Hogyan segíthetsz, ha valaki depressziós a környezetedben?

A depresszió egy aktívan terjedő mentális megbetegedés. Sokszor nehéz beismerni (vagy felismerni), mivel is állunk szemben, és ez a férfiaknak gyakran nagyobb problémát jelent, mint a nőknek. A világon négyből egy ember általában életének valamely szakaszában átél bizonyos depressziós periódusokat. Ezek lehetnek rövid időszakok, de hosszan tartó vagy visszatérő szakaszok is. Az azonban biztos, hogy élete során mindenki találkozik depressziós emberrel valahol a környezetében.

A depresszió felismerése

A betegség tünetei széles skálán mozoghatnak, mégsem mindig lehetetlen az azonosítása. A leggyakoribb tünetei közé tartozik az állandó szomorúság, a rossz hangulat, az alvászavar, az értéktelenség érzése, illetve ha a korábban örömöt okozó dolgok többé már nem boldogítanak. Ezeken felül más környezetben más jellegzetes viselkedések is megjelenhetnek. Az alábbiakban bemutatunk párat.

Mikor gyanakodhatunk depresszióra egy barátnál:

Ha kerüli a szociális eseményeket.
Ha a megszokottnál nagyobb mennyiségben fogyaszt alkoholt.
Ha gyakran sír.
Ha hamarabb kijön a sodrából, mint azelőtt.
Ha magához képest túl halk vagy állandóan szórakozott.
Ha folyamatosan a negatív dolgokra helyezi a fókuszt.

Milyen egyéb tünetek jelentkezhetnek a családtagoknál:

Gyorsabban vitába száll, veszekedésbe keveredik.
Nem élvezi már annyira a közös családi eseményeket, mint korábban.
Sokat fogy vagy hízik.
Folyamatosan fájdalomról és/vagy alvászavarról panaszkodik.

Mit vehetünk észre egy kollégánál?

Több betegszabadságot vesz ki.
Problémái adódnak a határidők betartásánál (feltéve, ha korábban mindig pontos volt).
Folyamatosan fáradtnak tűnik, és/vagy állandóan elkésik.
Csendesebb a megszokottnál.

Mit tehetünk, hogy segítsük őket?

Tartsuk velük folyamatosan a kapcsolatot. Fontos, hogy ne érezzék magukat egyedül, de ne is akaszkodjunk rájuk, ne törjünk be folyton a magánszférájukba.

Ösztönözzük őket, hogy mozduljanak ki. Ajánljuk nekik közösségi eseményeket, vagy csak hívjuk el őket egy munka utáni vagy egy hétvégi sétára a természetbe. A „zöld” fokozott hatással van az ember életminőségének javítására.

Ajánljuk fel a segítségünket. Nem baj, ha soha nem is fogják igénybe venni, az a lényeg, hogy érezzék, nincsenek egyedül, és van hová nyúlniuk, ha nagyon a szakadék szélén érzik magukat.

Hallgassuk meg őket. A hangsúly a hallgatás szón van. Ilyenkor tényleg csak hallgassunk. Ne próbáljunk tanácsot adni, kihúzni őket a depresszióból két-három pozitív bekezdéssel.

Mit ne tegyünk?

Ne sürgessük őket. Mindenki másként dolgoz fel bizonyos állapotokat, más tempóban, más módszerekkel igyekszik elérni a célt. Ha sürgetjük, azzal csak összezavarjuk.

Ne emlékeztessük őket folyamatosan életük pozitív oldalaira, ezzel csak azt érjük el, hogy még inkább haszontalannak és értéktelennek fogják magukat érezni, hiszen az adott állapotban ők nem képesek hálát adni ezekért a pozitív dolgokért. Ne kényszerítsük őket, hogy folyamatosan a mentális állapotukról beszéljenek. A folyamatos beszámoló semelyik félnek nem tesz jót.

Ne hajtogassuk nekik folyamatosan, hogy ennyi meg ennyi idő múlva jobban lesznek. Mindenki másképp birkózik meg a depresszióval, és ha éppen adódik is egy fényesebb periódus, nem tudni milyen hosszú ideig tart, visszatér-e megint a depressziós állapot.

A legjobb, amit tehetünk, ha biztosítjuk őket a segítségünkről, a jelenlétünkről, és ha szükségük van rá, aktívan meghallgatjuk őket. Eközben pedig mindig figyeljünk oda a saját mentális egészségünkre is.