Menü

Sportoljon az a gyerek!

Megértem, hogy egy kisiskolás is ma már olyan leterhelt lassan az egész napos tanórákat követő sok szakkör, sportkör, korrepetálás és különóra után, mint egy lestrapált felnőtt, azért én mégis azt tanácsolom, hogy a rengeteg elfoglaltságuk ellenére ne a sporton spóroljuk meg a szabad idejét.

Nagyrészt a szülőn múlik, hogy a gyermek sportol-e, ami érthető, hiszen nem kevés idő és energia, no meg pénz szükséges ehhez. Felkelni hétvégén reggel, buszra tenni a focimeccsen játszó gyerkőcünket, vagy tornára vinni esténként, esetleg edzésekre hordani heti többször, befizetni a tagdíjakat és horribilis áron sportruházatot, cipőt vásárolni neki, azonban mégis arra bíztatnám a hezitáló, fáradt szülőket, hogy ezt az irányt kitartóan és következetesen járjuk. Miért? Tanulási eredmények javulása, új barátok szerzése, csapatmunkára való képesség, alkalmazkodás, egészséges életmódra nevelés, túlsúly megakadályozása. Például ezért.

Olyan fontos készségeket sajátíthatnak el, mint például a döntésképesség, a csapatmunkára való készség, az improvizáció, a koncentráció.

A mozgás mellett a sport stresszoldó hatását is említsük meg, ami nagyon sokat számít, hiszen a gyerekek már fiatal koruktól kezdve le vannak terhelve, óriási a nyomás rajtuk és ez komoly stresszfaktor. A sportolás segít levezetni a felgyülemlett feszültséget.

Eleinte csodálkoztam, mikor a fociedzést a fiaméknak, teremfoci helyett kint tartották, estébe nyúlóan, a hidegben, olykor esőben, de beláttam, hogy egy forró teát kapva és azonnal átöltözve nem lett beteg, sőt, sokkal erősebb immunrendszerre tett szert, de belekezdhetnék hosszú felsorolásba is, mi mindenre jó a sport gyermekünk életében, egyszer elkezdtem összeszedni, de ha ebbe belemennék, akkor ez a cikk minimum tízoldalas lenne.

Én személy szerint nagyon korán leszoktam arról a hibáról, amit régebben elkövettem, hogy sportmegvonással, edzésmegvonással büntettem a rossz jegyekért, ez pedig óriási hiba, nem szabad! Ma már nem tenném! A sportra nagy szüksége van, támogatni kell őket ebben, terelni a helyes irányba, segíteni a sportágválasztásban, s az sem baj, ha eleinte többet kipróbál, hiszen így tud választani. Az a sport való a gyereknek, amit szívesen csinál.

A sportnak hatalmas közösségépítő ereje van. Az elsős fiamat félve hagytam ott az első napjain, hetein az iskolába, sokat aggódtam érte, hogy be tud-e illeszkedni, de hamar rátalált a hozzá hasonló focista tanulókra, akikkel szünetekben rúghatta a labdát, s a kis elsős „töpörtyű” gyerekem néhány hét alatt a negyedikes fiúkkal focizott a szünetekben. Ezekről rengeteget tudott otthon mesélni, az iskoláról persze kevesebbet tudtunk meg, de a foci az nagyon ment!

S bár a gyermekek sportolásának pozitívumairól írtam elsősorban ebben a cikkben, azért nem tudom kihagyni, hogy a legjobb motiváció a gyerekeknek mindig az, amit otthon látnak. A legtöbb, amit egy szülő adhat neki, ha láthatja a gyerek, hogy a szülők is beiktatják a mozgást az életükbe. Ha ők is szakítanak időt a sportra és kitartóak benne. Ha látja, hogy apa elment este focizni, anya meg tegnap aerobikon volt, holnap meg biciklizni megy, akkor ő is sokkal lelkesebben áll hozzá a mozgáshoz. Sok sikert és örömöt!

Az örökké negatív testkép kamaszkorban

A serdülőkor egyik legfontosabb feladata az identitás alakítása, amelynek része nemcsak a jövőképpel való foglalkozás, de az önmagáról kialakított kép változása is. Intenzíven foglalkoztatja a kamaszokat, hogy kik ők, merre tartanak, milyen személyiségük van, és hogy, hogy néznek ki, azaz elég szépek-e, elég hasonlóak vagy éppen különbözőek a kortársaikhoz képest.

Tavaszi megújulás – kívül és belül

A tél után a tavasz olyan, mint egy mély lélegzetvétel: friss, üde, és tele van lehetőséggel. A természet új ruhát ölt, zöldbe borulnak a fák, virágba borul a világ, és ezzel együtt mi is új energiákat érzünk magunkban. De vajon tudatosan is megéljük ezt a megújulást?

Tavaszi szünet gyerekekkel

Mindig kihívást jelent a szülőknek a szünidőben lekötni a gyermekeket, tartalmas programmal kitölteni a szünetet. Ha egy gyerek unatkozik, rosszalkodni kezd, „nyűglődni”, testvéreivel veszekedni vagy a szüleit nyúzni, ezt elkerülendő a következő tippekkel készültem!

A rejtvényfejtés pozitív hatásai

A rejtvényfejtésnek rengeteg pozitív hatása van – nem csak szórakoztató, de az agyadnak is igazi edzés! Nézzük melyek az előnyei!

Milyen veszélyekkel jár a digitális tér a gyerekekre nézve?

A digitális tér veszélyeiről beszélgettünk a helyi rádiónk egyik adásában, ez pedig különösen aktuális és fontos téma, hiszen a gyerekek számára számos különböző aspektust érintenek.