Menü

Kétszínűség, ahogyan csak árthat

Ugye te sem szereted, mikor valakiről nem tudod eldönteni, mi a valódi véleménye? Amikor a szemedben festői szépségű képekben nyilvánul meg, de valahogy mégsem ugyanezeket a csodálatos fordulatokat hallod vissza. Amikor a mosoly mögött létezik egy „utállak, menj már innen” is, és fogalmad sincs, mikor tör ki valakiből az igazi személyisége. Ugye, néha te sem vagy teljesen őszinte?

Pedig ez az, ami a legártalmasabb. Őszintének lenni minden helyzetben sokkal jobban megéri, nemcsak álszent bíráskodás mondatja ezt az emberekkel, hanem a tapasztalat. De ha az emberi kapcsolatainkról van szó, akkor még ezerszer nagyobb galibát képes okozni az őszinteség hiánya. Amikor magunkat másnak tüntetjük fel, mint amilyenek valójában vagyunk, nem csak etikailag bírálható, egészségügyi következményei is lehetnek. Pont ugyanúgy magunkra nézve is, mint másokra. Ha folyamatos szemléletváltoztatásban élünk, az megterheli az agyunkat és a pszichénket, pont annyira, mint amikor másnak a valós személyiségét szeretnénk felderíteni. Az agyunk egy idő után meghasonul önmagával, a nem valós információkat is valósként kezeli. Ezért van az, hogy néhányan nem tudják már eldönteni néhány eseményről, hogy valóban megtörténtek-e, vagy csak becsapták a saját elméjüket.

A személyekhez, helyekhez, eseményekhez és helyzetekhez való viszonyulás pont ugyanilyen. Ha egy ideig teljesen másképp viselkedünk valakivel, mint ahogyan azt a valós belső indíttatásunk szerint tennénk, becsaphatjuk vele magunkat. Ez persze olykor hasznos, hiszen a nem kedvelt személyek iránt tanúsított kedvesség néha segít megkedvelni őket, de ugyanakkor ez egy nagyfokú megterhelést is jelent. Hiszen vannak, akik felé nagyon nehéz másfajta megítélést mutatnunk, mint amit valóban érzünk. Ilyen esetben előfordulhat, hogy az elfojtott dühünk és neheztelésünk egyszer csak kitör, és hatalmas konfliktusokba taszít minket. Ha pedig nem tör ki, akkor is könnyen lehet, hogy belülről fogja felőrölni az idegeinket, ami felesleges és káros stressz a szervezetnek.

Az emberi kapcsolatainkat tekintve tehát nem érdemes napraforgónak lenni. Mindig csak annyit mutassunk, amennyit valóban érzünk, annyit tegyünk, amennyi még jól esik az adott ember irányába, és annyit várjunk el, amennyit mi magunk is neheztelés nélkül megtennénk. Ha pedig mások kétszínűek velünk szemben, vagy próbáljuk meg elfogadni, vagy beszélgessünk el róla velük. Az utánzásuk semmi jót nem von maga után.

Komfortzónák és tudattalan gátak

Az ember énvédő mechanizmusai révén rengeteg tudattalan határvonalat állít fel magában, és ezeken csak a legritkább esetekben lép át akarattal. Ám nagyon könnyen kimozdul, más emberek hatására. Vajon ez hogyan működik?

Tanulásfüggőség

Az emberi elme annyira összetett, hogy egyes jelenségei szinte megmagyarázhatatlanok, mások viszont egészen egyszerű elemi okokra is visszavezethetőek. A függőség kérdése mind fiziológiai szempontból, mind lélektani szempontból igen érdekes. De rajongunk-e függőségig olyan dolgokért, amelyek elől mások menekülnek? A tanulásfüggőség példája ezt remekül szemlélteti.

Nemcsak támogató szülők léteznek

A szülők szeretete, nevelése és támogatása nélkül nem lennénk ott, ahol vagyunk – mondják sokan. A pszichológia jeles képviselői valamennyien egyetértenek abban, hogy a szülőkkel való kapcsolat és a szülők hatása meghatározza a személyiségünket. De ez nem mindig pozitív hatás.

A megalkuvás lélektana

Bonyolult rendszerünk számtalan önvédelmi mechanizmust alkot magának, s ezek a mechanizmusok könnyen alakulnak át szokássá. A megalkuvás is egy olyan cselekedet, amelyet annál könnyebben teszünk meg, minél többször van rá szükség.

Az érzelmi megcsalásról

Hol a határ a férfi és nő közötti szoros barátság és az érzelmi megcsalás között? Nehéz megmondani, éppen ezért gyakran maga a megcsaló fél sincs tisztában vele, hogy viselkedésével a párkapcsolatát veszélyezteti.