék látni őket egy futóversenyen. Meg minden versenyen. Miért is?

Amikor a fiam 5 éves lett és elvittük sportágat választani, kipróbálta a focit, a kosárlabdát, atlétikát, bicajozott, de nem tudta mit szeretne, nem volt egyikben sem kitartó eleinte. Azt hiszem ez teljesen normális. Én támogatok mindent, ami képes elmozdítani a gyerekeket a playstationtől vagy a tabletezéstől. Az ilyesmi már önmagában is egy kész csoda. Hét évesként a fiam a foci mellett a döntött, s ebben leli örömét, találja meg a sikereit, én pedig szívesen bíztatom, de nem gondolnám, hogy ezen most az élete múlik. A tanulás mellett kell a sport, ez vitathatatlan, de csodálkozom azokon a szülőkön, akik őrjöngve káromkodnak a gyerekek sporteseményein egy-egy kudarc esetén.

Az nem kérdés, hogy minden gyereknek jót tesz, ha sportol valamit, az sem feltétlenül baj, ha nem kifejezetten tehetséges, a lényeg az egészséges életmód. Számomra mindig ez volt a szempont, sportoljon akármit, bármit, a fontos az, hogy mozogjon. Ha lehet, próbáljon ki többféle sportágat, hiszen így tud választani közülük. Nem szerettem volna, ha egyből leragad az elsőnél és nem kísérletezik a többivel, hiszen így kap teljes képet arról, mit szeretne edzeni. Hogy miért fontos többféle sportágat kipróbálni?

Egyrészt azért, mert a különféle sportok kölcsönösen erősíthetik egymást, más területeket fejleszt a kosárlabda, mint a foci, de mindegyik fontos motorikus képességeket fejleszt.

Azt sem éltem meg tragédiának, hogy a focit abbahagyva, kosarazott, atletizált és visszatért végül a focihoz, nem kellemetlen ez, sőt! Néha nem árt félretenni egy-egy sportágat, hogy utána újult erővel vethesse magát bele. Nem véletlenül mondják, hogy a sport az életre nevel. Klassz dolog, ha van olyan sport, amiben a gyerek tehetségesnek mutatkozik, de fontos, hogy megtanulja kezelni a kudarcot, sikertelenséget is. Azt vallom, hogy fejlődni csak a kevésbé sikeres időszakokban lehet. Abból tanulunk, ami nem sikerül. Ha ezt az életszemléletet elfogadja és megtanulja, az élet minden területén hinni fog magában és felülkerekedik a kezdeti kudarcokon.

Bizonyos csapatsportok arra kiválóak, hogy ne csak magával foglalkozzon a gyermekünk, hiszen hiába tökéletes a labdavezetése, ha nem tud csapatban játszani, csapatban gondolkodni. Sajnos sok szülő a saját gyerekét akarja győztesnek látni a meccsen, azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem gyerekkorban kell a legjobbnak lenni. Ez az időszak arra való, hogy megalapozzuk a későbbi sikereket, megtanítsuk a gyereknek az ezekhez szükséges fizikai és mentális készségeket.

A gyerekkorban történik mindennek a megalapozása, és minél több sportágban próbálja ki magát a gyerek, annál több képessége, készsége fejlődik. Lehet, hogy nagyon sikeressé válik, de azzal is számolni kell, hogy nem lesz sztárfocista. Gyerekként a legfontosabb a sport okozta öröm. Ezt az érzést soha ne cseréljük teljesítménykényszerre, görcsös megfelelni akarásra. „A játék jutalmát, örömét maga gerjeszti, nem kell hozzá "eredmény", jutalom.” (Vekerdy Tamás)

Egyetlen mozdulat, ami rendet teremt – így működik az egyérintéses szabály az otthonunkban

Sokszor nem is az okozza a legnagyobb problémát a házimunkában, hogy túl sok a teendőnk, hanem az, hogy ugyanazokat a dolgokat újra és újra elvégezzük. Erre kínál egyszerű, mégis hatékony megoldást az úgynevezett „one-touch rule”, vagyis az egyérintéses szabály.

Novemberi kertészkedés – ezek a zöldségek télen is jól érzik magukat

A hidegebb hónapok beköszöntével sem kell felhagyni a kertészkedéssel. Több zöldségféle a hűvös időben is szépen fejlődik, és jókor elvetve már kora tavasszal friss termést ad.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

A fák és a természet gyógyító ereje

Nem véletlenül mondják, hogy ha beteg vagy, vagy akár stresszes, menj és sétálj egyet az erdőben.