Menü

Tavaszváró egészséges, ínyenc falatok

Egyre jobban vártuk, hogy rügyet bontsanak a fák, elődugják fejüket az első virágok! Jó hír, hogy a madarak már másképp dalolnak, hívogatják a tavaszt, érzik a jelenlétét. Tavaszváró ételekkel talán mi is a konyhánkba varázsolhatjuk ezt a varázslatos évszakot.

Medvehagymás töltött karalábé

Számomra a töltött karalábé az egyik leginkább tavaszi étel, igazán csak a zsenge primőr karalábéból jó, így csak ebben az évszakban készítem.

Hozzávalók:

4 karalábé

10 dkg rizs

50 dkg sertés vagy borjúhús darálva

egy fej hagyma

egy csokor petrezselyem

egy tojás

8-10 nagyobb levél medvehagyma

só, bors

5 dkg vaj

2 dl tejföl

1 dl tejszín

2 evőkanál liszt

Elkészítés:

Először a tölteléket készítem el, ehhez a rizst sós vízben megfőzöm, kihűtöm. A hagymát apróra vágom, egy evőkanál olajon megfonnyasztom, belekeverek fél csokor aprított petrezselymet. A darált húst a rizzsel, párolt hagymával, a tojással, sóval, borssal összedolgozom. A karalábékat jó esetben karalábévájóval, ha ez nincs kiskanállal –kivájom, a húsos masszával púposra töltöm. A maradék tölteléket medvehagyma levélbe tekerem. Mély lábosban a vajat megolvasztom, rádobom a kivájt karalábéforgácsot, ráültetem a töltött karalábékat, a medvehagymás töltelékeket is beleteszem és 3-4 dl vízzel felöntve fedő alatt puhára párolom. Ekkor mindent kiveszek a fazékból, hogy csak a párolólé maradjon, ezt pedig a tejföllel, tejszínnel elkevert liszttel behabarom. Rászórom a maradék petrezselymet, és mártás sűrűségűre forralom, visszahelyezve a karalábékat és a töltelékeket. Sós vízben főtt krumplival tálalom.

Újhagymás házi krémsajt

Nagyon egyszerűen előállítható kenyérrevaló, ami tökéletesen helyettesíti a boltban kapható szendvicskrémeket, adalékanyagot nem tartalmaz és persze isteni finom. Természetesen bármivel ízesíthető, nemcsak újhagymával.

Hozzávalók:

2 nagy pohár natúr joghurt

4-5 szál újhagyma

Elkészítés:

A krémsajt elkészítéséhez kb. két napra van szükség, ez a joghurt fajtájától is függ. Egy sűrű szövésű szitát kibélelek egy többrét hajtott pamut konyharuhával vagy pelenkával, aláteszek egy mély tálat, amibe csöpöghet a savó, majd a szűrőbe öntöm a joghurtot. Az egész alkalmatosságot kb. két napra beállítom a hűtőbe, ennyi kell ahhoz, hogy a joghurtból krémsajt-szerű dolog legyen. Ekkor kiveszem, tárolóedénybe kanalazom, ízesítem sóval, meg amivel szeretném. Készült már borsos, chilis-borsos, medvehagymás, most meg újhagymás, de bármilyen változatban el lehet képzelni. A lecsepegő savót nem öntöm ki, állítólag egészséges, meg kell inni. A krémsajt jól záródó műanyag dobozban simán eláll két hétig, de azért ennél hamarabb el szokott fogyni, legalábbis nálunk.

Zöldborsós- zabpelyhes lepényke

Hozzávalók:

10 dkg zabpehely

10 dkg zöldborsó

1 fej kisebb vöröshagyma

kb. 1 cm-es darab gyömbér

1 mk római kömény

1 mk csilipehely

1 ek korianderzöld

só (ízlés szerint)

2 dl laktózmentes tej

1 ek olívaolaj

Elkészítés:

A zabpelyhet aprítóval vagy kávédarálóval megőröljük, hogy lisztes állagú legyen. A zöldborsót enyhén sós vízben főzzük pár percig, majd leszűrjük, és kihűtjük. Ezután hozzáadjuk a feldarabolt vöröshagymát és gyömbért, a római köményt, a csilipelyhet, a korianderzöldet, ízlés szerint sót és a tej et, majd összeturmixoljuk. Majd hozzáadjuk a zabpehelylisztet, alaposan összekeverjük, majd hagyjuk legalább fél órát állni, hogy felszívja a nedvességet (sűrűbb masszát kell kapnunk.) Egy teflonos palacsintasütőt megspriccelünk olajjal, majd a masszából kisebb halmokat kanalazunk bele, és kicsit elsimítjuk a kanállal, hogy vékonyabb legyen. Ezután kisebb lángon, szép lassan megsütjük mind a két oldalát. Sütés közben egy szélesebb spatulával óvatosan alányúlunk, és egy határozott mozdulattal fordítjuk át.

szerző: Udvari Fanni

A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás

A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin

Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.

Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz

A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.