Gyász, veszteség feldolgozása

A gyász köznapi értelemben véve a szeretett személy elvesztése miatti bánatot, szomorúságot jelenti. Természetes emberi reakciónak tekinthető, melyet a bekövetkező veszteség érzése vált ki.

Maga a halál (bármennyire is előre látható) mindig váratlanul éri a hátramaradottakat. Az első reakció a sokk. Előfordul a halálhír el nem fogadása, tagadása, a kiüresedettség, tehetetlenség érzése. A tagadás különösen akkor gyakori, ha a halál váratlan. Vannak, akik ilyenkor mintegy „megbénulnak”: nem képesek a célirányos gondolkodásra és cselekvésre. Időnként kontrollálatlan viselkedés, vagy paradox reakciók (nevetés, sok alvás) is előfordulhatnak.A temetéssel kapcsolatos ügyek intézésekor a hozzátartozók óhatatlanul szembesülnek a ténnyel, de annak elfogadhatatlansága miatt ezt sokszor hárítják. Nem ritka ebben az időszakban az ingerlékenység, a vádaskodások, az önvádlások, ugyanúgy találkozhatunk túlzott aktivitással, mint tehetetlen passzivitással.

Mikor érdemes terapeutához fordulni? Akkor, ha…

Öngyilkos gondolataink támadnak
Erősen depresszív lesz a hangulatunk
Kontrollálhatatlanul sírni kezdünk
Étvágytalanságot érezünk
Alvási problémáink támadnak
Pánikrohamok törnek ránk
Értelmetlennek érezzük az életünket
A mindennapi teendők elvégzését tehernek találjuk
A harag és az ingerlékenység fokozottá válik az életünkben

A gyászfolyamat szakaszai

Sokk – A veszteség hírét meghallván az eső reakció a sokk, amikor még nem is tudjuk elhinni a hírt, dermedtség, üresség, letaglózottság lesz úrrá rajtunk. Ez időnként percekig, órákig, más esetekben akár napokig is tarthat.

Kontrolláltság – A hivatalos ügyintézések ideje. Ebben az időszakban egyesek túlságosan passzívak, mások fokozott tevékenységgel próbálják elterelni a figyelmüket az érzéseikről.

Tudatosulás, az érzések kavalkádja – Ebben a szakaszban elöntenek minket a nehéz érzelmek. Gyorsan váltják egymást a fájdalom, szomorúság, magány, tehetetlenség, düh, megsemmisültség, kiüresedettség, félelem, szorongás, kilátástalanság, céltalanság érzései. Eleinte a nehezebb, mélyebb érzések jelennek meg, például a düh és a harag. Ez az indulat irányulhat például az egészségügyi dolgozókra, Istenre vagy magára az elhunytra is. A bűntudat és önmagunk hibáztatása is sokszor jelen van. Később megjelenik a tehetetlenség, majd a fájdalom, a hiány. Idővel az érzelmek intenzitása csendesedik, a szomorúság burkolja be a gyászolót. Olyan testi tünetek is megjelennek, mint a torokszorítás, fulladásérzet, légszomj, gyengeségérzet, étvágytalanság, álmatlanság, energiátlanság, szédülés, mellkasi szorítás, emésztési problémák. A gyásznak ez a leghosszabb és legnehezebb időszaka.

Elfogadás – Nem különíthető el élesen az előző szakasztól. Az érzelmi hullámzás csendesedik, helyét egyre inkább a tudatos emlékezés veszi át. A fájdalmas emlékek mellett már egyre több szép emlék is megjelenik. A testi tünetek már enyhébbek, mint a kezdeti időszakban.

Feldolgozás, az élet újraszervezése – A gyászoló képessé válik arra, hogy életét folytatni tudja, immár együtt élve a tudattal, hogy ezt szerettének (vagy egy szeretett helyzet, állapot) hiányában kell megtennie. Visszatér a világ iránti nyitottság is, képes a jövő felé tekinteni, és visszatérnek a pozitív, örömteli érzések, hangulatok is.

Traumatikusnak megélt haláleset feldolgozásának záró szakasza a poszttraumás növekedés. Ez azt jelenti, hogy a veszteséggel való megküzdés a lelki fejlődés katalizátora is lehet. A feldolgozás lezárulásával a személy nem a trauma előtti állapothoz tér vissza, hanem meghaladja azt. Ez a szenvedés átalakító, transzformatív ereje.

Az is előfordulhat, hogy a gyászfolyamat sokkal mélyebb, vagy ellenkezőleg, sokkal felszínesebb, mint az az adott veszteséghez adekvát. Túlzott mértékű, szokatlanul erőteljes gyászról beszélünk akkor, ha például egy középidős vetélés meggyászolása akár 1-2 évig is eltart.

Szerző :Udvari Fanni