Menü

Hogy is néz ki a jó reggeli menü? Mennyire életszerű?

Bevallom, jó magam sem táplálkozom egészségesen reggel, már ami a hivatalos álláspontot illeti. Ha valóban laktató ételt akarok enni, akkor ugyanis nem ajánlott sem a pékáru, sem a joghurt, igaz utóbbi csak éhgyomorra nem. Pedig általában ezeket, illetve tejet fogyasztok reggelire. Tehát változtatni kell. Szintén kerülendőnek tartják a szénsavas üdítőket, a citrus gyümölcsöket vagy a paradicsomot is.

Hogy mit érdemes enni? Nekem is mondták már, hogy fogyasszak több zabpelyhet, tojást, búzacsírát reggelire. Bevallom, ezeket kevésbé szoktam enni, bár első körben a zabpelyhet éppen elfogadhatónak tartom. Emellett könnyen, bár talán drágábban, de hozzá lehet jutni az élesztő nélküli teljes kiőrlésű kenyérhez is. Akad pár olyan gyümölcs, a dinnye, a szőlő, az áfonya, amik általában szezonális jellegűek. Mivel jó magam is gyomorsavas vagyok, így erre hatványozottan oda kell figyelnem, így valóban, olyanokat kell, kellene ennem, amik ezt csökkentik, a kialakulásukat megakadályozzák.

Bevallom egyébként, ha eljön a szezonjuk, nagyon szeretek dinnyéket, sárgát és görögöt egyaránt enni, pont ezekért is, mert kellemesen érzi magát tőle a gyomrom. Amit még érdemes kipróbálni, és megtalálható a háztartásokban, az a méz, ami állítólag az agyi működést is serkenti. Van azért néhány olyan étel, mint a kukoricakása vagy a dió, amit férfiasan bevallom, nem szeretek. Ez persze mindenkinek egyéni meggyőződése és ízlése.

Mindenkinek érdemes áttekinteni, miket lehet és érdemes reggelizni. Meg kell találni az egyensúlyt a laktató és az egészséges étel között, a különböző érzékenységekkel is, mint például a már említett savasodás, számolva. Azt is el kell döntenie, melyik a legfontosabb étkezés, mire fordít nagyobb figyelmet. Vagy esetleg az összesre, és életének egyik központi kérdésévé teszi a helyes táplálkozást. Persze nem mindenki viseli ezt ennyire a szívén. Az ételallergiáról pedig még egy szót sem ejtettünk.

Feszültség, fáradtság és csokoládé – hogyan alakul ki a stresszevés ördögi köre?

Az étkezés és az érzelmeink között szorosabb kapcsolat van, mint gondolnánk. Egy nehéz nap után könnyebben nyúlunk édességekhez és nassolnivalókhoz, az evés pedig rövid időre megnyugvást hozhat. Azonban hogyan különböztethetjük meg a valódi éhséget a stresszevéstől?

Hidratálás okosan: mit igyunk, mennyit és mire figyeljünk a nyári hőségben?

A nyári hőség nemcsak kellemetlen, hanem komoly megterhelést is jelent a szervezet számára. Amikor a hőmérő tartósan 30 Celsius-fok fölé emelkedik, testünk fokozott izzadással próbálja fenntartani a megfelelő testhőmérsékletet.

D-vitamin nyáron is? Igen, és ennek több oka van, mint gondolnánk

Sokan úgy gondolják, hogy a D-vitamin pótlására kizárólag ősszel és télen van szükség, hiszen a nyári napsütés bőségesen fedezi szervezetünk igényeit. Bár valóban a napfény a D-vitamin legfontosabb természetes forrása, a valóság ennél jóval összetettebb. A szakemberek szerint még a legmelegebb hónapokban sem biztos, hogy mindenki elegendő D-vitaminhoz jut.

Kevesebb hús, könnyedebb nyári étrend

A hőségben a szervezet gyakran a kevésbé megterhelő ételeket kívánja a nehezebb fogások helyett. Ez az időszak ideális arra, hogy átgondoljuk húsfogyasztási szokásainkat, és több szezonális zöldséget, gyümölcsöt, illetve növényi fehérjeforrást építsünk az étrendünkbe.

Noni – a trópusok különleges gyümölcse

A fejlődő világgal az is együtt jár, hogy a hazai boltok polcairól is leemelhetjük akár egy trópusi ország gyümölcseit valamilyen formában is. A noni is ide tartozik, lessük meg, mi is ez.