Menü

Élet a közösségi oldalakon kívül?

Van. Jelentem, van. Mármint élet a közösségi terek használatán kívül. Érdemes tenni egy próbát.

Nemrégiben akadozott a közösségi oldalak használata, a képfeltöltés nem működött, pár órára használhatatlanná vált néhány funkció. A levelező rendszerben az elküldött képek helyett szürke téglalapokat lehetett csak látni, és a közösségi oldalon sem töltődtek be a feltöltött fotók, a képek helyén pedig angol nyelvű címkék jelentek meg. Furcsa volt.

A problémát néhány óra alatt kijavították, azonban ez a kis technikai hiba rávilágított arra, mennyire életképtelenek néhányan a közösségi színtér folyamatos használata nélkül.

Te kibírod pár napig közösségi média nélkül?

Amióta mindenki folyamatosan a közösségi oldalakon lóg, teljesen tönkre mennek az emberi kapcsolatok. A személyes beszélgetéseinket online intézzük el pár szó használatával, szókincsünk leszűkül arra a 100 alapszóra, amit pötyögünk, mindent rövidítünk, mert körülményes hosszan írni. Ékezeteket többnyire nem használunk, mert csak „időpocsékolas” lenne telefonról, mikor gyorsan szeretnénk telefonról válaszolni.

A szókincs korlátozódik, a személyesség eltűnik, az iskolában szépen megtanult helyesírás megy a levesbe. Az írott sorok már szinte muzeális értékűek, a postai hagyományos levelezés végleg eltűnőben. Az apukám idejében szokásos „felülök a biciklimre és áttekerek a barátaimhoz beszélgetni” ősi hagyományt már rég leváltotta a „bekuckózok a szobámba és chatelek reggelig a többiekkel” szokásrend.

Nem mondom egy szóval sem, hogy az online közösségi tér haszontalan, ezt nem jelenthetjük ki, hiszen nagyon sok szempontot fel tudnék sorolni, amivel megkönnyíti az életet, de be is szippanthat és függővé tehet ez a világ.

Hosszan lehetne sorolni a közösségi oldalak pozitív tulajdonságait, hiszen gyorsan elérjük ismerőseinket, folyamatosan kapcsolatban lehetünk a barátainkkal, információt kapunk, tájékozódhatunk, azonban mindennek megvan az árnyoldala is: függőség, beszűkült szociális tér, emberi kapcsolatok tönkretétele, személyesség megszűnése, erőszakos tartalom, csalás, zaklatás. A közösségi tér gyorsan beszippanthat és észre sem vesszük, de már nem tudunk nélküle létezni.

Arról nem is beszélve, hogy minden adatunkat fokozott óvatossággal kell kezelni, felelősséggel kell(ene) posztolni, meggondolni milyen képeket teszünk ki az üzenőfalakra és meg kell tudni találni az egyensúlyt a személyes kapcsolatok és a chaten folytatott felszínesebb beszélgetések között. Az insta hosszúcombú, modell kinézetű szuperanyukáinak mindennapjairól posztolt képeket és a face felületén bemutatkozó ál világot, lájkvadászatot, ahol szinte senki sem a valódi arcát mutatja, pedig meg kell tudni különböztetni a valóságtól.

Léteznek már bizonyos országokban net elvonók is, ahol leszoktató foglalkozásokat tartanak a mobileszközökről és a közösségi médiahasználatról. Nagyon komoly tünet, ha az ember meztelennek érzi magát a mobilja nélkül, ezt pedig már kezelni kell. A közösségi média tudatos használata jelenthet megoldást. Ezt pedig csak megfelelő neveléssel és oktatással lehet elérni.

Edzés sminkben?

A tökéletes futós instaklisék talpig sminkben és egyetlen rakoncátlan tincs nélkül ábrázolják az edzés végén fotózkodó nőket. Izzadságfolt nélkül. Kipirult arc nélkül. Nem ám a csapvíz alá tartott vörös fejjel, mint én egy éve a nyári 38 fokos maraton után. Van némi kontraszt.

Kullancsveszély!

Ugyan kullancsencephalitis elleni védőoltás van, de aki jártas a témában, tudja, hogy Lyme kór ellen nincs oltás. A beadható oltás ugyanis nem véd a kullancsok által gyakran terjesztett másik betegség, a Lyme-kór ellen!

Toastmasters, mert a nyilvános beszéd tanulható

Több mint 80 éve létezik egy szervezet, a Toastmasters, amely várja azokat, akik szeretnék elsajátítani a nyilvános beszéd csínját-bínját, leküzdeni a lámpalázat, megtanulni "ööö-zés" nélkül szépen beszélni, és nem mellesleg egy kiváló közösség részévé válni.

Idén valószínűleg inkább belföldön fogunk nyaralni

Az idei nyáron a magyar családok nagy része vagy egyáltalán nem fog nyaralni, vagy legfeljebb belföldön. Önmagában az utóbbi még nem rossz, nem figyelembe véve, hogy a pandémiás időszak után mennyire fontos legalább egy minimális kikapcsolódás, mindenképpen időt kell rá szakítanunk. Most talán egyszerűbb körülmények között, de a pihenés az pihenés.

Szeretjük, ha fáj?

Ha az egyik legfurcsább emberi szokást kellene említenem, a fájdalomhoz és bánathoz való ragaszkodás lenne az. Valamiért szeretünk a negatív dolgokba kapaszkodni. De mi ennek az oka, és hová vezethet?