Ha nem kelnék korábban…

Az emberek többsége nem szereti a hétköznap reggeleket. Az okok nyilván számomra is világosak, természetesen értem, miért nem kedvelt napszak például egy hétfő reggel, pedig a reggelek egészen különlegesek, nagyon szeretem őket és el is mesélem, miért.

Ha nem kelnék fel korábban, nem feküdnék le időben este és nem tudnám meg, milyen kipihenni magam, a számítógép, tévé, telefon előtt eltöltött - és teljesen felesleges - hajnali virrasztások helyett. Ha nem kelnék fel reggel 5-kor, nem tudnám meg, milyen érzés egy jót kocogni a napfelkeltében, a magam gondolataival, kedvenc zenéimmel, s fitten, frissen hazaérni, s egész nap a sport adta feltöltődésből elégedetten és büszkén dolgozni.

Ha nem ébrednék fel korán, nem tudnám, hogy mennyire sokat számít egy pár perc alatt összedobott szalonnás rántotta, friss zöldséggel, vagy egy saját magam készítette, egészséges zabkása, a bolti instant zacskósok helyett. Hogy nem egy péksüteményt nyomok a fiam kezébe, vagy tízóraipénzt, amit valószínű csokira vagy újabb péksüteményre költ, hanem tápláló étellel indítom iskolába.

Ha nem kelnék korábban, nem lenne szépen bevetve az ágy, elrendezve a lakás, kivasalva a ruha, elkészítve az aznapi táska, kaja, ital, szendvics, edzőcucc, sporttáska és délután hazaérve nem egy szelíd, rendezett, tiszta, békés és harmonikus otthon várna.

Ha nem ébrednék fel korán, nem lenne időm feltenni azt az arcmaszkot, amit már régóta szeretnék, csak sosincs idő ilyesmire, mert mindig másnapra, holnapra, hétvégére halasztom.

Ha nem kelnék fel reggel 5-kor, nem lenne időm egy forró, illatos fürdőzésre, ahol nyugalom van és csend, és ha úgy tetszik, a kávémat kortyolgatva ücsörögnék húsz percet is akár egy kád habos vízben.

Ha nem szeretném a reggeleket, nem kelnék fel korán azért, hogy a teámat a hálóköntösömbe bújva a teraszon, vagy erkélyen igyam meg, ha úgy tetszik fél órán át.

Ha nem kelnék fel korábban, nem tudnék szobabiciklizni, vagy elliptikus trénerezni, kettlebellezni, tornázni, amíg a családom alszik.

Ha nem kelnék fel korán, nem ismerném meg azt az érzést, hogy a félhomályban ülve, kicsit átgondoljam a napomat, hetemet, megtervezve nyugodtan az aznapi feladataimat és időbeosztásom.

Ha nem kelnék korábban, nem lenne lehetőségem bebújni a kisfiaim mellé az ágyba és nézni, ahogy alszanak.

Ha nem kelnék fel korábban, amikor a párom szolgálatba indul hajnalban, nem tudnék vele együtt kávézni és kicsit beszélgetni, mielőtt elköszönök tőle, autóba ül és csak 24 óra múlva látom viszont.

Ha nem kelnék fel korábban, nem lenne időm írni a barátaimnak, fontos leveleiket megválaszolni, a naptárban a névnapokat megnézni, hogy senkiről se feledkezzem meg.

Ha nem kelnék korábban, lemaradnék egy csomó fontos és különleges pillanatról, amit csak a reggelek adhatnak meg, amire nem jut idő már napközben, sem „majd este”, sem „majd holnap”, sem „legközelebb”. Mert a pillanatok elmennek és nincs idő a fontos dolgokra.

Én holnap is felkelek korábban.